Az angol példa: Difference between revisions

From Karl Polanyi
Jump to navigation Jump to search
No edit summary
 
(10 intermediate revisions by the same user not shown)
Line 1: Line 1:
Tisza    István    és    Lukács    László    egész    parlamenti    programmja    az   
{{Hungarian to re-read}}
„angol    példa”    meséjén    alapszik.    Az    „angol    példa”    ad    jogot    arra,    hogy   
„a      parlamenti      élet      zavartalan      m
ű
ködésének      helyreállítá
sa      céljából”      azt     
minden    eszközzel    megzavarják    és    ug
yanez    a    veszedelmes    példa    teszi   
szükségessé,    hogy    az    obstrukciót    a    pa
rlamentarizmus    feláldozása    árán   
is    letörjék.    Valóban,    aki    vérbeli    an
golnak    érzi    magát,    mint    Lukács    és   
mint    Tisza,    az    nem    talá
lja    helyét    ebben    a    jelszavak    után    indulói    mint   
Herczeg        Ferenc        radikálisainkat        nevezte,        „balkáni”        Magyarországban.       
Hiába,    hiába,    más    dolog    Angliában   
állam    férfiúnak    lenni    és    más    dolog   
Magyarországon. Szegény Lukács ezt drágán tanulta meg.
Ez    a    beállítás    azonban    némileg    er
ő
szakos,    s
ő
t    mondhatnék,    önké-   
nyes.    Szem
ű
nk    el
ő
tt    zajlik    le    most    Anglia
    parlamentjében    és    annak   
vizsgáló      bizottságában,      sajtójában     
és      törvényszéki      tárgyalásain      egy     
olyan    ügy,    amelyb
ő
l    megtanulhattuk,    hogy    mi    az    angol    parlamenti   
élet  sajátossága  és  mi  az  az  „angol  példa”.  Mert  olyan  példás  volt  ez 
és    olyan    angolos,    hogy    megérezte    a    hatását    a    korrupt    Amerika,    a    ki-   
tanult    Franciaország,    a    viharedzett    Olaszország,    a    rosszhír
ű
    Oroszország   
és      az      álszentesked
ő
      Németország      egyaránt.      Egy      panama-port      tárgyalt     
Anglia    le,    annyi    erkölcsi    fegyele
mmel,    annyi    nyíltsággal    és    mondjuk   
meg      mindjárt,      olyan      felment
ő
    és    felszabadító    eredménynyel,    amin
ő
t
csak  a  legjobb  politikai  iskolázás  tud  nevelni.        Mintha  nem  a  hírhedt  [231] Marconi-ügyben    hallgatta    volna    meg   
a    Ház    a    megvádolt    Lloyd    George-ot,   
hanem    a    f
ő
rendiház    megszüntetése,    a    földreform,    a    választójog    kiter-   
jesztése,    vagy    a    szekularizáció    valamelyik    nagyszer
ű
    lendület
ű
    aktuális   
Kérdésében    szólalt    volna   
fel    ez    a    páratlanul    népszer
ű
    államférfiú.   
Ő
szintén      bevallotta:      történt      hiba,     
történt      meggondolatlanság,      történt     
el
ő
vigyázatlanság    is,    mert    a    hamis   
látszatot    óvatosabban    kellett    volna   
kerülni.    De    minden,    ami    történt,    nyíltan,    jellemesen    és    becsületesen   
történt. . . 
Az    angol    Attorney-Generalt,    aki    részben    igazságügyminisztert,    rész-   
ben    koronaügyészi    hatáskörrel    bir,    Si
r    Isaac    Rufust    azzal    vádolták    meg,   
hogy      Lloyd      George      pénzügyminiszter-társával      egyetemben      a      Marconi-     
társaságtól    részvényeket    vett,    amikor    pedig    öccse,    mint    ezen    társaság   
vezérigazgatója,    az    angol    állammal    üzleti    viszonyban    van.    A    miniszte-   
rek    –    így    szólt    a    vád    –    hivatali    in
formációjukat    felhasználva,    akar-   
tak vagyoni nyereségre szert tenni.
Példás  volt  és  angol  az  a  mód,  am
elyen  a  miniszterek  ügyét  elbírál' 
ták.    A    miniszterelnök    felállott    és    páratlan    szigorúsággal    szövegezte   
meg    el
ő
