Szabadgondolat 1911/3

Text in Hungarian to re-read

Atheizmus

Isten léte vagy nem léte valamikor tudományos kérdés volt, melynek eldöntéséhez az akkori tudomány leghatározottabb módszereit, legjobb ismereteit használta fel. Érv állott érvvel szemben és a tudományosan felizgatott emberiség fáradhatatlan volt a legapróbb részletek tisztázásában is. Végtelenül fontos dologról volt szó, melynek fontosságát és jogosultságát éppen a fejlődő tudomány lélektana adta meg. A testi és lelki élet rejtelmeinek, a természet ezer csodáinak kiszolgáltatott, azokkal küzködő, megértésükre kényszerített emberiség lelkéből egy naivul és erőszakosan megalkotott világrendszer emelkedett ki, melynek tengelye, sarkköve, megoldása és megokolása, mindene volt egy fogalom, egy szó: Isten! A nyugtalan, fáradságos, sokfelé kutatásra az ő árnyéka borított fenséges nyugalmat. Ő a kezdet és a vég, ő teremtette a semmiből a világot. Mindent tud; a megfigyelés, a kétkedés forrásai, patakokon és folyókon keresztül, mint a tengerbe, hozzá vezetnek, benne tűnnek el nyomtalanul. Ismeretfoszlányok helyett teljes és tökéletes érthetetlenséget, szent misztériumot nyújt. Az egyenetlen, sokféle világot „beborítja sima víztükrével; fenekére nem lát az emberi szem. Ő az abroncs a világ testén, mely nélküle széthullana apró darabokra; minő fáradság azt azokból újra felépíteni! Az ő lényéből sugárzó fény ad szint és alakot a dolgoknak, melyeket a sötétségben csak tapogatódzva tudnánk megkülönböztetni. Ő tartja fenn, ő igazolja a társadalmat. Az ő vezetése alatt a világ bámulatos pontossággal szervezett bankház, mely mindenkit méltányosan fizet; de a bankjegyeken egyedül az ő aláírása kezeskedik.

A történelem, a bölcselet, a művészet és az erkölcstan mind vele foglalkoznak. Bizonyítékokat halmoznak létezése mellett, felépitik világegyetemét. Megalkotják személyiségét, részletesen és színesen írják le földi és túlvilági igazságszolgáltatását, mely mindennek legigazibb alapja. Ő vezérli a cselekedeteket. Nevének betűiért százezrek vére folyik, a szentek és mártírok életükkel és halálukkal vallanak minden szót, ami reá vagy környezetére vonatkozik. Az ő nevében egyházakat szerveznek, népeket kormányoznak, királyokat kennek fel; milliók sorsát tudatosan intézik és ha kell, ha nevének dicsősége úgy kívánja, milliókat küldenek a halálba. Minden igaznak ő a kútforrása, rajta egyedül épül fel minden erkölcs! És mikor az ifjú természettudomány először közölte elfogulatlan, a megfigyelésen és kísérletezésen alapuló ismereteit, ő állott a világ érdeklődésének gyújtópontjában, mely kíméletlenül égetett el mindenkit, aki afelé közeledett.

[94] A máglya ma már nem fenyegeti a tudományt, mint egykor Galilei idejében és az egyház többé nem veszi magára a tudomány célzásait. Céljait és érdekeit nem köti a szóhoz. Nem ragaszkodik mereven a tudományos alaphoz, melynek pedig létezését köszönheti, amint az inogni kezd alatta. Nem az alapot félti, de az épületet, mely neki kényelmes lakásul szolgál. Nem állítja többé, hogy a nap forog a föld körül és nagy hajlandóságot mutat arra, hogy a leszármazás tanát is elfogadja. Évmilliókká nyújtja a teremtés napjait, nem köti magát Isten és udvartartása eredeti leírásához. Isten egyszerűbb lett, visszavonultabb, megváltoztatta régi szokásait; ki régen a miatyánkok, a requiemek meg a péterfillérek számához kötötte a lelkiüdvösséget, most nem helyez súlyt a ceremóniákra, megérti a másvallásúak imáját is, lemondott régi csodáiról; minden örömét szolgáinak földi birtokaiban leli, azok gondozásában talált végre megfelelő foglalkozást. A világegyetem meg van nélküle is, a „megtisztult” istenhit szívesen belenyugszik annak reformálásába, szívesen kihelyezi a menyországot akár a Szinuszba. Csak ha földi intézményeiről van szó, akkor mozdul meg, akkor hivatkozik az érzelmeiben megbántott öreg Istenre, kit „ha nem volna, ki kellene találni”. Ha a fennálló társadalmi rendhez nyúlnak, akkor szólítja az örök erkölcsöt, akkor átkozza a szentségtörő istenkáromlót. Az egyház lemondott a részletekről hogy annál jobban hangsúlyozza a „lényeget”. És tényleg, szentjeinek jól szervezett és különböző képességekkel felruházott hadseregét ma már csak a könyöradományok gyűjtésére használja fel Nem szeret aprólékosan beszélni istenről; szívesen száműzné a világegyetem egy távoli zugába és nem ok nélkül; hiszen Isten mindenttudó. Csak a pecsétje maradjon meg. A mérges masz lagra, amelylyel a népet etetik, hadd üthessék azt védjegyül nehogy az összetéveszsze a „hamisított” tanokkal. Hadd szentesítse az államfentartó egyház végzéseit! Az egyház nem vitatkozik, az egyház kitér az érvek elől, elcsalja a tudományt a maga terüle téről, hogy aztán oldalba kapja és az erkölcs nevében támadja meg

