Szabadgondolat 1911/1

Text in Hungarian to re-read

[…]

Gróf Tisza István és a szabadgondolkozás

[4] . . . Szabadgondolkozás! Elérhetetlennek látszó sóvárgása volt ez hosszú évezredeken át a nyers erőre támaszkodó tekintély által. lenyűgözött emberi léleknek. Utána sóvárgott minden magasabb röptű emberi elme s az emberiség legjobbjai érte szenvedtek, érte véreztek el. Nekünk a gondolkodás szabadságát ... kell megvédenünk. A léleknek azt az igazi szabadságát, amely minden ember számára biztosítja az igazság kereséséhez való jogot és megbecsül az igazság felé törekvő minden becsületes munkálkodást, amely megérteni, tárgyilagosan értékelni kívánó jóakarattal fogadja az emberi elme minden őszinte törekvését; amely . . . tért enged minden komoly értékkel bíró szellemi irányzatnak s az ellentétes áramlatok szabad mérkőzésétől várja haladásunkat, a felvilágosodást. Az egész európai kultúrának nagy erőpróbája ez: fenn tudjuk-e tartani a gondolkozás valódi szabadságát? Megyünk-e, korlátot nem ismerő, becsületes· őszinte törekvéssel az igazság, a dolgok mélye felé? Tudjuk-e azokat a nagy elméket követni, akik a maguk egész mélységében tárják fel a lét problémáit? . . . A magyar nemzet sorsát az biztosította egy viszontagságos évezreden át, hogy szerves kapcsolatban tudott maradni a nyugattal, hogy elsajátította a nyugati kultúra összes vívmányait . . . . . . Arról, hogy tudunk-e asszimiláló nemzeti munkát végezni, hiába disszertálunk. Az nem mi tőlünk függ. Deák Ferenc, Arany János nem akart magyar lenni. Magyar volt, mert annak teremtette az Úristen s mert nem is lehetett egyéb. Ők . . . hiába akartak volna nem magyarok lenni . . . A kultúra nemzeties jellege az illetők akaratától merőben független, spontán, természetes produktum. Azzal, hogy magyarok akarunk lenni, csak torzképet alkothatunk. A rostálás munkáját . . . öntudatosan, a vitatkozás, a bírálat, az analízis segítségével kell végeznünk ... Ε művelet csak a szabad vizsgálódás, az érvek szabad mérkőzésének tisztító szele hajthatja végre. Nem . . . akarjuk korlátozni az élet pezsgését, az eszmék harcát, a szabadságot. Mi küzdünk a szabadságért, a komoly szellemi munkán alapuló összes irányzatok szabad érvényesüléséért . . . Mi . . . arra látjuk hivatva a magyar nemzetet, hogy elsajátítsa, magáévá tegye és saját céljaira feldolgozza mindazt, ami valóban szépet, igazat és nemest nyújt a művelt emberiség kultúrája. Mi ... a nemzet lelkét . . . munkára, az igazságot komolyan kereső, a dolgok mélyére ható becsületes munkára, egészséges, férfias tettre ébresztjük . . . mi, akik . . . az élet, a szabadság, a munka mellett emeljük fel szavunkat, bizonyára nem a sötétség, a reakció elmaradt lovagjai vagyunk. A mi szavunk az embert a dolgok mélyére való búvárkodásra ösztönzi, az igazság útjára, amely elvezet a korlátolt emberi elme határaihoz ... Ez az út nem a sötétség, nem a szolgaság útja; ez a világosság, a szabadság, az emberi lélek erőteljes, sikeres kifejlődése» a haladás, a valódi felvilágosodás felé vezet. Gróf Tisza István.

II

. . . Az ateista és materialista világnézleten felépülő nemzetköziség mind merészebben, mind cinikusabb leplezetlenséggel üti fel fejét s a magyar fiatalság modern prófétái ki akarják lelkéből ölni a valláserkölcsi világnézletet, a nemzeti ideált. Ki beszél ma már Rákócziról, szabadságharcról, nemzeti nagyságról, a nemzetért való önfeláldozásról? A mai „fiatalokat” a létért való küzdelem sivárösztöne hevíti. A „Talpra magyar”-t nem lehet üres gyomorral szavalni, kiáltja a magyar ifjúság idealizmusának hivatásos ápolója. (Micsoda lángostorral vágna, ha élne még közöttünk, e mondás szerzőjén végig Petőfi!) . . . A felvilágosodott modern ifjúság ajakán emberiség, világpolgárság a cégér, az egyén, a minden közcél szolgálata alul felszabadított és minden kötelességérzet nyűgétől megmentett egyén jóllakása a lényeg. Ez magva annak a hitvallásnak, amely az eszmélni kezdő magyar fiatalság lelkét a maga egyedül üdvözítő dogmái számára kívánja lefoglalni.

Régi baja az emberiségnek, hogy valahányszor jól megy a dolga, elbizzamagát. Békés, nyugodalmas, az egyéni jólétnek kedvező időkben az egyén túlbecsüli magát, öncéllá válik, saját törekvéseinek középpontjába jut. Nagy katasztrófák . . . szokták ... az emberiséget visszavezetni nagyobb hatalmasságok felé. A mélyebb, nemesebb világnézlet ilyen újjáébresztését. idézik elő a nagy francia forradalom s a napóleoni korszak eseményei. Ide s tova egy század választ el azok viharaitól. Aránylag békés, nyugodt kort élünk immár közel száz esztendő óta.

Mi sem természetesebb, minthogy az önhittség, az egyén túlbecsülése, az étvágy uralma újból felülkerekedik . . . Mint minden jóhiszemű emberi törekvés, ez is hévvel, szenvedélylyel lépfel. Annál szenvedélyesebb és türelmetlenebb, minél felületesebb. Egyedülüdvözítő tannak képzeli magát ... A hipermodern jelszavakból táplálkozó félműveltség terrorizmusa ez, amelynek vásári lármája betölti a modern kultúra [6] egész épületét (hiszen az értelmi világban is annál kongóbb hangot ad minden tárgy, minél üresebb) s a félműveltség egész türelmetlenségével és elbizakodottságával hurrog le minden ellenvéleményt. Dekadens áramlatok hatalmasodnak el fölöttünk, amelyek olyan facies hipocratica-val vonják be modern gondolkodóink fiatalra festett ábrázatát s annak bizonyulunk, aminek oly gyakran látszunk: megújhodásra képtelen, kiélt nemzedéknek. Hihetetlen, minő fogékonysággal bír közönségünk a dekadens irányzatok iránt. Tudomány, irodalom, művészet szabad prédája mindazoknak, akik az újdonság, a feltűnés, a rendkívüliség terén egymást kívánják túlszárnyalni. Valósággal drótnélküli távírón érkezik hozzánk a hanyatló latin kultúra minden beteges tünete. Bölcsészeink, szociológusaink, költőink és piktoraink örjöngő dervistáncban reprodukálják előttünk a súlyosan beteg francia lélek minden kórtünetét, Persze a maguk alacsonyabb fajsúlyára redukálva, mert egyet ne felejtsünk el: A rothadás, a feloszlás tüneteivel találkozunk a francia nemzet kulturéletében lépten-nyomon; de ez fényes múlttal bíró, szédületes magaslatra felemelkedett nemzeti lélek hanyatlása, amely még a sejtek beteges széthullásában is elárulja azok nemes eredetét. A mi szegény dekadenseink egyszerűen rothadáson kezdik az életet s a feloszlás szecessziós tüneteit mutatják nekünk anélkül, hogy e látvány visszataszító jellegét legkevésbé is enyhíthetné a régi műérték utóíze. Nem tehetek róla, nekem mindig olybá tűnnek fel, mint az a jámbor kacsa, amely nagyzási hóbortba esve, fácánnak képzeli magát. Azt hiszi, szegény, hogy csak „haut gout”-ra kell szert tennie, hogy műértő ínyencek kedves pecsenyéje legyen. Pedig ami haut gout a fácánnál, szegény kacsánál egyszerű polgári felosztási bűz marad. Ez ellen a processzus ellen küzdünk mi meggyőződésünk egész erejével! Gróf Tisza István. […]