re   azt    a    mértéket,    amelyet    a    gyanúsítottaknak    meg    kell    ütniök   
ahhoz,    hogy    tisztázva    legyenek.    „Min
iszternek    nem    szabad    semmiféle   
szívességet    sem    igénybe    venni    olya
noktól,    akik    a    kormánynyal    üzleti   
összeköttetésben    vannak,    vagy    azzal    ilyent    keresnek.    Miniszternek    nem   
szabad      olyan      ügyben      résztvennie,
      amelyben      vagyoni      magánérdeke     
bármily      elképzelhet
ő
      módon      közmegbízatásával      ellentétbe      juthat.”     
így  az  angol  példa.  Ellenben  példát
lan  és  magyaros  volt,  amikor  Tisza 
a    panamázók    Napóleonjának    bélyegzett    Lukácsot    röviden    Széchenyi-   
hez    hasonlította!    Angolos    volt    és   
példás,    hogy    Lloyd    George    saját   
magánkönyveit    a    bizottság    rendelkezésére    bocsátotta,    bár,    mint    maga   
mondotta,    nem    hiszi,    hogy    erre    sokan    hajlandók'    volnának    .    .    .    Hiába   
célzott    itt    magyar    kollégájára,    mert    ez    igenis,    még    a    tárgyalás    el
ő
tt
kijelentette,    hogy    az   
ő
    élete    felütött    könyv,    amelynek    minden    lapja   
nyitva  áll!  íme,  az  angol  példa  hatása.  De  példátlan  volt  és  magyaros, 
hogy    amikor    komolyra    fordult    a    dol
og,    akkor    a    gyáva    Lukács,    ahol   
tehette,    a    tanuk    szájára    lakatot    tett   
és    mint    Vázsonyi   
mondotta,    össze-   
ragasztotta a lapokat élete nyitott könyvében!
A    Marconi-ügy    azt    derítette    ki,    hogy    a    miniszterek    egy    másik    (ame-   
rikai)    társaságtól    vettek    részvényeket    és    hogy    ennek    semminem
ű
    érde-   
keltsége    az    angol    társaságban    nem    volt.    Napi    árfolyamon    vásároltak   
és    még    veszítettek    is    rajta.    Ezekut
án    szinte    hihetetlenül    hangzanék    az   
a    kíméletlenség    és    az    a    szigor,    amel
ylyel    az    Attorney-Generalt    (amikor   
testvérének    egy    rágalmazást    perében    tanúul    kihallgattatott)    a    védelem   
faggatta,    ha    nem    magyarázná    meg    éppen    a    tanú    erkölcsisége,    hogy   
az    a    megterhelést    meg    sem    érzi,    s
ő
t    inkább    kívánja.    A    bíróság    enge-   
delmével    tett    fel    a    védelem   
a    pusztán    tanúképp    szerepl
ő
    Sir    Isaac   
Rufushoz,    a    brit    világbirodalom    aktiv    koronaügyészéhez    és    igazság-   
ügyminiszteréhez    egy    személyben,    olyan    kérdéseket,    amelyek    a    kényes-   
ség    és    kínosság    egész    skáláját    kimerítették.    Corrupt,    incorrect,    im-   
proper,    indecent,    unfair,    indiscrete    és    más    hasonló    kifejezések    végtelen   
fokozatait    kellett    sorban    tagadással    meghazudtolnia    a    tanúnak    ahhoz,   
hogy    vallomását    teljesen    jóhiszem
ű
nek    fogadja    el    a    bíróság.    Ilyen   
körülményesen intézik el az ilyen ügyet Angliában.
Nálunk    ezt    egyszer
ű
bben    végzik    el.    Ha    egy    önz
ő
    klikknek    pénz   
kell,    hogy    megvesztegetett    és    megfélemlített    oláhokkal    leszavaztassa    a   
magyar    szavazókat,    ha    garázda    rend
ő
rlegények    kellenek,    hogy    ököllel,   
karddal    és    revolverrel    verj
ék    széjjel    a    népképvisel
ő
ket,    ha    sajtóra    van  232
szükségük,    amely    mindent   
helyeseljen    és    pártra,   
amelyet    a    váltótárcá-    
jukban      tarthassanak,      akkor      egyszer
ű
en      belenyúlnak      az      államkasszába     
és lopnak, csalnak, sikkasztanak, ahogy jól esik.
„Mit,    és    még    ez    ellen    szólni    merészel    valaki?    –    No,    várjatok    csak,   
– hol is az az „angol péld!?” (p. k.)


