Szabadgondolat 1911/2

A klerikalizmus programmbeszéde

Ezer év előtt gróf Zichy János ekképp beszélhetett volna: „Adjátok gyermekeiteket a római katolikus egyháznak, mert legjobb meggyőződésem szerint ez az egyedül üdvözítő anyaszentegyház.

Ha netalán valaki ellenszegülne, máglyára vele, mert az ő boldogsága azt parancsolja, hogy inkább égjen el teste lassú tűzön, minthogy a lelke a kárhozat örök lángjaiban vergődjék.” Ez a beszéd nem lett volna értelmes, de érthető lett volna. Az emberevőnek is megvan a maga világnézete.

Az erre következő évezred alatt az emberi technika többet váltott be, mint amennyit a mennyek ígértek. A Teremtő kiszorult a teremtésből és a káosz statisztája lett belőle. Csodáinkat a megértés ihleti, nem a megnemértés alázata. Az egyház túlvilági latifundiumait a lélek ínségesei javára parcellázta és szerény földi nagybirtokokat nyert értők cserébe.

Be kell látnunk, hogy ezzel a mindenkori Zichyek helyzete lényegesen megnehezült. Aki mindenét az Égre bízta, az könnyen agitálhatott túlvilági vállalkozások mellett. De aki tudja, hogy az Ég tőkéje földi részvényekben fekszik, az szédelgő, ha másokat olyannal biztat, amiben maga nem bízik. A régi Zichy Jánosok tudatlanságán épül fel a mai Zichy Jánosok számítása. A régi egyház erkölcsein épül fel a mai egyház erkölcstelensége. Gyávaság és rosszhiszeműség a valláserkölcs alapjai. A hit elméleteivel senki sem érvel mellettük, mert azokat az egyház gyakorlata megcáfolta. Az egyház, mint legfőbb jó, elbukott. Amit a tudatlanság végcélnak mondott, abból a gyávaság most eszközt csinál, hogy megmenthesse azt. „Az állam a legfőbb jő, de az egyház az ő fentartója” – így beszél ezer év után gróf Zichy János. Az egyházat fentartó államot saját minisztere szájából nyíltan meri gúnyolni az államfentartó egyház. Az egész világtörténelem tanúja az állam és az egyház öldöklő harcának. Csak az egyik fél bukása biztosított nyugalmat a másiknak. Amikor az egyház volt a gyöngébbik, akkor az egyház és az állam elválasztása volt a pápaság jelszava. Csak amikor az államot hatalmába kerítette az egyház, azóta nem akart tőle elválni. Amióta pedig végleg eltartatja magát az államtól, azóta lett belőle „államfentartó egyház”.