Szabadgondolat és türelmesség

[13]

Messinger Simon.

Gondolkozásunk szabadsága és társadalmunk rendje

Szabadgondolkozás – a legkülönbözőbb meghatározásoknak ez a veleje – törekvés ama cél felé, hogy az igazságok megállapítása kizárólag a tudományos vizsgálódások, a logika módszereivel történjék. Nem magától értetődő dolog-e ez, történik-e igazságok megállapítása másképpen is? A mindennapi életben, de a tudományban is a racionális, a logikus meggondolások mellett óriási szerepe van az alogikus szempontoknak. Az igazságok jelentős részét nem azért fogadjuk el, mert a gondolkozás műszereivel megvizsgáltuk és helyesnek találtuk, hanem, mert másoktól készen kaptuk és hiszünk bennük. A vélemények érméinek igen csekély hányada kerül ki az értelem műhelyéből, a legtöbb gondolataprópénz a tekintélyek verdéjéből kerül ki. Küzdelem a szabadgondolkozás érdekében tehát elsősorban harc ama társadalmi erők ellen, melyek a tudományos, a kritikus gondolkodási mód érvényesülését meggátolják.

A legősibb és legerősebb tekintélyek egyike az egyház. Talán legjobban árasztja el felülvizsgálhatatlan és felül nem vizsgált tételekkel a társadalmat. A legtürelmetlenebb és a leghatalmasabban szervezett egyház a római katolikus. Ezért a szabadgondolkodók [17] mozgalma legerősebb a katolikus államokban s a szabadgondolkozás sokak szemében egybe esik az antiklerikalizmussal. Kétségkívül az egyház tekintélyének megtörése, ami elsősorban az állami támogatás és elismerés megvonását, az iskolának az egyház befolyása alól való felszabadítását jelenti, igen nagy lökést adna a szabadgondolkozásnak. S az egyház hatalmának a gyengítésére fokozott erővel kell törekedniök a magyar szabadgondolkodóknak is, mert nálunk a katolicizmus és protestantizmus kompromisszuma nem igen enyhítette a klerikalizmus erejét, csak leplezte a hatását.

Bár a klerikalizmusnál látszólag gyengébb, valójában talán még erősebb társadalmi ellensége a szabadgondolkozásnak a politikai demokrácia hiánya. A szabad, csak a tudománytól függő tudomány kritikus. Kritika, a vélemények erős súrlódása csak ott terjedhet el, ahol az államhatalom jelentős gátakat nem gördít eléje, állami szubvencióknál hathatósabban mozdítja elő a tudományok fejlődését a gyülekezésnek, az egyesülésnek, a sajtónak a szabadsága. S a szabadgondolkozás érdekét minden papramorgásnál jobban támogatja elő, aki ezekre törekszik, aki a sajtótermékek előzetes lefoglalása, a hírlapkaució, az izgatások büntetése ellen harcol, aki a meggyőződés szabadságáért s nem a vallások állami bevettségeért és elismeréseért küzd, aki a nemzetiségek jogait védi a kultúra terjesztésének lehetősége érdekében. S valójában szabadgondolkodó propagandát fejt ki az is, aki küzd a legdemokratikusabb választójogért. Nemcsak azért, mert e nélkül az életben nincsenek biztosítva az esetleg meglevő papiros-szabadságjogok, hanem, mert a politikai kritika gyakorlása elősegíti a nagy tömegekben a kritikus gondolkozás terjedését s hozzájárul ahoz, hogy a nagy tömegek és a nők maradisága progresszív erővé alakuljon át. S bármennyire is fintorítsák orrukat egynémely finom lelkek, az unos-untalan hangoztatott és elcsépelt politikai demokrácia minden esztétikai finomkodásnál jobban lendít egy igazán esztétikai és tudományos kultúra kialakulásán. Alfred Kerr, a németek egy kiváló esztétája irta a Jagow-eset kapcsán, hogy a porosz feudalizmus akadálya minden igazi művészi kultúrának. Ez a tudományra még fokozottabban áll. Az igazán nagyszabású tudományos kultúrának nem egyetlen, de nélkülözhetetlen feltétele a politikai demokrácia.

A demokrácia csak egyik előfeltétele a szabadgondolkozás elterjedésének. Még ennél is fontosabb a tömegek szabad idejének növekedése és vagyoni helyzetük javulása. A tekintélyek szuggesztív hatásának, a bármely módon megszerzett felfogás meggyökeresedésének egyik legfontosabb rugója a gondolkozás restsége. S az agyondolgozott s az anyagi gondoktól elfásult tömegek nem szívesen veszik a nézetek revideálásával járó lelki fáradságot. Ezt az igazságot nem cáfolja meg a mélységből felemelkedő egy-egy kiváló ember ritka kivétele. Az igazán és őszintén szabadgondolkodónak elsősorban küzdenie kell a tömegek mai helyzetét lehetővé tevő társadalmi rend megváltoztatásáért s a mai társadalmi renden belül minden olyan reformért, mely a gyermekek munkáját korlátozza, a felnőttek munkaidejét rövidíti s a jövedelemeloszlást az [18] alsóbb osztályok részére kedvezőbbé teszi. A sztrájkjognak az ipari és mezőgazdasági munkásság részére való biztosítása, a drágaság elleni küzdelem, a mi égető paraszt és latifundiumkérdésünk megoldása jobban előmozdítja a tudományos szellem fejlődését, mint egy csomó vidéki egyetem, vagy akárminő akadémiai alapítvány. Nemcsak, mert növeli a tömegek jólétét, hanem, mert csökkenti a legderekabbak kivándorlását. Nemcsak, mert emberi életet teremt a vidéken, hanem, mert a fogyasztóképesség növelésével megteremti az ipari és városi fejlődés erősbödését. Korunkban pedig a városok a leghatalmasabb termőhelyei a szabadgondolkozásnak.