== References ==
== The text ==
Tisza István és Lukács László egész parlamenti programmja az „angol példa” meséjén alapszik. Az „angol példa” ad jogot arra, hogy
„a parlamenti élet zavartalan működésének helyreállítása céljából” azt minden eszközzel megzavarják és ugyanez a veszedelmes példa teszi szükségessé, hogy az obstrukciót a parlamentarizmus feláldozása árán is letörjék. Valóban, aki vérbeli angolnak érzi magát, mint Lukács és mint Tisza, az nem találja helyét ebben a jelszavak után indulói mint Herczeg Ferenc radikálisainkat nevezte, „balkáni” Magyarországban. Hiába, hiába, más dolog Angliában állam férfiúnak lenni és más dolog Magyarországon. Szegény Lukács ezt drágán tanulta meg.
 
Ez a beállítás azonban némileg erőszakos, sőt mondhatnék, önkényes. Szeműnk előtt zajlik le most Anglia parlamentjében és annak vizsgáló bizottságában, sajtójában és törvényszéki tárgyalásain egy olyan ügy, amelyből megtanulhattuk, hogy mi az angol parlamenti élet sajátossága és mi az az „angol példa”. Mert olyan példás volt ez és olyan angolos, hogy megérezte a hatását a korrupt Amerika, a ki- tanult Franciaország, a viharedzett Olaszország, a rosszhír
ű Oroszország és az álszenteskedő Németország egyaránt. Egy panama-port tárgyalt Anglia le, annyi erkölcsi fegyelemmel, annyi nyíltsággal és mondjuk meg mindjárt, olyan felmentő és felszabadító eredménynyel, aminőt csak a legjobb politikai iskolázás tud nevelni. Mintha nem a hírhedt [231] Marconi-ügyben hallgatta volna meg a Ház a megvádolt Lloyd George-ot, hanem a főrendiház megszüntetése, a földreform, a választójog kiterjesztése, vagy a szekularizáció valamelyik nagyszerű lendületű aktuális Kérdésében szólalt volna fel ez a páratlanul népszerű államférfiú.
Ő szintén bevallotta: történt hiba, történt meggondolatlanság, történt elővigyázatlanság is, mert a hamis látszatot óvatosabban kellett volna kerülni. De minden, ami történt, nyíltan, jellemesen és becsületesen történt. . .
 
Az angol Attorney-Generalt, aki részben igazságügyminisztert, részben koronaügyészi hatáskörrel bir, Sir Isaac Rufust azzal vádolták meg, hogy Lloyd George pénzügyminiszter-társával egyetemben a Marconitársaságtól részvényeket vett, amikor pedig öccse, mint ezen társaság vezérigazgatója, az angol állammal üzleti viszonyban van. A miniszte- rek – így szólt a vád – hivatali információjukat felhasználva, akar- tak vagyoni nyereségre szert tenni. Példás volt és angol az a mód, amelyen a miniszterek ügyét elbírál' ták. A miniszterelnök felállott és páratlan szigorúsággal szövegezte meg előre azt a mértéket, amelyet a gyanúsítottaknak meg kell ütniök ahhoz, hogy tisztázva legyenek. „Miniszternek nem szabad semmiféle szívességet sem igénybe venni olyanoktól, akik a kormánynyal üzleti összeköttetésben vannak, vagy azzal ilyent keresnek. Miniszternek nem szabad olyan ügyben résztvennie, amelyben vagyoni magánérdeke bármily elképzelhető módon közmegbízatásával ellentétbe juthat.” így az angol példa. Ellenben példátlan és magyaros volt, amikor Tisza a panamázók Napóleonjának bélyegzett Lukácsot röviden Széchenyihez hasonlította! Angolos volt és példás, hogy Lloyd George saját magánkönyveit a bizottság rendelkezésére bocsátotta, bár, mint maga mondotta, nem hiszi, hogy erre sokan hajlandók' volnának . . . Hiába célzott itt magyar kollégájára, mert ez igenis, még a tárgyalás előtt kijelentette, hogy az ő élete felütött könyv, amelynek minden lapja nyitva áll! íme, az angol példa hatása. De példátlan volt és magyaros, hogy amikor komolyra fordult a dolog, akkor a gyáva Lukács, ahol tehette, a tanuk szájára lakatot tett és mint Vázsonyi mondotta, összeragasztotta a lapokat élete nyitott könyvében! A Marconi-ügy azt derítette ki, hogy a miniszterek egy másik (amerikai) társaságtól vettek részvényeket és hogy ennek semminemű érdekeltsége az angol társaságban nem volt. Napi árfolyamon vásároltak és még veszítettek is rajta. Ezekut
án szinte hihetetlenül hangzanék az a kíméletlenség és az a szigor, amelylyel az Attorney-Generalt (amikor testvérének egy rágalmazást perében tanúul kihallgattatott) a védelem faggatta, ha nem magyarázná meg éppen a tanú erkölcsisége, hogy az a megterhelést meg sem érzi, sőt inkább kívánja. A bíróság engedelmével tett fel a védelem a pusztán tanúképp szereplő Sir Isaac Rufushoz, a brit világbirodalom aktiv koronaügyészéhez és igazságügyminiszteréhez egy személyben, olyan kérdéseket, amelyek a kényesség és kínosság egész skáláját kimerítették. Corrupt, incorrect, improper, indecent, unfair, indiscrete és más hasonló kifejezések végtelen fokozatait kellett sorban tagadással meghazudtolnia a tanúnak ahhoz, hogy vallomását teljesen jóhiszeműnek fogadja el a bíróság. Ilyen körülményesen intézik el az ilyen ügyet Angliában. Nálunk ezt egyszerűbben végzik el. Ha egy önző klikknek pénz kell, hogy megvesztegetett és megfélemlített oláhokkal leszavaztassa a magyar szavazókat, ha garázda rendőrlegények kellenek, hogy ököllel, karddal és revolverrel verjék széjjel a népképviselőket, ha sajtóra van 232 szükségük, amely mindent helyeseljen és pártra, amelyet a váltótárcá jukban tarthassanak, akkor egyszerűen belenyúlnak az államkasszába és lopnak, csalnak, sikkasztanak, ahogy jól esik. „Mit, és még ez ellen szólni merészel valaki? – No, várjatok csak, – hol is az az „angol péld!?” (p. k.)
 