Az államfentartó egyház láthatatlan ruháiban csak addig pompázhatik, amig a mesebeli suszterinassal nem találkozik. „Államfentartó egyház?!” Az egyház nem fizet állami adót, de az állam fizet egyházi adót. Vagy nem egyházadó – kérdi Andersen suszterinasa a minisztertől – az a temérdek millió, amelyet az állam évenként az egyháznak fizet? Az egyház nem állít hadsereget az állam védelmére, de az állam hadsereget állit ki az egyház védelmére. Avagy – kérdi a suszterinas a minisztertől – nem szekularizált-e volna már százszor az éhség ebben az országban, ha a mannlicherek szócsövéből nem hallatszanék égi intelem? Az egyház politikai pártja az állam törvényei ellen büntetlenül tüntet, de aki az egyház törvényei ellen tüntet, azt az állami igazságszolgáltatás megbünteti. Az egyház nyíltan harcol az állami oktatás ellen, polgárháborúval fenyegeti meg az államot, ha terrorizmusa elől meg nem hátrál és bármikor kész a babonák és aljas szenvedélyek zsilipjeit megnyitni, ha az állam őt tovább is megtűrni és kitartani nem akarná . . . . A klerikalizmus erkölcsi züllése nehéz feladatokat ró reánk, ellenségeire. Meggyőzni azokat, akiknek nincsen meggyőződésük, erkölcsi teljesüléssel megcáfolni azokat, akiknek nincsenek erkölcsi igényeik – lehetetlenség. Egy világnézetet várunk és kertelő frázisokat kapunk. A hit meggyőződésével szeretnénk szemben állani és taktikai kicsinyességekkel találkozunk. A közoktatásügyi miniszter vallásügyi ikertestvére mögé bújik és amikor ezt felelősségre vonnók, egy láthatatlan testület felelőtlen küldöttévé alakul át. Mindannyiszor pártközi tapsokat arat – az Omge pártközi tapsát. Az Omge ismeri a valláserkölcs titkos nyelvét. Magyar legyen az oktatás! – ez biztosítéka annak, hogy az ország nemzetiségi fele ezentúl sem fog írni-olvasni tudni. Pozitív hiten épüljön fel az iskola! – ez megnyugtatás azoknak, akik az iskolától a nép tudatlanságát féltik. Az államfentartó egyház égisze alatt álljon a közoktatás! – az Omge, akit írói álnevén szólított ezzel a miniszter, megnyugvással veszi tudomásul, hogy a magyar közoktatás megakadályozásában továbbra is szabad keze lesz... Mi szabadgondolkodók csak pirulva szemlélhetjük ezt a látványt. A népoktatás ügye, mint a hatosos munkabérek politikája, a tanitás kizárólagos magyar nyelvűsége mint a vármegyei kitartottaknak odavetett konc, az egész „valláserkölcs” mint egy érdekszövetség titkos nyelve... Szinte kétségbeejtően alacsonyra sülyedtek ellenfeleink. A klerikalizmus programmbeszéde a valláserkölcs csődje volt. y.

TÁRSADALMI KÉRDÉSEK

Az új antiszemitizmus

A vigadó nagytermét egyik vasárnap különös népség lepte el. Fehér ruhás leányok, gondtól barázdált képű mesteremberek, zajongó diákok, néhány díszmunkás, egy csomó öreg anyóka: a keresztény-szocialista gyűlések rendes publikuma. Előttük bontotta ki Polónyi az új eszme zászlaját, nekik tárta ki szívét, velük akarta elhitetni, hogy miután annyi pártot végigjárt, olyan tekintélyes vagyont szerzett aktív politikus korában, immár visszavonul a politikától és csak vallásfelekezetének, a katolicizmusnak fog élni, az üldözött katolicizmust fogja megvédeni az üldöző zsidósággal szemben. A hallgatóság zúgva helyeselt.

Az antiszemitizmusnak vannak erős pszichológiai, históriai és gazdasági gyökerei a különböző néprétegekben.

Az emberek nem szeretik azokat, kik ugyan köztük élnek, de sok tekintetben másképp élnek. Elzárkóznak, máskor ünnepelnek, másképpen étkeznek, másképp ruházkodnak, más istent imádnak. Minél primitívebb valamely nép vagy osztály gondolkodásmódja, egész kultúrája, annál kevésbbé tudja megérteni az idegent, annál kevésbbé tud megbarátkozni idegen szokásokkal.

A zsidóság históriai múltja is sok gyűlölséget hagyott hátra. Ki lévén rekesztve a legtöbb produktív foglalkozásból, kereskedéssel és uzsorával szerezte meg kenyerét. Az ország félreeső részeiben, apró falvakban máig is meg van a zsidó uzsoráskodás, noha csökevényes formában. És mi sem természetesebb, minthogy az uzsora által sújtott ember a zsidó uzsorás elleni gyűlöletét átviszi az egész zsidóságra. Ez a paraszt antiszemitizmusa.

A kapitalisták Magyarországon jórészt zsidók. A kismesterek nálunk is, mint mindenütt, tönkremennek a kapitalista gyár versenye folytán. A tönkrement mesterember a zsidó gyáros iránti gyűlöletét átviszi az egész zsidóságra. Ez a „kisemberek” antiszemitizmusa.