A szabadgondolkodók egy részének illúzióját osztja az, aki erre azt válaszolja, hogy a tömegek butasága nem zárja ki az előkelő gondolkodók szellemének szabad szárnyalását. A tömegek szellemi renyhesége táplálja az egyház és az állam türelmetlenségét s a tömegek közegének ellenállása akasztja meg az új gondolatok terjedését. Schvarcz Gyula „Gondolatszabadság és ódon tömeguralom” című tanulmányában kimutatja, hogy az antik demokráciák kulturátlan tömegei mint gátolják meg a görög gondolkozást fejlődésében. S korunkban – úgy hisszük – még egy Kant, egy Darwin, egy Spencer is nem egy kérdésben másképp gondolkodtak volna és másképp merték volna gondolataikat kifejezni, ha az egyházi és állami tekintélyek meredekei és a tömegek butaságának vadona nem gátolták volna társadalmukban a gondolat levegőjének szabad áramlását. A művészet és a tudományos gondolkodás nem egy reakciós fordulatá an része van annak a jelenségnek, hogy az egyházhoz közelebb álló felfogás a nagy tömegek kulturátlanságánál fogva előkelőbbnek és finomabbnak tűnik fel, s az arisztokratikus hajlandóságú lelkek akaratlanul is beleesnek a látszólag finom, valójában primitív gondolatmenetekbe. A gondolkozás szabadsága nem lehetséges a munka rabsága mellett. Az igazi tudományosságnak buja termése csak a gazdasági jólétnek a politikai szabadság fényében fürdő talajából fakadhat.
Rónai Zoltán

Prohászka filozófiája

[18]

Herczeg Ferenc Magyarországa

[22] Pogány József

TÁRSADALMI KÉRDÉSEK

Az egyke körül

[26]

Fazekas Sándor

TERMÉSZETTUDOMÁNY

Programmunk

[34]

Strophantus

A fejlődés mechanikája

[35]

Kende Zsigmond

[…]

OKTATÁSÜGY

Világi erkölcstanítás

„Nemzetünk reorganizációját”, a produktív osztályok küzdelmét az improduktív osztályokkal bizony ma sem segíthetjük elő hathatósabban, mintha felszabadítjuk az improduktív osztályok nevelése alól. Az improduktív osztályok erejét mi sem támogatja jobban, mint az, hogy az elnyomható osztályok tudatlanságából erkölcsi kánont csinált. Ezekre a megkötő, elszigetelő erkölcsi parancsokra neveli kisded koruktól kezdve a produktív és elnyomható osztályok gyermekeit, így keltve bennök a babonának, rabszolgalelkűségnek, társadalomnélkülvalóságnak kényszerképzeteit. Kényszerképzetekről beszélünk, mert aminek erejére őket az évezredes gyakorlat tanította, annak félelmes hatalmát ma nap-nap után bizonyítják a Breuer-Freud-féle psychologiai iskola kísérletei s ez az, „hogy nincs olly okoskodás, olly meggyőzés, olly erő, mely kisded korunk első behatását kiirthatná”.1 Az improduktív osztályoknak, e legveszedelmesebb fegyverével, a „valláserkölcsi” neveléssel szemben kell tehát felvennünk a harcot. Küzdenűnk kell az új emberek gondolkodási és cselekvési lehetőségeinek megkötése ellen és ki kell vívnunk a produktív osztályok egyedül termékeny erkölcsi nevelését: a mai társadalmi életben való eligazodást a mai tudományadta fegyverekkel. A megismeréseknek, kötelességeknek és a megnyugvásnak ez a rendszere: a laikus, a világi erkölcs. A tanulatlan látó, tudatos, intenzív gazdasági és energiaéletet élni akarók szabad és szociális Magyarországát csak úgy teremthetjük meg, ha ennek a világi erkölcsnek magjait hintjük el a „reorganizátorok” lelkébe. A világi erkölcs nem jár járatlan utakon – ahol a produktív osztályok kivívták az évezredes küzdelmet, Franciaországban már [44] 1682 óta kötelező a vallásnélkül való erkölcstanítás az óvodától a legfelsőbb tanintézetekig. Harminc évi múlt már megteremtette ennek a tudományos és erőteljes rendszernek elméletét és gyakorlatát. Az igazságok, melyekből emberi jogaink és emberi kötelességeink fakadnak a fejlődéstan, a kísérleti lélektan és a társadalomgazdasági meglátások. Darwin, Spencer és Marx nélkül kő nem lehetne kövön a világi erkölcsben. A fejlődéstanból megtanuljuk, hogy mily messze alulról jövünk, milyen sivár, rossz dolguk volt őseinknek, kik áztak, fáztak, rettegtek, egyedül, társ nélkül pusztultak el a természet, testi-lelki alacsonyságuk s társaik nyomorult bábjaként. Milyen tudatos, büszke erőt ad a jobb jövőért való küzdelemben az a tény, hogy eddig is ennyire fel tudtuk magunkat szabadítani a természetnek, az állat-ember indulatainak, gondolkozása megkötöttségének, az embertársaink jogfosztásainak rabsága alól. A villámhárító, a villamosság felhasználása, az orvosi találmányok stb., mindmegannyi fegyverük a természettel szemben; legjobbjaink lelki élete s a magunk hatékony erőlködése, hogy falánkságunknak, lustaságunknak, irigységünknek, haragosságunknak ne legyünk rabjai, mindmegannyi élmény, mely utat jelöl belső felszabadulásunkra.

Minden erőfeszítésünk, melylyel egy-egy babonát, előítéletet legyőzünk, tovább visz egy lépéssel gondolkodásunk felszabításában. Ma már nem rettegünk minden levélzörejre, nem sejtünk kiismerhetetlen veszedelmet – istent – a természeti s emberi lét minden zavarában. Ismereteink felszabadítják gondolkodásunkat a tudatlanság rabságából, elszigeteltségéből. Politikai megkötöttségünk súlyos rettegései a rabszolgaság, a jobbágyság, a pallosjog, a ghetto a múlté – a mai állapot nagy munka eredménye s nagy munka kötelességeit rója ránk. A fejlődés útja: az emberi nem haladása a belső és külső felszabadulás felé, tanulsága pedig, hogy küzdő ősöknek vagyunk boldog örökösei s minden akarásunkkal hatványoznunk kell örökségünket még boldogabb utódaink számára. Ez az ut, amelynek megtett részét jól kell ismernünk, hogy bizhassunk további irányában s hogy betölthessük a fejlődés adta helyünket az emberiség életében. Á kísérleti lélektan és a társadalomtudományi meglátások tanítanak meg arra, hogy milyen erők vitték és viszik az emberiséget előre ezen az utón. Energiánk és tudatosságunk adják meg a fejlődés lehetőségeit, a társadalomtudományi tervezők határozzák meg irányát.

Úgy kell tehát tanítanunk, hogy a gyermek megismerje az erkölcsi erők eddigi fejlődését és eredményeit s úgy kell nevelnünk, hogy testileg-lelkileg egészséges energiával és tudatossággal vállalja a kötelességeknek érzetét, melyet az ismeretek benne felkeltenek. Ezek a világi erkölcstanítás súlyos s szigorú parancsai, melyekből nem folyik skephcizmus, nembánomság és anarchia, hanem a [45] gyermek komoly törekvése, hogy lelki erőinek tudatos nevelése által azon az utón haladjon, mely faját felszabadítja. Az erély és tudatosság fejlesztésének módjaira természetszerűleg Spencer lélekneveléstana és Ostwald útmutatásai a döntő fontosságúak, de termékeny minden, ami az emberi akarás erejét helyezi fölébe minden más hatalomnak. A világi erkölcs nem a paradicsomból kilökött emberiség nagy szomorúságában neveli gyermekeit, hanem meleg örömben, hiszi, hogy ma minden jobban van, mint volt. Nem sülyedtünk – fejlődünk.