== Text Informations ==
'''Reference''':<br />
'''Reference''':<br />
'''Original Publication''': “Az angol példa”, ''Szabadgondolat'', 3.7, July 1913, p. 230-233 (L’exemple anglais)<br />
'''Original Publication''': “Az angol példa”, ''[[Szabadgondolat]]'', 3.7, July [[1913]], p. 230-233<br />
'''KPA''': 01/15 (3 p., copie de l’original)
'''KPA''': [[01/15]] (3 p., copy of the original)<br />
 
'''Other languages''':<br />
[[Category: Text in Hungarian to re-read]] [[Category: Text in Hungarian to translate in English]]
{|class="wikitable"
! Lg
! Name
|-
|EN
| “[[The English Example]]
|-
|DE
|
|-
|FR
| « [[L’exemple anglais]] »
|}

Latest revision as of 00:42, 17 March 2020


Text in Hungarian to re-read

The text

Tisza István és Lukács László egész parlamenti programmja az „angol példa” meséjén alapszik. Az „angol példa” ad jogot arra, hogy „a parlamenti élet zavartalan működésének helyreállítása céljából” azt minden eszközzel megzavarják és ugyanez a veszedelmes példa teszi szükségessé, hogy az obstrukciót a parlamentarizmus feláldozása árán is letörjék. Valóban, aki vérbeli angolnak érzi magát, mint Lukács és mint Tisza, az nem találja helyét ebben a jelszavak után indulói mint Herczeg Ferenc radikálisainkat nevezte, „balkáni” Magyarországban. Hiába, hiába, más dolog Angliában állam férfiúnak lenni és más dolog Magyarországon. Szegény Lukács ezt drágán tanulta meg.

Ez a beállítás azonban némileg erőszakos, sőt mondhatnék, önkényes. Szeműnk előtt zajlik le most Anglia parlamentjében és annak vizsgáló bizottságában, sajtójában és törvényszéki tárgyalásain egy olyan ügy, amelyből megtanulhattuk, hogy mi az angol parlamenti élet sajátossága és mi az az „angol példa”. Mert olyan példás volt ez és olyan angolos, hogy megérezte a hatását a korrupt Amerika, a ki- tanult Franciaország, a viharedzett Olaszország, a rosszhír ű Oroszország és az álszenteskedő Németország egyaránt. Egy panama-port tárgyalt Anglia le, annyi erkölcsi fegyelemmel, annyi nyíltsággal és mondjuk meg mindjárt, olyan felmentő és felszabadító eredménynyel, aminőt csak a legjobb politikai iskolázás tud nevelni. Mintha nem a hírhedt [231] Marconi-ügyben hallgatta volna meg a Ház a megvádolt Lloyd George-ot, hanem a főrendiház megszüntetése, a földreform, a választójog kiterjesztése, vagy a szekularizáció valamelyik nagyszerű lendületű aktuális Kérdésében szólalt volna fel ez a páratlanul népszerű államférfiú. Ő szintén bevallotta: történt hiba, történt meggondolatlanság, történt elővigyázatlanság is, mert a hamis látszatot óvatosabban kellett volna kerülni. De minden, ami történt, nyíltan, jellemesen és becsületesen történt. . .

