Az angol példa

From Karl Polanyi
Jump to navigation Jump to search

Endre Ady hu.jpg To Read.png
Text in Hungarian to re-read

The text

Tisza István és Lukács László egész parlamenti programmja az „angol példa” meséjén alapszik. Az „angol példa” ad jogot arra, hogy „a parlamenti élet zavartalan működésének helyreállítása céljából” azt minden eszközzel megzavarják és ugyanez a veszedelmes példa teszi szükségessé, hogy az obstrukciót a parlamentarizmus feláldozása árán is letörjék. Valóban, aki vérbeli angolnak érzi magát, mint Lukács és mint Tisza, az nem találja helyét ebben a jelszavak után indulói mint Herczeg Ferenc radikálisainkat nevezte, „balkáni” Magyarországban. Hiába, hiába, más dolog Angliában állam férfiúnak lenni és más dolog Magyarországon. Szegény Lukács ezt drágán tanulta meg.

Ez a beállítás azonban némileg erőszakos, sőt mondhatnék, önkényes. Szeműnk előtt zajlik le most Anglia parlamentjében és annak vizsgáló bizottságában, sajtójában és törvényszéki tárgyalásain egy olyan ügy, amelyből megtanulhattuk, hogy mi az angol parlamenti élet sajátossága és mi az az „angol példa”. Mert olyan példás volt ez és olyan angolos, hogy megérezte a hatását a korrupt Amerika, a ki- tanult Franciaország, a viharedzett Olaszország, a rosszhír ű Oroszország és az álszenteskedő Németország egyaránt. Egy panama-port tárgyalt Anglia le, annyi erkölcsi fegyelemmel, annyi nyíltsággal és mondjuk meg mindjárt, olyan felmentő és felszabadító eredménynyel, aminőt csak a legjobb politikai iskolázás tud nevelni. Mintha nem a hírhedt [231] Marconi-ügyben hallgatta volna meg a Ház a megvádolt Lloyd George-ot, hanem a főrendiház megszüntetése, a földreform, a választójog kiterjesztése, vagy a szekularizáció valamelyik nagyszerű lendületű aktuális Kérdésében szólalt volna fel ez a páratlanul népszerű államférfiú. Ő szintén bevallotta: történt hiba, történt meggondolatlanság, történt elővigyázatlanság is, mert a hamis látszatot óvatosabban kellett volna kerülni. De minden, ami történt, nyíltan, jellemesen és becsületesen történt. . .

Az angol Attorney-Generalt, aki részben igazságügyminisztert, részben koronaügyészi hatáskörrel bir, Sir Isaac Rufust azzal vádolták meg, hogy Lloyd George pénzügyminiszter-társával egyetemben a Marconitársaságtól részvényeket vett, amikor pedig öccse, mint ezen társaság vezérigazgatója, az angol állammal üzleti viszonyban van. A miniszte- rek – így szólt a vád – hivatali információjukat felhasználva, akar- tak vagyoni nyereségre szert tenni. Példás volt és angol az a mód, amelyen a miniszterek ügyét elbírál' ták. A miniszterelnök felállott és páratlan szigorúsággal szövegezte meg előre azt a mértéket, amelyet a gyanúsítottaknak meg kell ütniök ahhoz, hogy tisztázva legyenek. „Miniszternek nem szabad semmiféle szívességet sem igénybe venni olyanoktól, akik a kormánynyal üzleti összeköttetésben vannak, vagy azzal ilyent keresnek. Miniszternek nem szabad olyan ügyben résztvennie, amelyben vagyoni magánérdeke bármily elképzelhető módon közmegbízatásával ellentétbe juthat.” így az angol példa. Ellenben példátlan és magyaros volt, amikor Tisza a panamázók Napóleonjának bélyegzett Lukácsot röviden Széchenyihez hasonlította! Angolos volt és példás, hogy Lloyd George saját magánkönyveit a bizottság rendelkezésére bocsátotta, bár, mint maga mondotta, nem hiszi, hogy erre sokan hajlandók' volnának . . . Hiába célzott itt magyar kollégájára, mert ez igenis, még a tárgyalás előtt kijelentette, hogy az ő élete felütött könyv, amelynek minden lapja nyitva áll! íme, az angol példa hatása. De példátlan volt és magyaros, hogy amikor komolyra fordult a dolog, akkor a gyáva Lukács, ahol tehette, a tanuk szájára lakatot tett és mint Vázsonyi mondotta, összeragasztotta a lapokat élete nyitott könyvében! A Marconi-ügy azt derítette ki, hogy a miniszterek egy másik (amerikai) társaságtól vettek részvényeket és hogy ennek semminemű érdekeltsége az angol társaságban nem volt. Napi árfolyamon vásároltak és még veszítettek is rajta. Ezekut án szinte hihetetlenül hangzanék az a kíméletlenség és az a szigor, amelylyel az Attorney-Generalt (amikor testvérének egy rágalmazást perében tanúul kihallgattatott) a védelem faggatta, ha nem magyarázná meg éppen a tanú erkölcsisége, hogy az a megterhelést meg sem érzi, sőt inkább kívánja. A bíróság engedelmével tett fel a védelem a pusztán tanúképp szereplő Sir Isaac Rufushoz, a brit világbirodalom aktiv koronaügyészéhez és igazságügyminiszteréhez egy személyben, olyan kérdéseket, amelyek a kényesség és kínosság egész skáláját kimerítették. Corrupt, incorrect, improper, indecent, unfair, indiscrete és más hasonló kifejezések végtelen fokozatait kellett sorban tagadással meghazudtolnia a tanúnak ahhoz, hogy vallomását teljesen jóhiszeműnek fogadja el a bíróság. Ilyen körülményesen intézik el az ilyen ügyet Angliában. Nálunk ezt egyszerűbben végzik el. Ha egy önző klikknek pénz kell, hogy megvesztegetett és megfélemlített oláhokkal leszavaztassa a magyar szavazókat, ha garázda rendőrlegények kellenek, hogy ököllel, karddal és revolverrel verjék széjjel a népképviselőket, ha sajtóra van 232 szükségük, amely mindent helyeseljen és pártra, amelyet a váltótárcá jukban tarthassanak, akkor egyszerűen belenyúlnak az államkasszába és lopnak, csalnak, sikkasztanak, ahogy jól esik. „Mit, és még ez ellen szólni merészel valaki? – No, várjatok csak, – hol is az az „angol péld!?” (p. k.)

Text Informations

Reference:
Original Publication: “Az angol példa”, Szabadgondolat, 3.7, July 1913, p. 230-233
KPA: 01/15 (3 p., copy of the original)
Other languages:

Lg Name
EN The English Example
DE
FR « L’exemple anglais »