A világi erkölcs nem gyűlöletet és undort kelt bennünk őseink iránt, kik léha örömkeresésűkkel eljátszották virágzó életjussukat, hanem meleg szimpátiát kelt az élet minden sivárságai és veszedelmei között utat kereső s számukra a kultúra ezer áldását kiküzdött elődeink iránt.

A világi erkölcs nem tanít lemondásra és megalázkodásra, az erély s tudatosság erényeit akarja fejleszteni.

A világi erkölcs, amikor megtalálja a szintézist, az összekapcsolót az emberek között, akkor nem a közös hitben találja ezt, hanem a közös munkában.

A közös, társas munka, a kooperáció tette lehetővé az emberiség fejlődését.

Boldog a kis iskolásgyermek, kinek ez a szó oly ismerős, mint nálunk az oltári szentségek nevei! Mennyivel termékenyebb, életigénylőbb az ő szókincse. Kooperáció társasmunka, ezt tanulják a produktív osztályok teremtette nevelés minden lapján. Együtt dolgozva haladtunk, haladhattunk csak. Nem enyhébb az erkölcs vallása, mint volt a vallás erkölcse.

Rövid ez az áttekintés, de talán mégis kiütközik belőle az ut, melyet a világi erkölcs a mai társadalomgazdaságban jelöl az élet erős lüktetése, melynek lehetőségét adja s a tudományos igazság, mely ezt bevilágítja.

A világi erkölcstanítás nem köti le az erőket, mint a valláserkölcsi nevelés, hanem egyszerűen társadalomgazdasági erőkké fejleszti őket és éppen ezért oly fontos a produktív osztályok küzdelmében az improduktív osztályokkal szemben.

A jövő Magyarországért küzdünk, de ne feledjük, hogy a jövő legaktuálisabb formája a gyermek. Nyomjuk „lágy velejébe eltörülhetetlen nyomdokát”1 a fejlődésbe vetett hitnek, neveljünk benne egészséges erélyt, tudatos öntudatot, a társas munka áldásainak biztonságát – s ő majd megteremti a magához méltó Magyarországot.

Strickerné dr. Polányi Laura.

1 Széchenyi:

546 előadás!

A Galilei Kör munkásoktatása. Nincsen munka, amely a Galilei Kör ifjúságának szabadgondolkozó és diákmivoltát tömörebben fejezné ki, mint a munkások oktatása. Lassan ért meg az egyesület erre az igazi feladatára. Előbb embereket kellett nevelnie, erkölcsileg fegyelmezett és megbízható előadókat képeznie. A célokat és az eszközöket tisztáznia kellett. Nehezen alakult ki az a felismerés, hogy a munkásság osztálymozgalmában a diákság helyét nem egyéni hajlandóság vagy áldozatkészség kell hogy megszabják, hanem maguk a diákságnak sajátos viszonyai. Sajátos diák feladat pedig csakis és kizárólag ismeretek közlése lehet. A radikális diák abban különbözik maradi és reakcionárius diáktársaitól, hogy ismereit a munkásságnak tovább adni kötelességének tudja. Lássuk, miképp lett az elméletből gyakorlat. Minden munkásoktatásnak logikailag és erkölcsileg is egyedüli helyes kiinduló pontja az elemi oktatás. Az analfabéta már fél keresztény-szocialista, az a diák pedig, akiben az előadói hiúság fölött a puszta ismeretközlés magasabb öröme nem győzedelmeskedett, az az oktatói tisztre sem érett. A Galilei Kör munkásoktatásügyi bizottsága 1910 nyarán indította meg 5 szakszervezetben az első 8 elemi tanfolyamot összesen 74 órával. A malommunkásoknál, ahol 3 tanfolyam is volt, a számtant két schichtben tanították. Egy-egy tanfolyam 8-10 órára terjedt. A tanfolyamok ingyenesek voltak, még a tanszereket is ingyen adták a résztvevőknek. A látogatottság igen jó volt. A 20–25 résztvevő közül átlag a fele végig kitartott, ami például a 17-ik évfolyamában levő és 50 pfennig tandijat szedő charlottenburgi Freie Fortbildungskurse adataival összevetve, amelyek 40% apadásról számolnak be, a munkásság élénk érdeklődését bizonyítja. Az 1910-1911. I. félévében már 9 szakszervezetben 15 elemi tanfolyam folyt összesen 114 tanórával. Igen érdekes körülmény, hogy ezek közül csak egyetlenegy tanított írni-olvasni. így is gyűjteni kellett több helyről a jelentkezőket és ezekről is kitűnt, hogy nagyrészt ál-analfabéták, akik csupán helyesírást akarnak tanulni. Meglepő, hogy a főváros 161.000 analfabétája milyen kevéssé látszik meg a szervezett munkásságon. Csak a pártszervezetekben és a szakegyletektől gyakran igen távol eső munkásnegyedekben rendezett tanfolyamokkal sikerül majd az analfabetizmust felkeresni és vele megküzdeni. Az 1910-1911. II. félévében 5 szakszervezetben a tanfolyamok tovább folytak és az új tanfolyamokkal együtt még csak részben értek véget. A középítéstani és a mértani tanfolyammal együtt ebben a félévben eddig 62 tanóra volt. Az elemi oktatást bölcsészethallgatók és tanítók vezették. A tanfolyamvezetők és előadók gyakori értekezletei irányították a munkát, amelyből mindenkari diákok kivették a részüket. Csak később és sokkal óvatosabban indult meg a népszerű tudományos előadások sorozata. Az első előadássorozat még a nyáron volt a malommunkások sztrájkja alkalmából. Naponként, sőt egy nap kétszer is népszerű tudományos előadásokat tartottak a diákok a sztrájktanyán. Újpesten és Erzsébetfalván is előadások folytak. Összesen 26 előadás volt a nyáron, de az elemi oktatás mellett ez még mindig háttérbe szorult 1910-1911. és I. félévében 13 szervezetben 124 előadást tartott a diákság, ezek közül 16 szemináriumi és 8 kirándulással kapcsolatos volt. Az előadások túlnyomó része természettudományi, egészségtani és szakmabeli volt, de volt több képzőművészeti és számos résztvevővel megtartott zenei előadás is, amely nagyon népszerűvé tette a munkásoktatás ügyét. Az oktatói szervezet fegyelmezettségére jellemző, hogy 107 a hét [47] elején a Népszavában hirdetett előadás közül mindössze 4 maradt el! Az 1910-1911. éo II. félévében, amely még nem ért véget, az előadások és szemináriumi órák száma 137-et ért el, ezek közül 12 Szegeden tartatott, II pedig kirándulással volt kapcsolatos. Ezeknek színhelye a társadalmi, iparművészeti, szépművészeti és közlekedési múzeumok, valamint a japán kiállítás, a gázgyár, a kenyérgyár, a telefon-központ és a vízművek voltak. A Galilei Kör jutalma mindezekért azokban a vasárnap délelőtti gyermekelőadásokban volt, amelyeknek résztvevői meghatottan beszélnek emlékeikről. Tíz ilyen előadást tartottak a diákok dallal, tréfával és komolysággal.