És a tudomány, melyet az ellentállás, amikor a részletekről vol szó, még lelkesített, most az idegen területen nem sok kedvet érej a harchoz. Szavainak súlya alatt nem mer megmozdulni. A tudó mány, mely egyszer vérével írta fel igazát az égboltra, az előkelő kapitalista tudomány finnyáskodik. Elutasítja az istenproblémát, a maga területén nem találkozik vele. A napok és csillagok a láthatatlan karmester nélkül is hibátlan összhangban búgják őröl dalaikat, amint előre kiszámított pályáikat rójják le. A physiologitankönyveiben egy sző sincs istenről, a leiekről és annak hallha tatlanságáról. A földrajzban hiába keresnők az ég vagy a poke leírását és még a leghívőbb lélek sem reméli, hogy végre is a dé sarkon fogják azt felfedezni. A geológia nem tud a világ teremte séről, melynek hat napját különben sem szabad „szó szerint venni” A tudós az „ízlésre” hivatkozik. Vállat von, ha istenre kerül szó: „Nem ismerem ezt az urat.”

De mi, kik a felvilágosodásért és a népmilliók jogaiért küzdünk [95] mi igenis ismerjük. Lépten-nyomon találkozunk vele. Évezredek óta az ő nevében történik minden igazságtalanság, ő szentesit minden gazságot. Ő az, aki fentartja a tömeg nyomorát és az uralkodó osztályok rabló gazdagságát. Ő biztosit minket arról, hogy minden úgy van jól, ahogy van, hogy mindenki törődjék bele sorsába és engedelmeskedjék némán, zúgolódás nélkül. Ő áll útjában minden haladásnak, ott van az igazak és a bátrak gyülekezetében, hogy merész és hivalkodó fölényével elriasszon minden nemes szándékot.

Ne hagyjuk magunkat elriasztani! Nem szabad eltűnnie szemeink elől! Ő egyedül tudja, hol van az a pont, mely az egyház szerint ugyan kívül fekszik a földön, de ahonnan mi azt sarkaiból ki tudjuk forgatni. Benne, benne egyedül gyökeredzik számtalan olyan intézmény, melyet semmi más megokolni, melynek igazságtalanságát semmi más enyhíteni nem tudná, mint éppen az ő tényleges létezése. Ne hagyjuk elszáradni ezek alól a gyökeret, hogy aztán egyenként és fáradságosán kelljen kiirtani őket, de gyökerestől emeljük ki valamennyit egyszerre a földből! Hiába az egyház és az erkölcs minden tiltakozása, az ízlés minden húzódása: fel kell vetnünk, szüntelen energiával el kell döntenünk a kérdést. Mennyiben alapszik a mai erőszakos társadalmi rend a maga egymás fölé épített néposztályanál isten tényleges létezésén?! És akkor nem lesz többé hiu és csupán a felekezeti békét megbontó a vita, hogy vájjon van-e isten vagy nincs, nem lesz az többé mindenkinek magánmeggyőződése, melyet persze hogy nem szabad szentségtörő kézzel megbolygatni.
Helvéth Géza.

