Szabadgondolat 1912/6

Hogyan lett a vallás?

A történelmi időkben keletkezett mai nagy vallások már összetett rendszerek és ezek külső életformái, a különböző ceremóniák már hosszú fejlődés eredményei. Vázlatunk nem ezeknek a kialakulásáról szól, hanem azokat a tényezőket szeretné bemutatni, amelyek először váltottak ki az emberekből vallásos gondolatokat. Azt az életnívót szeretné megrögzíteni, amely kényszerűen vezetett szellemimádáshoz és természetimádáshoz, mert ezek a vallások primitív kezdetei. Kutatásunk az állat-ember kicsi és ködös öntudatába nyúlik vissza: az ő fogyatékos lelkivilágából kisarjadt eszmék fejletlen életviszonyai között vallásos rendszerekké tevődtek össze. A kész vallásokba beleszületett mai ember lelkivilága kérdésünk pontos megvizsgálására nem alkalmas, mert ismereteiből és neveléséből eredő egyéb tényezők zavaróak, ámde a mai ember vallásos lelkülete is rásegít bizonyos elképzelésekre. Ezeket etnográfiai adatokkal és kultúrtörténeti emlékekkel kell megalapozni, hogy megszerkeszthessük a vallásos gondolkozás primitív induló-pontjait.

Az erdő rengetegeiben, vagy a hajózhatatlan folyók partján, vagya körülzárt völgykatlanokban lakó primitív ember elszigetelt és majdnem tisztán vegetatív élete alig emelkedik túl az állatin, mert szerszámok nélkül áll, tapasztalat híjján van és még nem jutott el addig, hogy nagyobb összefüggések törvényszerűségeit kifürkéssze, átértse és hasznosítsa, Lassan, tapogatózva fejlődik, s egyelőre csak a legelemibb teendőkre tud rájönni. Ezek talán vadnövények szedésére vagy gyengébb állatok lebunkózására vonatkoznak, vagy arra, hogy az időjárás változásai ellen vékonyabb és vastagabb bőrökkel burkolja be magát. Könnyen kitanulhat olyan egyszerűbb dolgokat is, amelyek életét elviselhetőbbé és kellemessé teszik: véres és fortélyos vadászatok lehetnek a passziói. Kezdetleges élettapasztalatai is lehetnek és segíthetik például abban, hogy búvóhelyét ne a szélnek, viharnak és villámcsapásnak kitett hegytetőn rendezze be. Előrelátás is segítheti például abban, hogy érés idején elkotródjék olyan fák alól, melyeknek lelógó nagy gyümölcsei épségét veszélyeztetik. Mindez a tehetség azonban kicsi és szánalmas; értéke mindössze, hogy ilyesmikben csillan fel először az emberi intelligencia. S ha egyben-másban ügyeskedik is, s ha néhány egyszerű dolgot jól megért is, azért a természet legtöbb tüneménye s majd minden jelenség, amely lelkivilágában fellép, rejtélyes és félelmetes. Állításunkat szemlélhetővé tehetjük, ha a villámlásra gondolunk. Az őserdő bolyongója nem jöhetett rá, hogy a villámlás elektromos kisülés és messze járt attól a gondolattól, hogy villámhárítóval erejét veheti. (Egészen eltekintve attól, hogy készítéséhez anyaga és kidolgozási technikája sem volt.) Sőt, hogy példánkat jobban kidomborítsuk, gondoljuk meg, hogy 120 évvel ezelőtt a pesti egyetem fizikai tanszékét még az a Domin jezsuita töltötte be, aki könyvet írt az égi háborúk ellen való harangozás hasznosságáró és máig kellett fejlődnünk ahhoz, hogy harangozás helyett épp az istenházának jól kimagasodó tornyára vont emberi találmánnyal tiltakozzunk ama villám ellen, melyet primitív emberelődünk még istennek képzelt. . . Ε példában összesűrűsödik a fejlődés hosszú útja és talán kitetszhetik belőle, hogy a primitív ember álláspontja ilyen tünemény láttán nem lehetett magasabb mint hogy a villám hatalmas és félnivaló.

Tulajdonképpen e fejezetben ennyit se akarunk mondani, csupán a primitív ember értelmi fokát szerettük volna bemutatni, mert ilyenféle az az ember − az a vallásos táptalaj − akiben, először vetődnek fel vallásos kérdések. Ε kérdések bizonyára már állati voltában felgyűltek benne és ugrás nélkül, folytatólagosan jutott el idáig, de tudatosan fejlődésének csak eme fokán érdeklődhetik irántuk. Ilyenféle az az ember, aki a mennydörgés hallatára s a lecsapó villám láttán állati menekülés helyett értelmetlen rikoltozással először veti földre magát. Ilyenféle az az ember, aki a halál tényén megborzadva feleletért először kutat. A kérdésekig már eljutott, de feleleteket nem találó embernek a bizonytalanság vált alapérzésévé s ebből a bizonytalanságból eredt az a vergődő viselkedés, amely a vallásosság kiinduló pontja, mert már benne van az okokat kereső értelmes lény tájékozatlan kétségbeesése.