A feljegyzett 546 előadás, tanfolyam és szemináriumi óra, gyermekelőadás és kirándulás olyan munka, amely komolyra váltotta azoknak a reményét, akik bíztak a Galilei Kör ifjúságában és abban, hogy a radikális diákság a munkásoktatás feladatához méltó lesz.

[…]

MOZGALOM

A mi lapunk

[52] Van a magyarnak, nyomorult viszonyaival arányban álló, elég magasszínvonalú lapja és folyóirata, de sajnos, a faji, felekezeti, vallási és társadalmi előítéletektől mentes, alig akad a sok közt. Pedig ezt az elklerikalizált szerencsétlen Szűz Mária országot csakis a progresszív haladás mentheti meg. A szabadgondolkodók helyzete, mint mozgalmunk vezére írja, hasonló az ősi keresztyénekéhez. Jézust, a kapernaumi rabbit, nem sokan követték, de annál többen üldözték. És mégis, sok harc és szenvedés után, a keresztyének diadalmaskodtak. Pedig a fajrómai szemében a keresztyén – atheista és lázadó volt, aki nem akart a római isteneknek áldozni és megtagadta a Cézár-kultuszt! A szabadgondolkodó az ősi keresztyének példáját követi, de hitvallása az, hogy nincsen dogmája, azaz valamely külső hatóságtól ráparancsolt véleménye.

A múltból Descartes, Spinoza, Leibnitz, Fichte, Kant, Hegel, Goethe, Comte, Spencer, Renan, Madách mint a szabadgondolat úttörőinek nevei ragyognak felénk.

Semmiféle vallási szervezethez (vallás vagy felekezet) nem tartozunk, mert az egyéni vallást, az egyéni hitet tartjuk egyedül jogosultnak. És ha az emberiséget ennek meghódítjuk és nem lesz dogmája; ha nem lesz csalhatatlan pápája; ha nem szórnak átkot, nem fenyegetnek pokollal és nem csalogatnak, menyországi, túlvilági élvezetek reményével; ha a valóság tökéletes megismerésére törekesznek: akkor elkövetkezik, hogy a vallás, a hit kinek-kinek egyéni ügye lesz, a szabadgondolat diadalát ünnepli, boldoggá teszi az egész emberiséget és megvirrad!

Hajdúszoboszló, 1911 április.

Lengyel Imre

kir. ítélőtáblai bíró, a Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesülete elnöke

A Szabadgondolat szövetsége

A szabadgondolkozás nemzetközi szövetsége 1880-ban alakult meg Brüsszelben, élén az emberi gondolkozás legkiválóbbjaival. Herbert Spencer, Giovanni Borie, Wilhelm Liebknecht és Moleschott nevei ragyognak alapítói között. Megalakulása óta két kongresszust rendezett Londonban és Brüsszelben, hármat Parisban, egyet Amsterdamban, Anversben, Madridban, Genuában, Rómában és Prágában. Ezek közül a legnagyobb fontosságú volt a római és az utolsó párisi kongresszus, az előbb' hatalmas impozáns tüntetés a pápaság ellen, az utóbbi gyönyörű ünneplése a francia kultúrharc diadalának. A szövetség behálózza az egész világot és nincs ma kultúrállam, amelynek erős, szervezett szabadgondolkodó mozgalma ne volna, így Németországban 50.000 ember vallja magát a szövetség kötelékéhez tartozónak és 12 szabadgondolkodó folyóirat harcol a modern gondolkozás igazságaiért, nem kisebb a világosság tábora Franciaés Olaszországban. Magyarországon 1905-ben alakult meg a szabadgondolkozás szétszórt híveinek egyesítésére a Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesülete Apáthy István elnöklete alatt. Ugyanezen évben a Hajnóczi-Társaság, a két évvel korábban alakult Világosság asztaltársaság tagjaiból és a következő évben a Szabadgondolkodók pécsi Társasága, majd a Fiumei szabadgondolkodók egyesülete, legújabban pedig kitűnő fegyvert nyert a mozgalom dr. Fényes Samu pompásan szerkesztett, harcos, agilis lapjában, az Úttörő-ben. A Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesülete átesvén azokon a nehézségeken, mely az új, ismeretlen területen való működéssel mindig jár, mái megalakulása második-harmadik évében jelentős eredményeket mutat fel. 1907-ben a Szabadgondolkozók pécsi Társaságának támogatásával megtartja az első országos szabadgondolkozó kongresszust, hatalmas, jól sikerült nagygyűlést rendez az iskola klerikális megmételyezése ellen, Furneemontnak, a szövetség nemzetközi titkárának a résztvételével tartott-gyűlésen ráirányítja a szekularizáció kérdésére a közvélemény figyelmét, végül a Ferrer gyűlésen Magyarország progresszív gondolkozói nevében tiltakozik a kultúra nagy harcosának meggyilkolása ellen. Legfontosabbak azonban azok az eredmények, melyeket az egyesület az ifjúság és a vidék megszervezése körül ért el. Budapesten megteremtette a Galilei Kört és a Szabadgondolkodó magántisztviselők egyesületét. Vidéken: Nagyváradon, Eperjesen, Aradon, Kassán, Pápán, Sátoraljaújhelyen alapit fiókokat. Tisztikara a következő: Elnök: Lengyel Imre alelnökök: Fáber Oszkár, dr. Madzsar József és dr. Szende Pál; főtitkár: dr. Veres Ármin; titkárok: Békéssy Imre, Lóránd Jenő és Rubin László; pénztáros: Havas Miksa; ellenőr: Forbáth Rafael; gazda: dr. Frigyes Béla.

A Galilei Kör. A társadalmi átalakulás küszöbén álló Magyarországon a budapesti szabadgondolkodó és radikális egyetemi hallgatók ezertagú egyesülete úgy jelenik meg, mint az Új-Magyarország előrevetett képének egy darabja. A Galilei Kői ideológiája a régit romboló és az újat alkotó erőknek hú kifejezője. Az egyetemen az egyetlen fejlődésre képes egyesület. A hivatalos segedelmet és jelleget örömmel enged: át teljesen a többi egyesületnek, míg köteleségeiket sorjában mind magára vállalja.

Az egyetem külső képe is megváltozott azóta, mióta a Galilei Kör fennáll A már tűrhetetlenné vált klerikális pöffeszkedés, mely a kereszthecceket és a Pikiertüntetéseket inszcenálta, kezd szerényebb lenni. És az az ifjúság, melynek tagjai kózotl a Galilei Kör csodálatosan jótékony szelleme szétterjedt, egészen különbözik a régből A kávéházi időlopást és a reakciós politikai pártoknak teljesített csatlósi szolgálatokal komoly munka, elméleti kérdések iránt való őszinte érdeklődés, tudomány- és művészetszeretet váltja fel.