TÁRSADALMI KÉRDÉSEK

Vallás és szocializmus

[105] Minél jobban belelát, annál csodálatosabbnak tűnik fel az ember előtt a társadalom mechanizmusa. A vallások tanította és hirdette csodák ellenében a természet csodáira szoktak hivatkozni a gondolkodók s joggal mondják, hogy az anyagnak az az organikus emlékezete, amely például az emberi embrióval kilenc hónap alatt befuttatja az állati élet fejlődésének évmilliós útját, sokkal csodálatosabb dolog, mint az evangélium minden csodája, még ha tudományosan beigazolható volna is megtörténtük. A csodák, amelyek az okozatiság megszakadásából vagy felfüggesztéséből származnak, sokkal kisebb rendűek, alávalóbbak, mint azok, amelyek ezen törvény érvényességéből vagy működéséből születnek meg.

Ritkábban hivatkoznak a teológiai gondolkodás országából kivándoroltak a társadalmi élet csodáira. Holott ha a csodának egyik ismertetőjele az emberi elmére gyakorolt elképesztő hatása: bizonyos, hogy a legnagyobb meglepetések ezen a területen érik a reflektálni kezdő emberi elmét. Mert csodás és jeles dolog lehetett az, mikor Mózes vesszővel vizet fakasztott a kősziklából, nemkülönben az is, amikor Jézus lemerülés nélkül járt a Genezarethtaván; nagyszerű dolog és csodálatos, amikor Röntgen belenéz a mellkasodba, Ehrlich megöli a spirochetákat, Blériot átrepüli a La Manche-csatornát; de mindezeknél nagyszerűbbek azok a társadalmi gépezetek, amelyeknek segítségével az embereknek aránylag kicsi száma kényszeríteni tudja az emberek túlnyomó többségét, hogy olyan nehéz, sanyarú és rossz életet éljenek, amely az ész és meggondolás világánál feltétlenül rosszabbnak látszik a nem létezésnél.

Egészen bizonyos, hogy ha valamilyen varázslat máról-holnapra felfordítaná a világot s oly állapot alakulna ki, amelyben például [106] a mai nagybirtokosoknak úgy kellene élniök, mint a béreseiknek a vasművek tulajdonosainak úgy, mint a kohók munkásainak a bányarészvények birtokosanak úgy, mint a bányászoknak, királyoknak vagy tábornokoknak úgy, mint a kutyamosóknak a minisztereknek úgy, mint a díjnokoknak, a polgármestereknek, úgy, mint az utcaseprőknek vagy a pöcegödrök tisztítóinak: akkor egészen bizonyos, hogy vagy agyonütnék a nagybirtokosok a béreseket, a vasmű- és bányatulajdonosok a kohó- és bányamunkásokat, a királyok a kutyamosókat, a polgármesterek a köztisztasági munkásokat, a miniszterek a dijnokokat, ha ezek volnának okai, avagy csak bennük látnák a rájuk nézve elviselhetetlen élet okait, vagy pedig olyan öngyilkossági járvány lépne fel, amelyhez hasonlót nem ismert a világ. Csak egy kétségtelen előttem s ez az, hogy amazok semmi áron sem viselnék el ezek életét. Εz nemcsak általános lélektani okokkal lehet valószínűvé tenni, hanem egynémely tapasztalati, történelmi ténynyel is, amelyek nem úgy, ilyen mélyreható, de azért jelentékeny változásokkal szemben való ellentállás példáit s az uralkodó társadalomnak ellenünk való védekezését igen tanulságos s feltevésünk igazságát mutató módon bizonyítják. Minthogy Franciaországé az a sorvasztó, de nagyszerű szerep, hogy az emberiség kísérleti telepe legyen: innen vehetjük példáinkat. Amikor a nagy forradalom a nemesek kiváltságaihoz próbált nem éppen gyengéd kézzel hozzányúlni − tehát sokkal kevésbé veszedelmes következményű valamihez, mint amiről itt feltételesen szólottam −, a tétlenséghez és jó élethez való joguk a nemesek még az idegen hatalmakkal való szövetkezés és a velük egy fajú népnek az idegen fegyverek által való lemészároltatás útján is készek voltak megmenteni. Amikor pedig a Commune kissé közelebb férkőzve hozzájuk s inkább fenyegetve diadal esetén jólétüket és hatalmukat, mint a nagy forradalom, a tulajdon és a mai társadalmi rend ellen intézte kissé hebehurgya, de nagyszerű támadását: akkor a feltámadt és életében fenyegetett rest bestia kegyetlensége minden képzeletet megszégyenítő módon dühöngött. Pedig a nagy forradalomnak és a Communenek teljes sikere esetén is csak az lett volna a következménye, hogy az emberek kisebbségének is úgy kellett volna élnie, úgy lakni és táplálkoznia, úgy dolgoznia, mint ahogy akkor és ma is a túlnyomó többség lakik, táplálkozik, dolgozik.

