Az esküdtszéki reform: Difference between revisions

From Karl Polanyi
Jump to navigation Jump to search
No edit summary
No edit summary
 
(10 intermediate revisions by the same user not shown)
Line 1: Line 1:
[210] Az ősember – mint  Feuerbach  mondotta  – Istent  a  saját  képére  teremtette. Ezért mutat fel az annyi atavisztikus mondát. p. k
{{Hungarian to re-read}}


== The Text ==
Ausztriának csak egy főrendiháza van és így az „esküdtszék reformja” ott egyelőre papiroson marad. Nekünk sajnos két főrendiházunk is van és nem tudni, melyikre illik rá jókban az, hogy „urakháza”. Balogh Jenő mindenesetre helyes érzékkel az u. n. képviselőház elé terjesztette azt a javaslatát, amelylyel egy elvi jelentőségű esetben, mint aminő a nyomtatvány útján elkövetett királysértés vétsége, az esküdtszék alól ki akarja rántani a gyékényt. A bejelentett „sajtótörvény” is úgy látszik, be nem jelentett „esküdtszéki reform”-nak készül. Hát majd mire készül akkor a sanda mészáros, ha egyszer megtanul egyenesen nézni és bejelenti „az igazi esküdtszéki reformot”, amint azt a „P. LI.” és a „B. H.” nem szűnnek meg napirenden tartani . . . Ausztriában egyelőre csak a hivatásos urak, a főrendek mulatnak azzal, hogy a nép intézményeit ócsárolják és in effigie máglyára vessék.


Ausztriának  csak  egy  f
Az „esküdtszék reformja” – tisztában vagyunk vele – azóta szükséges, amióta ez az intézmény kezd a gyakorlatban beválni. A polgárjogok biztosítékaképen jött létre és mindenki meg volt vele elégedve, amíg a polgári jogokat esetrőlesetre elárulta. De amióta a polgárjogokat néha valóban megvédelmezi, azóta halálra van ítélve. Amíg politikai perekben az esküdtszék csak úgy ítélt, akár az állam által fizetett és a kormány által előléptetett szakbíróság, addig az esküdtszéken semmi reformálni valót sem találtak. Amíg szocialista perekben az esküdtszék 12 esküdtje csak azért ült ott, hogy ellesse a 3 szakbíró szándékát és azt verdiktbe öntse, addig az „a néplélek szabad megnyilatkozása” volt. Amíg a „népbírák” csak arra voltak jók, hogy akkor is elítéljék a „lelketlen izgatót”, amikor a szakbíróságot esetleg jogi vagy elméleti aggályok feszélyezték, addig az esküdtszék „a polgárság élő lelkiismerete” volt. Amíg az esküdtpolgárok az államrend elleni támadást láttak az „Elvtársak!” megszólításban, lázadást a jogtűben és pokolgépet minden kavicsban, amelylyel egy ablakot bevertek, amíg a jámbor népbírákat akár a szavazónyájat vagy templomtölteléket fel lehetett használni mindenfajta misztifikációra, amelyet az uralkodóosztály Justicia istenasszony nevével elkövetni merészkedett, – addig az szabad polgárok szabad esküdtszéke volt, a tiszta erkölcs támasza, talpköve, mely ha megvesz, Róma ledől s rabigába görnyed!
ő
rendiháza  van  és  így  az  „esküdtszék  
reformja”   ott    egyel
ő
re    papiroson    marad.   Nekünk    sajnos    két    f
ő
-
rendiházunk  is  van   és   nem  tudni,   melyikre  illik  rá  jókban  az,    
hogy   „urakháza”.  Balogh  Jenő mindenesetre  helyes  érzékkel  az  
u.   n.  képviselő
ház  elé  terjesztette  azt  a   javaslatát,   amelylyel  egy 
elvi  jelent
őségű esetben,   mint  aminő a   nyomtatvány  útján  elkövetett  királysértés  vétsége,   az   esküdtszék   alól  ki  akarja  rántani  a  gyékényt.   A  bejelentett  „sajtótörvény”  is  úgy  látszik,   be  nem  jelentett  „esküdtszéki  reform”-nak  készül.  Hát  majd  mire  készül  akkor  a   sanda  mészáros,   ha  egyszer  megtanul  egyenesen  nézni  és  bejelenti  „az  igazi  esküdtszéki  reformot”, amint  azt  a  „P.  LI.”  és  a „B.  H.”  nem  szűnnek  meg  napirenden  tartani  .  .  .  Ausztriában  egyelőre  csak  a   hivatásos  urak,   a   főrendek  mulatnak  azzal,   hogy a nép intézményeit ócsárolják és in effigie máglyára vessék.