[54] Az előítélet nélkül való tudományos gondolkozás védelmét és terjesztését nevezi céljának a kör és ennek a célnak elérésére tanítás és tanulás az eszköze. Természettudományi, szociológiai, kultúrpolitikai és művészeti előadásaira a diákokon kívül állandó polgári és munkásközönség jár el. A kör előadóterme szúk a hallgatóság befogadására. Nagyobbszabású előadásokra az Újvárosháza nagytermét kell kibérelni. A Galilei Kör első két évi működése a kör évi jelentéseiből ismeretes. Több mint ötven előadás, tíz szeminárium a tagok nevelésére, nyilvános gyűlések, a diákok gazdasági ée társadalmi helyzetének megbeszélése és e kérdésnek állandóan felszínen való tartása, diákstatisztika a jellemző momentuma az első két év munkájának.

A második és harmadik életéve a Galilei Körnek nem határolódik el élesen egymástól. A nyári vakáció alatt is folytak az előadások a középiskolai tárgyakról; arról, hogyan kellene e tárgyakat helyesen tanítani. Azóta alig múlt el hét, melyen egy (néha két) előadás ne hangzott volna el a Galilei Kör előadószékéről. A legkiemelkedőbb része az idei működésnek az az előadássorozat volt, melyet a kör a mai Magyarország közállapotainak megismertetésére rendezett. Sorra került ebben a ciklusban a magyar nagybirtok, a magyarországi nemzetiségi kérdés, a magyar közoktatás, szociálpolitika, közigazgatás, törvényhozás és értelmiség; a jövő fejlődés s a jövő feladatok perspektívái is megnyíltak ezeken az előadásokon a hallgatók előtt. Az előadások közül Szende Pál A nagybirtok és Magyarország jövője és Jászi Oszkár A nemzetiségi kérdés és Magyarország jövője című előadása a Galilei Kör könyvtárában megjelent. Egy részük sajtó alatt van.

A kör márciusi ünnepe a főiskolai ifjúság demokratikus érzelmeinek előkelőén lelkes hangsúlyozása volt. Jászi Oszkár beszéde és Ady Endre ünnepi verse adta meg az ünnep karakterét. Az év munkájának bizonyára legértékesebb része a munkásoktatás volt, melyről a Szabadgondolat más helyén számolunk be. Agitációját a kör az idén terjesztette ki először a vidékre is. Szegeden, Miskolcon, Eperjesen tartott előadásokat. A kör legközelebbi munkaprogrammja a nemzetiségi békéről nemzetiségi diákok és nemzetiségi politikusok bevonásával megtartandó értekezlet, egy nagyszabású képzőművészeti vita és a kör tagjainak állandó összejövetelek és megbeszélések segítségével való művelése.

A nagyváradi szabadgondolkodók a „Darwin-Kör”-ben tömörültek. A korelnöke dr. Berkovits René, titkára Bartha Gyula, pénztárosa Kenéz Jenő, ellenőre Katz Lipót. Szociológiai és természettudományi szemináriumában a modern természettudományi világfelfogást, a társadalomtudomány irányait és a társadalmi fejlődés problémáit hivatott előadók ismertették. Darwin születésének 100 éves évfordulóját dr, Ágoston Péter, dr. Madzsar József és dr. Lukács Hugó közreműködésével ünnepelték meg.

Az Egyesület eperjesi fiókja „Martinovics-Kör” címen alakult meg és eredményes működésével már sikerült a reakció legvadabb dühét kihívni maga ellen. A város és megye hivatalos oszlopai mindent megtesznek, hogy működését megzavarják. A kör eddig 20 szemináriumi előadást tartott és önálló előadást tartottak dr. Jászi Oszkár „Hogyan születik meg a nemzet?”, dr. Szende Pál „Társadalmi és irodalmi irányok” és Faber Oszkár „A klerikális szervezkedés” címen. Mind a három előadás a város progresszív lakosságának osztatlan tetszését, Faber Oszkáré ezenkívül még a reakció legvadabb gyűlöletét is kivívta. A tisztikar a következő: Elnök dr. Hebelt Ede jogakadémiai tanár, alelnök dr. Maibaum Artúr, titkára Pólesch Ervin, pénztáros Bolla Béla, ellenőr dr. Leichtig Artúr, jegyző Rosenthal Artúr. A tagok száma 178. Kassán, a klerikális reakció másik erős fészkében, „Bacsányi-Kör” néven alakult meg az Egyesület fiókja 140 taggal. Elnöke dr. Deil Jenő, titkára dr. Goldmann László, pénztáros Székely Géza, ellenőrök Gádor Hugó és Körpner Sándor. Erőteljes [55] és eredményes működés reményével kecsegtet a „Szabadgondolkdók Aradi Egyesülete”, a mozgalom másik legfrissebb hajtása, az izmos új csoport 400 rendes taggal és a következő tisztikarral alakult meg: Elnök Szudy Elemér lapszerkesztő, alelnökei dr. Gara Ármin és Holló János, titkárai dr. Fuchs Albert és Cserghő Zoltán, jegyzők dr. Kelé Gyula és Déry Béla, pénztáros Reiner Vilmos, gazda Buday János. A Szabadgondolkozók Pécsi Társasága 1906. évben alakult és kezdte meg működését. Számos vitaelőadást rendezett tagjai részére, melyeken a szabadgondolkozás világításában tárgyalták meg a különböző társadalmi kérdéseket. Már az első évben megkezdette a társaság munkásiskoláját, mely azóta évről-évre gyarapodva a munkások körében terjeszti a természettudományi ismereteket és a radikális világnézetet. Ugyanezen célból szervezte a társaság szabad iskoláját, melyben nem egyszer 4–500 hallgató előtt fejtegették az előadók álláspontjukat. Mindkét iskolát most már rendszeresen tartja fenn a társaság és októbertől márciusig heti 1-2 előadással igyekszik eszméit terjeszteni. Az 1907. évben rendezte a társaság a szabadgondolkozók első magyarországi kongresszusát, melyen az ország minden részéből megjelentek a radikális gondolkozás hívei. Ugyanezen évben folyt le Pécsett a szabadtanítás emlékezetes kongresszusa, melyen a társaság vezető szerepet vitt és sokat tett annak elérésében, hogy ezen nagy mérkőzésnél a konzervatív irányok felett a radikálisok győzedelmeskedtek. Jelenleg a társaságnak 70 tagja van. Elnökei dr. Doktor Sándor és Roth Miksa, titkárai dr. Hajdú Gyula és dr. Ármin Szilárd A társaság, kezdeményezésére és jórészt tagjainak anyai áldozatkészsége mellett politikai napilap indult meg, mely már második évfolyamában dolgozik a közszellem átalakításán. Zomborban a „Voltaire-Kör” néven alakult önálló szabadgondolkozó egyesület dr. Pataj Sándor elnökségével. A kör nagyszabású tiltakozó gyűlést rendezett Ferrer meggyilkoltatásakor, amelynek előadója a Szabadgondolkozók Magyarországi Egyesületének képviseletében Timár Miklós volt. Az egyesület alapszabályait azonban a liberalizmus kormányának belügyminisztériuma vonakodik helybenhagyni. Szép eredménynyel fáradozik dr. Fényes Samu a vidék megszerzésén, önfeláldozó kitartó munkája nyomán sorban alakulnak meg Veszprémben, Nagykanizsán az „Úttörő” szabad iskola társaságok. Szépen folyik a mozgalom kiépítése az egész vonalon és ha még hozzászámítjuk a szervezett munkásság hatalmas táborát, a Társadalomtudományi Társaságot és a társadalomtudományok szabad iskoláját, büszke bizalommal nézhetünk a közel jövő harcai elé. Szegeden új fiókja alakul meg a Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesületének. Eddig ötvenen jelentkeztek belépésre a város radikális polgárságából. Igen örvendetes ez az alakulás az ország második városában, ahol a legutóbbi években a harcoló klerikalizmus erős akciót indított, A Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesülete minden erejéből azon lesz, hogy az új fiók minél előbb megalakuljon s hogy a központ támogatásával minél tevékenyebb munkásságot fejtsen ki. Martinovics emlékünnep. A nagy forradalom hatodik esztendejében emberi jogokat ünnepel féleuropa, de nálunk az Ember és polgár kátéja titkos könyv és halálos bűn. Bécsi király és a gravamenekben nyakig ülő magyar nemesség nyomban testvériesül a demokrácia pici szellőjétől és a Hétszemélyes tábla csupa-nemes ítélőbírája törtet érte, hogy a demokraták halálos ítéletét felkínálja. Almássy, báró Révay, Vay és Berzeviczy – Martinovicsék ítélőbírái – elég magyar nevek az „önzetlen és jogairól önként lemondó” nemesség szemléltetésére.