Egészen nyilvánvaló dolog, hogy nagyszerű erőnek kell lenni annak, amely az emberiség túlnyomó többségével békén vagy legalább látszólag békén eltűreti azt az állapotot, amely ellen emberiség kisebbsége minden képzelhető erővel küzdene s ame elől, ha leküzdeni nem tudná, az öngyilkosság árán is elmenekülni. Az az erő, amely ezt a csodát, a legnagyobbat műveli, a társadalom az ő változatos, sokrétű, bonyodalmas intézményeivel.

A kultúra csökkentette az embernek a természettől, de megnövelte a társadalomtól való függőségét. Soha aszály, jégverés még nem tizedelte annyira az emberek táplálékát, mint a városi politika, soha ragadós nyavalya annyi életerőt el nem pusztító [107] mint az ipari munka elválaszthatatlan velejárói, soha a trópusok hőségétől annyit nem szenvedtek emberek, mint a kohók sugárzó hőjétől. A természet nem engedett kifejlődni olyan szerveket, amelyek az élőlényeket érdekeikkel ellentétes cselekvési módra kényszerítették volna. De a társadalom megteremtette az általános hadkötelezettséget, amelynek segítségével az emberek túlnyomó többsége még az élete kockáztatásával is kénytelen megvédeni egy olyan rendet, amely puszta munka- és szaporodógéppé zülleszti le; kifejlesztette az alkoholizmust, amely elaltatja a lelket, degenerálja a ma élők és az utánunk jövő nemzedékek testét s mind ezen felül még előkeríti azokat az eszközöket is, amelyek a hadsereg és az egész állami aparátus eltartására nélkülözhetetlenek; s végül megteremtett egy vallásos világnézetet is, amely az örökévalóság s istentől megrendeltség palástját is rá teregeti erre a rendre.

Ebben a minőségben találja magával szemben a társadalmi berendezkedés igaztalansága ellen küzdő ember a vallást s ez kergeti bele őket többé-kevésbé a vallásellenes küzdelmekbe, ez állít olyan csapatokat is a szabadgondolkodás szolgálatába, amelyek egyébként nem igen szoktak törődni s még kevésbé veszekedni vagy hajbakapni metafizikai kérdések miatt. Ha a vallás olyan kérdésekre igyekeznék feleletet adni, amelyek a tudomány számára nem problémák vagy eszközeivel meg nem közelíthetők, ha az emberek az istennel való közlekedésre adna útmutatásokat, amire azoknak, akik hisznek, esetleg szükségük is lehet: akkor vallás és szocializmus például igen jól megférhetnének egymással és bizonyos, hogy a szocialista propaganda sokkal kevésbé dolgoznék a racionalizmus vallásellenes jelszavaival, mint ahogy jelenleg teszi. Mert nem azon a ponton történik meg az összeütközés, ahol a vallás például a szeplőtlen fogantatást hirdeti, hanem ott, ahol a vallás mint a társadalmi igaztalanságok metafizikai zsandárának, sőt prokolábjának nem éppen magasrendű munkáját vállalja. Az összeütközésnek igazi forrása nem a vallás tudományellenes tanításaiban, hanem antiszociális gyakorlati működésében van. Ahol a nagy tömegekben vallásellenes hangulat fejlődik ki, annak igazi szülőoka nem a vallásos világnézet tudományellenes volta, hanem az egyházi gyakorlat antiszociális mivolta.