Utaltunk már arra, hogy egyrészt a természeti tárgyak és tünemények másrészt a testi elváltozások és a lelki élet jelenségei szolgáltatták a vallásos képzetek kialakulására az első okokat. Ezek az életnek olyan jelenségcsoportjai, amelyek megértéséhez csak hosszú tapasztalat s kiélesedett értelem vezethet. Mindkét csoport bonyolult törvények uralma alatt áll s azok a feltevések, melyeket ezekre nézve alkothatott a primitív ember, szükségszerűen rosszak, kezdetlegesek voltak. Nem lendületes spekulációk vitték e feltevésekre, hanem ellenkezőleg a kritikátlan értelem mindent elfogadó, felületes szemlélete, s mert igen nagy dolgokról volt szó, olyanokról, melyek az élet gyökeréig értek, a rájuk vonatkozó föltevések ellenben rejtélyesek, zavarosak és hézagosak voltak: a fantáziát folyton izgatták s a helytelen kiindulásra helytelen rendszer következett. Kiterjedésre nézve gondolkozásának legnagyobb csoportjai e rendszerek. Minden beléjük tartozik, minden ami számára megfoghatatlan, érthetetlen. Időre nézve már egész alacsony fokon ki kellett alakulniok, mert e fontos jelenségek megmagyarázása nélkül szellemi fejlődésében egy lépést se mehetett tovább.

A tűz, akár villám alakjában csapott le, akár szikra alakjában jelentkezett, csodálatos látvány lehetett. Mibenlétének, előidézésének, kihasználásának megtanulása fáradságos és hosszú munka volt. A menydörgés, a földrengés, a napelsötétülés félelmetes és rejtélyes jelenségek, sőt már a forgószél, a vihar, a megmászhatatlan sziklaóriások is, a végtelen tenger, az apály és dagály, a guruló görgeteg, vagy a rohanó folyó, földrepedések és lávaömlés, a föld felületét benépesítő ragadozó vadak, a holttestek körül tanyázó állatok és kinövő férgek, a furcsa alakú vagy bódulást okozó növények, az égboltozat folytonos változásai, a holdfogyatkozás, nappal és éjjel váltakozása, üstökös megjelenése és csillaghullás − mind-mind hatalmas és ki tanulhatatlan erők tükrözői. Az ébrenlét és az alvás ellentétes állapotai, a fénytörés, a visszhang és az árnyék, mely egyre nyomon követ, az ájulások, a görcsök, az epilepszia és a gutaütés, az önkívület különböző formái, az álomlátások, lázálmok és víziók, az alvajárás és az őrjöngés, de legfőképp a halál: mind-mind olyan jelenség és állapot, amely a fejlődésnek indult ember érdeklődését rögtön lekötötte és a legnagyobb mértékben fölizgatta. Ezekből kellett a legkoraibb problémáknak kikerekedni és ezekre kellett akárhogy is megfelelni.