Az    „esküdtszék    reformja”    –    tisztában    vagyunk    vele    –    azóta    szükséges,  amióta  ez  az   intézmény  kezd  a  gyakorlatban  beválni.  A  polgárjogok  biztosítékaképen  jött  létre  és  mindenki  meg  volt   vele  elégedve,   amíg  a   polgári  jogokat  esetrő
Amíg tehát az esküdtszék felesleges volt, mert csak a szak- bíróság feladatát kendőzte népszerű álarccal, addig szükségesnek tartották. De amióta a „Népszavát” nem ítélik el úgy, mint ahogy azt az ügyész úr elő
l-esetre  elárulta.   De  
menetele éppen megkívánta volna és ráadásul még Kovács Gyulát is felmentették, kiderülvén tehát, hogy valóban milyen szükség van az esküdtszékre, hogy annak alkalmazkodási képessége és biztonsági szelepvolta minőnagy
amióta   a   polgárjogokat  néha  való
hasznokat hajthat válságos időkben a közéleti erkölcs és magasabb emberi értékek nézőpontjából, azóta az esküdtszék, amelyet hova- tovább egy fél évszázada ismertek, hirtelen „nem vált be”. Miért {{Page |n°=212}} „nem vált be” éppen akkor, amikor bevált, miért „volt szükség rá” addig, amíg semmi szükség sem volt rá és most, hogy végre valóban szükség van rá, miért derül ki éppen akkor, hogy voltaképen felesleges, sőt káros is?
ban  megvédelmezi,   azóta  halálra 
van   ítélve.  Amíg  politikai  perekbe
az   esküdtszék  csak  úgy  ítélt,  
akár  az  állam  által  fizetett  és   a  kormány  által  előléptetett  szakbíróság,   addig  az   esküdtszéken  semmi  reformálni  valót  sem  találtak.  Amíg  szocialista  perekben  az  esküdtszék   12  esküdtje  csak  azért  ült  ott,   hogy  ellesse  a  3  szakbíró  szándékát  és  azt  verdiktbe  öntse,   addig  az  „a  néplélek  szabad  megnyilatkozása”  volt. Amíg  a  „népbírák”  csak  arra voltak  jók,  hogy  akkor is  elítéljék  a  „lelketlen  izgatót”,   amikor   a  szakbíróságot  esetleg  jogi  vagy  elméleti  aggályok  feszélyezték,   addig   az  esküdtszék  „a  polgárság    élő lelkiismerete”    volt.    Amíg    az    esküdtpolgárok    az államrend elleni támadást  láttak az    „Elvtársak!”    megszólításban, lázadást  a  jogtűben  és  pokolgépet  minden  kavicsban,  amelylyel  egy  ablakot  bevertek,   amíg   a  jámbor  népbírákat  akár  a  szavazónyájat    vagy    templomtölteléket    fel    lehetett    használni    mindenfajta    misztifikációra,    amelyet    az    uralkodóosztály    Justicia    istenasszony    nevével  elkövetni  merészkedett,  –  addig  az  szabad  polgárok  szabad  esküdtszéke  volt,   a  tiszta  erkölcs  támasza,   talpköve,   mely  ha  megvesz, Róma ledől s rabigába görnyed!