[56] Martinovicsék pöre az igazságkeresés csúf paródiája, kivégzésük politikai gyilkosság. Gondolataikért halált mér ki rájuk a király és a patrióta párt. Pörük kivételes utasítások között folyik, a védelem lehetetlen, a halálos ítéletet előre elhatározzák. A progresszió minden valamelyes hívét belekeverik. Oz Pált és Szolárcsikot azért fejezik le, mert nem érzik magukat bűnösöknek, tehát nincs remény a megjavulásukhoz. Bacsányi börtöne falára verset ír, várfogság jár érte. Kazinczy és a nyelvújítás börtönnel menekül. Szolárcsik húsz éves . . . Hajnóczy békés történetíró, Lackovics magyar ezredeket akar, Szentmarjay rajongó ifjú, de mind meghal, mert az önkényuralomnak és nemesi előjogoknak elrettentő példaadásra van szükségük. Részvét nélkül gurul le Martinovics feje is. A király vegyésze (helyesebben tanácsosa), a konventig érő európai név hordozója, agyas politikus, jó demokrata, tudományok, mesterségek és nyelvek tudója megrokkanva hajtja fejét a tőkére. Az ő sorsa a magyar tragédiák közül való. Forradalmi lelke sehogyse tud beleilleszkedni a ballagó, csizmás magyar viszonyokba. Hazavágyik Lembergből, ahol az egyetemen fizikát tanít, de a pesti fizikai tanszéket Domin jezsuitára bízzák, aki könyvet írt „Az égiháborúk ellen való harangozás hasznosságáról”. Ő, a külföldi akadémiák tagja, uzsorások kezén él. Egy elmaradt ország jobbágyvilága, pöffeszkedő nemessége és ferencrendi szerzetestestvérei ármánykodása közepette az a gondolata támad, hogy előreszőkkenti és emberi jogokra tajnitja ezt az országot. Ezerhétszázkilencventájt próbált szegény világosságot hozni a magyar koponyákba . . . A Domin jezsuiták hazájában pipás, kövér táblabírák „feszítsd meg”-et ordítottak rá.

Félszázad kellett, míg végre forradalom jött nálunk is. Tragédiájához pedig hozzátartozik, hogy száz év multán se tudunk róla többet, mint néhány zavaros, leplezett sort a hivatalos tankönyvekből és kevesen egyetmást életrajzaiból.

A Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesülete elhatározta, hogy május havában, halála fordulóján, megünnepli emlékét és ezután minden évben megemlékezik a szabadgondolkodó előidők hőseiről. (Rub.)

Előadóképzés. A Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesülete előadóképző szemináriumot alakított.

Az első előadást dr. Rónai Zoltán tartotta „Az előadás felépítése és az anyagszerzés” címmel. Ezt az előadást követni fogja az agitációra különösen alkalmas kultúrpolitikai kérdések egész sorozata, így legközelebb a szekularizáció kerül sorra.

E szemináriummal az egyesület fontos tevékenységet kezdett meg. Eddig ugyanis az egész munkásoktatást aránylag kevés diákra kellett bízni és noha a Galilei-kör évente igen sok új tagjával ismertette meg Magyarország közállapotait, a klerikális térhódítást és a szabadgondolkozó mozgalom feladataira vonatkozó nézeteit, azoknak előadásszerű továbbterjesztése mégis szórványos volt. Ezen a hiányon segít most az egyesület azzal, hogy e kiképző szemináriumában alkalmat ad egy-egy agitációs kérdés teljes elsajátítására, anyagának technikai felépítésére és új rétegekkel való szónoklatszerű közlésére. A megvitatás eredményéről vázlatokat készítenek, melyeket minden előadni óhajtó megkap.

Ezek a szemináriumok a szabadgondolkozó mozgalom igazi induló pontjai lesznek, mert belőlük évente több száz diák viszi szét magában az ország minden részére az agitációnak előadásokban közölhető erejét.

OKTATÁSÜGY

Világi erkölcstanítás

Igazi asszony reformátor ily (nevelési) intézvényekben látja legfőképp a nemzetek reorganizációját, minthogy mindent logice kell elrendelni és ekképp mivel az ember földi pályáját kivétel nélkül mint gyermek kezdi, úgyszólván a csöcsnél kell kezdeni a dolgot.
Széchenyi: Önismeret.

„Nemzetünk reorganizációját”, a produktív osztályok küzdelmét az improduktív osztályokkal bizony ma sem segíthetjük elő hathatósabban, mintha felszabadítjuk az improduktív osztályok nevelése alól. Az improduktív osztályok erejét mi sem támogatja jobban, mint az, hogy az elnyomható osztályok tudatlanságából erkölcsi kánont csinált. Ezekre a megkötő, elszigetelő erkölcsi parancsokra neveli kisded koruktól kezdve a produktív és elnyomható osztályok gyermekeit, így keltve bennök a babonának, rabszolgalelkűségnek, társadalomnélkülvalóságnak kényszerképzeteit.

Kényszerképzetekről beszélünk, mert aminek erejére őket az évezredes gyakorlat tanította, annak félelmes hatalmát ma nap-nap után bizonyítják a Breuer-Freud-féle psychologiai iskola kísérletei s ez az, „hogy nincs olly okoskodás, olly meggyőzés, olly erő, mely kisded korunk első behatását kiirthatná”.