Az angol Attorney-Generalt, aki részben igazságügyminisztert, részben koronaügyészi hatáskörrel bir, Sir Isaac Rufust azzal vádolták meg, hogy Lloyd George pénzügyminiszter-társával egyetemben a Marconitársaságtól részvényeket vett, amikor pedig öccse, mint ezen társaság vezérigazgatója, az angol állammal üzleti viszonyban van. A miniszte- rek – így szólt a vád – hivatali információjukat felhasználva, akar- tak vagyoni nyereségre szert tenni. Példás volt és angol az a mód, amelyen a miniszterek ügyét elbírál' ták. A miniszterelnök felállott és páratlan szigorúsággal szövegezte meg előre azt a mértéket, amelyet a gyanúsítottaknak meg kell ütniök ahhoz, hogy tisztázva legyenek. „Miniszternek nem szabad semmiféle szívességet sem igénybe venni olyanoktól, akik a kormánynyal üzleti összeköttetésben vannak, vagy azzal ilyent keresnek. Miniszternek nem szabad olyan ügyben résztvennie, amelyben vagyoni magánérdeke bármily elképzelhető módon közmegbízatásával ellentétbe juthat.” így az angol példa. Ellenben példátlan és magyaros volt, amikor Tisza a panamázók Napóleonjának bélyegzett Lukácsot röviden Széchenyihez hasonlította! Angolos volt és példás, hogy Lloyd George saját magánkönyveit a bizottság rendelkezésére bocsátotta, bár, mint maga mondotta, nem hiszi, hogy erre sokan hajlandók' volnának . . . Hiába célzott itt magyar kollégájára, mert ez igenis, még a tárgyalás előtt kijelentette, hogy az ő élete felütött könyv, amelynek minden lapja nyitva áll! íme, az angol példa hatása. De példátlan volt és magyaros, hogy amikor komolyra fordult a dolog, akkor a gyáva Lukács, ahol tehette, a tanuk szájára lakatot tett és mint Vázsonyi mondotta, összeragasztotta a lapokat élete nyitott könyvében! A Marconi-ügy azt derítette ki, hogy a miniszterek egy másik (amerikai) társaságtól vettek részvényeket és hogy ennek semminemű érdekeltsége az angol társaságban nem volt. Napi árfolyamon vásároltak és még veszítettek is rajta. Ezekut án szinte hihetetlenül hangzanék az a kíméletlenség és az a szigor, amelylyel az Attorney-Generalt (amikor testvérének egy rágalmazást perében tanúul kihallgattatott) a védelem faggatta, ha nem magyarázná meg éppen a tanú erkölcsisége, hogy az a megterhelést meg sem érzi, sőt inkább kívánja. A bíróság engedelmével tett fel a védelem a pusztán tanúképp szereplő Sir Isaac Rufushoz, a brit világbirodalom aktiv koronaügyészéhez és igazságügyminiszteréhez egy személyben, olyan kérdéseket, amelyek a kényesség és kínosság egész skáláját kimerítették. Corrupt, incorrect, improper, indecent, unfair, indiscrete és más hasonló kifejezések végtelen fokozatait kellett sorban tagadással meghazudtolnia a tanúnak ahhoz, hogy vallomását teljesen jóhiszeműnek fogadja el a bíróság. Ilyen körülményesen intézik el az ilyen ügyet Angliában. Nálunk ezt egyszerűbben végzik el. Ha egy önző klikknek pénz kell, hogy megvesztegetett és megfélemlített oláhokkal leszavaztassa a magyar szavazókat, ha garázda rendőrlegények kellenek, hogy ököllel, karddal és revolverrel verjék széjjel a népképviselőket, ha sajtóra van 232 szükségük, amely mindent helyeseljen és pártra, amelyet a váltótárcá jukban tarthassanak, akkor egyszerűen belenyúlnak az államkasszába és lopnak, csalnak, sikkasztanak, ahogy jól esik. „Mit, és még ez ellen szólni merészel valaki? – No, várjatok csak, – hol is az az „angol péld!?” (p. k.)

Text Informations

Reference:
Original Publication: “Az angol példa”, Szabadgondolat, 3.7, July 1913, p. 230-233
KPA: 01/15 (3 p., copy of the original)
Other languages:

Lg Name
EN The English Example
DE
FR « L’exemple anglais »