Azok a kutatások, melyeket egykor élt primitív népek hagyományai és emlékei körül végeztek, valamint a ma élő kezdetleges népek vallásainak a megfigyelése tényekben is igazolják, hogy minden vallás magja e jelenségekben van. S jól lehet, az idők hosszú folyamán kifejlődött legkülönbözőbb tudományágak, a csillagászat, a fizika, az élettan, a lélektan és a többi tudomány egyikmásik jelenséget már egész a tömegekig kiemelt a vallásos gondolkozás köréből, azért még a mai, tisztultabb vallások is e jelenségek megoldatlan vagy nem eléggé tisztázott részein sarkalnak. Ezekhez a teremtésnek, az első és végső oknak a kérdése és egy sereg más metafizikai kérdés tapadt, másrészt az erkölcscsel is kapcsolatba jutott, de mindezek másodlagosan kerültek bele. A primitiv népek természeti tárgyakat és ezernyi szellemet imádnak, melyekkel az egész világot benépesítik. A hegyimádás, a tengerimádás, a napimádás, az ősök tisztelete, az állatok és a növények imádata, az egyes emberek istenítése: tények. A primitív isten nem válik el a testiségtől és nem megfoghatatlan, az éteribe feloszlott valami, mint a keresztény vagy zsidó isten, hanem majdnem olyan még, mint az ember: ugyanúgy látható, épp oly anyagi, nem kevésbé éhes, szomjas, fáradt, szenvedő, verekedő és szerelmeskedő. Múlandó második életet él, újra meghalhat, agyon is üthető. Lélek, Szellem, Kísértet és Isten körülbelül egyforma, csak lassan differenciálódnak. A meghalt ember lelke, ha rablásból élő törzshöz tartozott, tovább rabol és harcol, ha pásztornéphez tartozott, barmot őriz és tejet iszik, ha pedig földművelő volt, szántásvetéssel foglalkozik. A sir mellé nemcsak ételt és italt, ruhát és fegyvert raknak, nemcsak állatokat, szolgákat és asszonyt áldoznak ott, hanem a túlvilági mesterséghez és szórakozáshoz szükséges szerszámokról is gondoskodnak. így csónakot hagynak hátra az utazáshoz, vagy paripát a lovagláshoz, kutyát, hogy ez vezetgesse, egy kis pénzfélét is és sok más ilyesmit. A lelkek túlvilági életének egész elgondolása, továbbá a velük való bánásmód és a nekik szóló tiszteletadás, vagyis az összes ceremónia legjellemzőbb törvényszerűsége, hogy minden az emberek földi életéhez hasonlít. Az emberek egymáshoz való viszonyuk, társadalmi berendez kedésükés saját hajlamaik, érzéseik és indulataik mintájára teremtik meg az isteneket, a ceremóniákat és egész vallásukat. Ez pedig sem kezdetben, sem később nem lehet differenciáltabb és magasabbrendű, mint maga a mindenkori minta.

Ilyen formában talált kifejlést a vallás alapját tevő sokféle jelenség.

Ez a forma azonban kialakulása kezdetén még nem vallás, hanem az embert körülvevő és benne lefolyó jelenségek egyetemes és egyetlen magyarázata, melyet a legmélyebb emberi tendencia, a csírázó értelemnek minden iránt való érdeklődése indított meg. Kizárólagos mindenségmagyarázat ez, amelyet csak akkor kezdünk vallásnak nevezni, amikor ugyanazokra a jelenségekre új, helyesebb magyarázatokkal felelhetünk. De kezdetben e magyarázat a legmagasabb fizikai és lélektani ismeretek összesége, a primitív ember legmagasabb szellemi erőfeszítése, amellyel nem áll szemben a tudomány, mert hisz tudomány nincs is. Vallás és tudomány azonos. Akkor válik ketté, amikor a tudománynak nevezett későbbi keletű és helyesebb gondolatrendszerrel szemben az ősibb, primitív és naiv gondolatrendszert kezdi jelenteni. Az első magyarázatokhoz ugyanis nem a tudományos kutatás újabb módszereivel: pontos észlelésekkel, kísérletezésekkel, méréssel és mű” szerekkel jutott el primitív ősünk, hanem majdnem kizárólag fölületes szemlélettel, amit bőven kísértek homályos és sejtelmes érzések. A különválás után az ősibb, erősebben kiképzett magyarázat párhuzamosan megmaradt, de ettől kezdve többé nem egyetemleges és egyetlen magyarázat, hanem a tudománynyal szembenálló vallás.

A vallás kialakulására vezető tényezők közé tartozik a gondolatok kifejező eszköze, a nyelv is. A valláskutatók közül ezt sokan döntő tényezőnek tekintik. Homályos érzések kifejezésére csak olyan nyelv jó, amelyik hajlékonyságával és árnyalataival képes bonyolult és finom érzések visszaadására. A kezdetleges nyelv, amely az emberi érdeklődéssel együtt fejlődött és egyik legrégibb jele, csak kézzelfogható és kevésszámú fogalom köntöse volt. Utazók leírásaiból tudjuk, hogy a vadnépek nyelve még ma is roppant fogyatékos. Fokozásra, ragozásra gyakran alkalmatlan; a múltban történtek elbeszélésére nem való; szűk és kevés szavú. A legkülönbözőbb fogalmak kifejezésére csak egy szó van, úgy hogy a fogalmak összetévesztése kikerülhetetlen. Emellett a szavak olyanok, hogy a megszemélyesítésre a legnagyobb mértékben hajlanak.

Issue Informations

Src: http://mtdaportal.extra.hu/szabadgondolat/1912/1912_06.pdf
Original Publication: Szabadgondolat, 2.6, June 1912
Other Languages:

Lge	Name
EN	Free Thought 1912/6
DE
FR	Libre Pensée 1912/6
ES	El Pensamiento Libre 1912/6