Az improduktív osztályoknak, e legveszedelmesebb fegyverével, a „valláserkölcsi” neveléssel szemben kell tehát felvennünk a harcot. Küzdenűnk kell az új emberek gondolkodási és cselekvési lehetőségeinek megkötése ellen és ki kell vívnunk a produktív osztályok egyedül termékeny erkölcsi nevelését: a mai társadalmi életben való eligazodást a mai tudományadta fegyverekkel. A megismeréseknek, kötelességeknek és a megnyugvásnak ez a rendszere: a laikus, a világi erkölcs.

A tanulatlan látó, tudatos, intenzív gazdasági és energiaéletet élni akarók szabad és szociális Magyarországát csak úgy teremthetjük meg, ha ennek a világi erkölcsnek magjait hintjük el a „reorganizátorok” lelkébe.

A világi erkölcs nem jár járatlan utakon – ahol a produktív [44] 1682 óta kötelező a vallásnélkül való erkölcstanítás az óvodától a legfelsőbb tanintézetekig. Harminc évi múlt már megteremtette ennek a tudományos és erőteljes rendszernek elméletét és gyakorlatát.

Az igazságok, melyekből emberi jogaink és emberi kötelességeink fakadnak a fejlődéstan, a kísérleti lélektan és a társadalomgazdasági meglátások. Darwin, Spencer és Marx nélkül kő nem lehetne kövön a világi erkölcsben.

A fejlődéstanból megtanuljuk, hogy mily messze alulról jövünk, milyen sivár, rossz dolguk volt őseinknek, kik áztak, fáztak, rettegtek, egyedül, társ nélkül pusztultak el a természet, testi-lelki alacsonyságuk s társaik nyomorult bábjaként.

Milyen tudatos, büszke erőt ad a jobb jövőért való küzdelemben az a tény, hogy eddig is ennyire fel tudtuk magunkat szabadítani a természetnek, az állat-ember indulatainak, gondolkozása megkötöttségének, az embertársaink jogfosztásainak rabsága alól.

A villámhárító, a villamosság felhasználása, az orvosi találmányok stb., mindmegannyi fegyverük a természettel szemben; legjobbjaink lelki élete s a magunk hatékony erőlködése, hogy falánkságunknak, lustaságunknak, irigységünknek, haragosságunknak ne legyünk rabjai, mindmegannyi élmény, mely utat jelöl belső felszabadulásunkra.

Minden erőfeszítésünk, melylyel egy-egy babonát, előítéletet legyőzünk, tovább visz egy lépéssel gondolkodásunk felszabításában. Ma már nem rettegünk minden levélzörejre, nem sejtünk kiismerhetetlen veszedelmet – istent – a természeti s emberi lét minden zavarában. Ismereteink felszabadítják gondolkodásunkat a tudatlanság rabságából, elszigeteltségéből.

Politikai megkötöttségünk súlyos rettegései a rabszolgaság, a jobbágyság, a pallosjog, a ghetto a múlté – a mai állapot nagy munka eredménye s nagy munka kötelességeit rója ránk.

A fejlődés útja: az emberi nem haladása a belső és külső felszabadulás felé, tanulsága pedig, hogy küzdő ősöknek vagyunk boldog örökösei s minden akarásunkkal hatványoznunk kell örökségünket még boldogabb utódaink számára.

Ez az ut, amelynek megtett részét jól kell ismernünk, hogy bizhassunk további irányában s hogy betölthessük a fejlődés adta helyünket az emberiség életében.

Á kísérleti lélektan és a társadalomtudományi meglátások tanítanak meg arra, hogy milyen erők vitték és viszik az emberiséget előre ezen az utón. Energiánk és tudatosságunk adják meg a fejlődés lehetőségeit, a társadalomtudományi tervezők határozzák meg irányát.

Úgy kell tehát tanítanunk, hogy a gyermek megismerje az erkölcsi erők eddigi fejlődését és eredményeit s úgy kell nevelnünk, hogy testileg-lelkileg egészséges energiával és tudatossággal vállalja a kötelességeknek érzetét, melyet az ismeretek benne felkeltenek.

Ezek a világi erkölcstanítás súlyos s szigorú parancsai, melyekből nem folyik skephcizmus, nembánomság és anarchia, hanem a [45] gyermek komoly törekvése, hogy lelki erőinek tudatos nevelése által azon az utón haladjon, mely faját felszabadítja.

Az erély és tudatosság fejlesztésének módjaira természetszerűleg Spencer lélekneveléstana és Ostwald útmutatásai a döntő fontosságúak, de termékeny minden, ami az emberi akarás erejét helyezi fölébe minden más hatalomnak.

A világi erkölcs nem a paradicsomból kilökött emberiség nagy szomorúságában neveli gyermekeit, hanem meleg örömben, hiszi, hogy ma minden jobban van, mint volt. Nem sülyedtünk – fejlődünk.

A világi erkölcs nem gyűlöletet és undort kelt bennünk őseink iránt, kik léha örömkeresésűkkel eljátszották virágzó életjussukat, hanem meleg szimpátiát kelt az élet minden sivárságai és veszedelmei között utat kereső s számukra a kultúra ezer áldását kiküzdött elődeink iránt.

A világi erkölcs nem tanít lemondásra és megalázkodásra, az erély s tudatosság erényeit akarja fejleszteni.

A világi erkölcs, amikor megtalálja a szintézist, az összekapcsolót az emberek között, akkor nem a közös hitben találja ezt, hanem a közös munkában.

A közös, társas munka, a kooperáció tette lehetővé az emberiség fejlődését.

Boldog a kis iskolásgyermek, kinek ez a szó oly ismerős, mint nálunk az oltári szentségek nevei! Mennyivel termékenyebb, életigénylőbb az ő szókincse. Kooperáció társasmunka, ezt tanulják a produktív osztályok teremtette nevelés minden lapján. Együtt dolgozva haladtunk, haladhattunk csak. Nem enyhébb az erkölcs vallása, mint volt a vallás erkölcse.

Rövid ez az áttekintés, de talán mégis kiütközik belőle az ut, melyet a világi erkölcs a mai társadalomgazdaságban jelöl az élet erős lüktetése, melynek lehetőségét adja s a tudományos igazság, mely ezt bevilágítja.

A világi erkölcstanítás nem köti le az erőket, mint a valláserkölcsi nevelés, hanem egyszerűen társadalomgazdasági erőkké fejleszti őket és éppen ezért oly fontos a produktív osztályok küzdelmében az improduktív osztályokkal szemben.

A jövő Magyarországért küzdünk, de ne feledjük, hogy a jövő legaktuálisabb formája a gyermek. Nyomjuk „lágy velejébe eltörülhetetlen nyomdokát”1 a fejlődésbe vetett hitnek, neveljünk benne egészséges erélyt, tudatos öntudatot, a társas munka áldásainak biztonságát – s ő majd megteremti a magához méltó Magyarországot.
Strickerné dr. Polányi Laura

Issue Informations

Src: http://mtdaportal.extra.hu/szabadgondolat/1911/1911_01.pdf
Original Publication: Szabadgondolat, 1.1, January 1911
Other Languages:

Lge	Name
EN	Free Thought 1911/1
DE
FR	Libre Pensée 1911/1
ES	El Pensamiento Libre 1911/1