Radikális polgári politika

The Text

Jászi Oszkár a Világ október 12-iki számáb an önálló polgári radikális párt megalakítását sürgeti. Meggyőző érvelését még egy szemponttal kívánnám kiegészíteni.

A jelszó, amely a radikális polgári politikát Magyarországon életre hívta, az volt, hogy a polgárság felvilágosult és haladott elemeinek csak egy feladatuk lehet: a munkásságot az ország felszabadításáért vívott küzdelmében támogatni. Ez a jelszó az akkori erőviszonyok hü kifejezője volt és kétségtelen, hogy közvetlen hasznossága mellett politikai tényezővé is nevelte a radikalizmust. De a támogatás, amelyben a polgárság szélső balszárnya a munkásságot részesítette, a dolog természeténél fogva idővel kimerült. Hiszen az nem állhatott lényegében többl, mint bizonyos, a polgári osztályhoz tartozó, többékevésbé kiváló egyéneknek rokonszenvnyilvánításából, igaz, olyan időben, amikor ez a rokonszenv ritka és ezért felette értékes jószág volt. A Szabad Iskolában, a Választójogi Ligában és hasonló intézményekben ez a politika testet is öltött és feltétlenül jelentékeny szerepet játszott abban, hogy a történelmi pártok demokratikusabb irányba kényszerültek. Csakhogy e rokonszenvnyilvánítások politikai értéke eredettől fogva abban a belső ellentmondásban szenvedett, amelyben minden érzelmi politika, hogy mennél inkább volt polgári, annál lanyhább volt az, viszont mennél melegebb volt, annál kevésbé ismerte el azt a közvélemény valóban polgárinak. Míg tehát így egyrészt a munkásság nem részesülhetett abban a támogatásban, aminőt csak önálló polgári alakulás nyújthatott volna neki, addig másrészt az elnyomott és mellőzött értelmiségnek és kispolgárságnak, a parasztok és nemzetiségiek széles rétegeinek szervezése és erejük egyesítése meg sem indulhatott. Az első nagy demonstrációk szép és forró időszakának lezajlása után, amelyeknek történelmi sikere már ma is kétségtelen, a szociáldemokrata párt támogatásában kimerülő radikális politikából nem maradt egyéb, mint a munkásság táborának növelése egynéhány nyilt vagy titkos szocialistával, olyan érték, amely a munkásmozgalom numerikus jellegénél fogva csak csekély jelentőségű eredmény volt. A puszta erkölcsi szolidaritás végül legutóbb teljesen elvesztette a szociáldemokrata pártra nézve jelentőségét, amikor – éppen fenti taktikánk folyományaképen – más polgári pártok is közösséget vállaltak vele és a szövetségét keresték.

A munkásság hamarább érezte meg ezt a döntő fordulatot, mint mi. Felismerte, hogy támogatásunk neki nem· olyan értékes többé, viszont, hogy igazi kötelességeinket magunkkal szemben, de ezzel vele szemben is elmulasztjuk.

Mert amire a magyarországi munkásságnak valóban szüksége volna, az egy olyan önálló polgári párt létezése, amely nem puszta érzelmi alapokon nyugszik, hanem amely polgári érdekből polgári erőkkel ostromolja meg a magyar feudalizmus várát. Szüntelenül sürgette ezért, hogy a polgárságot fel kell ébreszteni valódi érdekeinek tudatára és egy önálló polgári radikális pártnak ismételten előre is felajánlotta fegyverbarátságát.

El nem odázható immár, hogy a polgári radikalizmus ideiglenes megoldások helyett végleges megoldásokat keressen. Valószínű, hogy a munkásság forradalmi irányát és forradalmi erejét ez a határrendezés, az egész ország javára, meg fogja hatványozni; de bizonyos, hogy a kialakulandó középosztály csak ezzel ér el a cselekvés küszöbére és csak a mai kezdetleges taktikai helyzet likvidálásával láthat hozzá elhanyagolt érdekeinek nagyszabású rendezéséhez. Ideje, hogy a baloldali Magyarország mostantól kezdve abban az elhelyezkedésben meneteljen, amelyben az ütközetre is fel kell vonulnia. Nem a munkásság küzdelmét kell polgári erőkkel támogatni, hanem a radikális polgárság küzdelmét a munkásság erejével. A polgári demokráciáért való harc történelmileg előbbre való, mert a munkásság nézőpontjából is, nélkülözhetetlen minimumra irányul. A polgári radikalizmus céljain át visz a munkásság útja, és ha a munkásság tul akarja is haladni e célokat, a csatát értük a polgársággal közösen kell megvívnia.

Az egész baloldali Magyarország érdeke, hogy az értelmiség, a kispolgárság, a parasztság és a nemzetiségek mielőbb egyetlen radikális párttá tömörüljenek. A munkásság ezzel jóakaratú tanácsadó helyett igazi, erős szövetségest nyer. A polgárság pedig felszabadul történelmi útja számára.

References

Original Publication: “Radikális polgári politika”, Szabadgondolat, 3.11, 1913, p. 347-348
KPA: 01/20 (4 p., copie de l’original)
English Translation: “Radical bourgeois politics”, in POLANYI 2016, p. 169-170