A szocialista mozgalom szélső balszárnyán elhelyezkedő szindikalisták azzal is szoktak érvelni a parlamentarizmus ellen, hogy a parlament és az egész képviseleti rendszer annyira össze van nőve a burzsoázia uralmával, hogy munkásmozgalom sajátos céljaira ezt a szervet felhasználni nem is lehet. A működés, a funkció annyira magához idomította a szervet, hogy eddigi működésével ellentétes célra felhasználni egyáltalán nem is lehet majd. Én azt hiszem, ez a felfogás téves. Hogy a parlamentáris alkotmányt eddig nem lehet sehol a munkásmozgalom céljaira: például a termelőeszközök kisajátításának céljaira felhasználni, az nem a parlamentáris alkotmányon, hanem a munkásmozgalomnak [108] idáig még el nem érő hatalmán múlott. Ez olyan kontroverzia, amelyet csak a jövendő fejlődés fog végérvényesen tisztázni. A vallásra nézve is talán ilyen formán lehetne felállítani a kérdést. Ha a vallás nem tud elszakadni attól a működéstől, amelyet a szociálkonzervatív körében kifejt, akkor feltétlenül szembe fog kerülni a társadalmi fejlődésnek leghatalmasabb tényezőjével: a kapitalizmus növelte, duzzasztotta szocializmussal. Ebben az esetben nézetem szerint sorsa meg van pecsételve. Egy kiváló katolikus író, De Maistre, a pápát és a hóhért mondotta a társadalmi rend legfőbb biztosítékainak. Ha neki igaza van, s most úgy állanak a dolgok, mintha igaza volna, akkor a hóhérral együtt fog tűnni a pápa is, a csendőrrel együtt a pap is. Ha azonban a vallás önmaga szabadítja ki magát ebből a méltatlan cselédsorsből akkor igen nagy, igen szép és igen nemes fejlődési lehetőségek állanak előtte. Talán nem megy szentségtörés számba az a gondolat, hogy a vallás is rászorul egy megváltóra s ha van a vallás számára megváltó és megváltás − ez csak a „vallást és istent nem ismerő” szocializmus lehet.
Kunfi Zsigmond

A zsidókérdés. A zsidók beolvadni akaró, alkalmazkodó része rémülten, a faji különállásra büszke része harci kedvvel, a széplelkű liberálisok pedig, akiknek liberalizmusa langyos vállveregető filoszemitizmusban merült ki, fájó szívvel konstatálják, hogy a zsidókérdés a maga egészében feltámadt. Fel bizony annyira, hogy a Zsolt, a terézvárosi grájzlerosok és a lipótvárosi bankfiúk hivatalos írója, a nagy Zsolt is elérkezettnek látta az időt, hogy antiszemita legyen. Sőt ami még ennél is súlyosabb, Tisza István gróf védi a zsidókat. Első pillantásra tényleg úgy látszik, mintha a zsidókérdés „feltámadása”-ról lenne szó. Pedig az, ami a parlamentben Polónyi támadásaiban és Tisza István védelmében jelentkezik, már nem a régi zsidókérdés. A keresztény akkor kezdett kereskedni, a zsidó ipart űzni. Hogy a zsidókat a keresztény fogyasztók előtt gyűlöletessé tegyék, hogy a közhivatalokból kiszorítsák, arra volt jó az antiszemitizmus. Ennek ellenében a zsidók jó fiuk voltak, hálás szívvel fogadták az emancipáció alamizsnáját, amit a feudális társadalom odalökött nekik és hűséges csatlósai voltak az uralkodó osztály érdekeinek. Az utóbbi időben azonban a vad nacionalista zsidó, a nemzetiségfaló ultrahazafi zsidó típusa eltűnik a közélet színteréről. A felnövekedett új zsidó generáció, a lateiner generáció már nem csókolja alázattal az alamizsnát nyújtó kezet. Nem érzi többé magát megtűrt népnek, hanem a nemzet teljes jogú tagjának, akinek joga van meggyőződése szerint odacsatlakozni, ahol legbecsületesebben szolgálja az ország érdekeit és legokosabban a saját osztályérdekét. A hitbizományt, a születési előjogokat nem ismerő, legnagyobbrészt kis polgári vagy proletárszármazású zsidó lateiner mind tömegesebben csatlakozik a progresszív mozgalmakhoz. Ettől az állásfoglalástól akarja a zsidókat visszariasztani az új antiszemitizmus harci készülődése. „Kikergetjük az országból a zsidókat”, fenyegetőzik Polónyi, mert szabadgondolkodók, szocialisták és szociológusok.” „Ne kergessük ki még a zsidókat, mondja Tisza, mert nem mindannyian szabadgondolkodók, szocialisták és szociológusok, még akadnak szép számmal derék, becsületes reakciós zsidók is.” És erre az új antiszemitizmusra nem az a helyes válasz amit, a cionisták akarnak adni, hogy tudniillik az „Alkotmány” nagy pártolása mellett maguk akarják

Issue Informations

Src: http://mtdaportal.extra.hu/szabadgondolat/1911/1911_03.pdf
Original Publication: Szabadgondolat, March 1911
Other Languages:

Lge	Name
EN	Free Thought 1911/3
DE
FR	Libre Pensée 1911/3
ES	El Pensamiento Libre 1911/3