A züllő dzsentri, miután elmulatta földjét, az államnál, a vármegyénél keres hivatalt. De útjában áll az élelmesebb, képzettebb zsidó-intellektuel, ki sikeresen versenyez vele a hivatalban, az újságírás, a tudomány és művészet terén. Ez a kaputos emberek operáló antiszemitizmus. A munkaadók közt számos zsidó van. A munkások egy része, mely a szülői házban, a felekezeti iskolában szedte fel a zsidógyűlölet csiráit, a zsidó munkaadóban nem a munkaadót, hanem a zsidót látja és gyűlöli. Ez a munkás-antiszemitizmus gyökere. íme, az antiszemitizmus állandó pszichológiai és gazdasági gyökerei, motívumai. Igaz, hogy ezek a motívumok – talán az intellektuelek gazdasági versenyét kivéve – egyre gyöngülnek. A fel” világosodás haladásával a zsidóság mindjobban simul a keresztényekhez, mindinkább leveti külön szokásait. A társadalmi tudás fejlődésével a tönkrement kismester felismeri, hogy nem a zsidó, hanem a gyáros tette tönkre; a paraszt felismeri, hogy nem a zsidó, hanem az uzsorás károsította meg; a munkás felismeri, hogy nem a zsidó, hanem a munkaadó zsákmányolja ki. Ilyenformán az antiszemitizmusnak a felvilágosodás haladásával enyhülnie kell és enyhült is mindenütt.

Honnan tehát mégis az antiszemitizmus renaissance-a, az új antiszemitizmus?

Michelet, a nagy francia történetíró, „La Reformé” című művében érdekesen magyarázza a középkori régi zsidóüldözéseket. Elmondja, hogy mindig, amikor a földesúri és papi kizsákmányolás már-már tűrhetetlenné vált és az alávetett néposztályok lázongani kezdtek, a papok a nép indulatát egy ügyes fogással a zsidók ellen fordították; a zsidókat vetették oda zsákmányul, hogy a maguk osztályuralmát biztosítsák.

Hasonló helyzetben van most a magyar földesúri osztály is. A demokrácia egyre jobban hódit az ország minden néprétegében. Már nemcsak a szociáldemokrata munkásság követeli az általános, titkos, egyenlő választójogot, hanem a felvilágosodott polgárság is; nemcsak a hazátlan bitangok, hanem a soviniszta színmagyar Justh-párt is.

Ebben a kellemetlen helyzetben az uralkodó osztály megkísérli a nép figyelmét a szociális kérdésről elterelni. A hazafias handabandázás, a jelvények, a Kossuth-kultusz lejárták magukat. Új jelszavakra, új fajta elterelésre van szükség. A néptömegek lelke mélyén még szunnyadozik az erős pszichológiai és gazdasági gyökerekkel bíró antiszemitizmus parazsa. Nosza, lángra kell szítni a parazsat, hadd lobogjon, hadd felejtse el az ország népe szociális bajait, hadd higyje, hogy a zsidók miatt koldus, a zsidók miatt éhezik. Elterelni a figyelmet mindenáron a választóreformról? Marni, gyanúsítani mindenkit, aki a haladásnak a hive! Lezsidózni a szabadkőműveseket, ledarabontozni Justhékat, lepiszkolni a szociológusokat, letörni a munkásokat.

Polónyi, a vén róka, finom szimattal megérezte a szél fordulását. A grófok valamikor kinézték maguk közül. De ő nem nyugszik. Ő látja, hogy a reakció bajban és rájuk kényszeríti magát, felcsap antiszemita vezérnek, hirdeti a zsidóellenes harcot széles Magyarországon. És a reakciós mágnások megveregetik a hü vérebet. vj.

Issue Informations

Src: http://mtdaportal.extra.hu/szabadgondolat/1911/1911_02.pdf
Original Publication: Szabadgondolat, 1.2, February 1911
Other Languages:

Lge	Name
EN	Free Thought 1911/2
DE
FR	Libre Pensée 1911/2
ES	El Pensamiento Libre 1911/2