Amíg  tehát  az  esküdtszék  felesleges  volt,  mert  csak  a  szak-  bíróság    feladatát    kendőzte    népszerű álarccal,    addig    szükségesnek    tartották.  De  amióta  a  „Népszavát”  nem  ítélik  el  úgy,  mint  ahogy  azt  az  ügyész  úr  elő
Az esküdtszék ellenségei azonban nem hagyják magukat sarokba szorítani. Szerintük nem erről van szó, hanem az esküdtszék egyéb működéséről. Az esküdtszék t. i. nemcsak politikai perekben ítél, hanem közönséges bűncselekmények tárgyában is, és pedig éppen főbenjáró bűnök tárgyában. Igaz ugyan, hogy az esküdtszék jelentősége a politikai ítélkezéssel van elválhatatlanul egybeforrva, hogy ez a hatásköre tette azt a demokrácia büszkeségévé, az alkotmányosság mentsvárává, a szabadság zálogává és miegyébbé, aminek azt több-kevesebb joggal, amíg engedelmes háziállat volt az uralkodóosztály elnevezte, de erről hirtelenül mindenki megfeledkezik.
menetele  éppen  megkívánta  volna  és  ráadásul  még  Kovács  Gyulát  is  felmentették,  kiderülvén  tehát,  hogy    valóban    milyen    szükség    van    az    esküdtszékre,    hogy    annak    alkalmazkodási    képessége    és    biztonsági    szelepvolta    minőnagy   
hasznokat  hajthat  válságos  időkben  a  közéleti  erkölcs  és  magasabb  emberi  értékek  nézőpontjából,  azóta  az  esküdtszék,  amelyet  hova-  tovább  egy  fél  évszázada  ismertek,  hirtelen  „nem  vált  be”.  Miért  [212] „nem  vált  be”  éppen  akkor,  amikor  bevált,  miért  „volt  szükség 
rá”  addig,  amíg  semmi  szükség sem  volt  rá  és  most,  hogy  végre valóban  szükség  van  rá,  miért  derül  ki  éppen  akkor,  hogy  voltaképen felesleges, sőt káros is?
Az   esküdtszék   ellenségei   azonb
an  nem   hagyják   magukat   sarokba  
szorítani.   Szerintük   nem   err
ő
van   szó,   hanem   az   esküdtszék  
egyéb   m
ű
ködésér
ő
l.   Az   esküdtszék   t.   i.   nemcsak   politikai   perek- 
ben  ítél,   hanem   közönséges   b
ű
ncselekmények  tárgyában   is,   és  
pedig   éppen   f
ő
benjáró    b
ű
nök    tárgyában.   Igaz   ugyan,   hogy   az  
esküdtszék   jelent
ő
sége    a   politikai   ítélkezéssel   van   elválhatatlanul  
egybeforrva,   hogy   ez   a   hatásköre   tette   azt   a   demokrácia   büszke- 
ségévé,   az   alkotmányosság   mentsvárává,   a   szabadság   zálogává   és  
miegyébbé,   aminek   azt   több-keve
sebb    joggal,   amíg   engedelmes  
háziállat   volt   az   uralkodóosztály   elnevezte,   de   erről   hirtelenül   mindenki megfeledkezik.


Hirtelenül   az   esküdtszék   nem   egyéb,   mint   bíróság,   akár   a   járásbíróság,   vagy   az   elöljáróság   mint   elsőfokú   iparhatóság.   Hirtelenül   csak   arról   van   szó,   hogy   Vucsetics Mária   19   éves   mindenest,   aki miután   kedvesére   lúgot   öntött   és a   többit   szép   rendesen   felhaj- 
Hirtelenül az esküdtszék nem egyéb, mint bíróság, akár a járásbíróság, vagy az elöljáróság mint elsőfokú iparhatóság. Hirtelenül csak arról van szó, hogy Vucsetics Mária 19 éves mindenest, aki miután kedvesére lúgot öntött és a többit szép rendesen felhajtotta, de mégsem halt bele, utóbb pedig, amiután felmentették, de kenyeret nem adtak neki, ugyancsak Vucsetics Máriának nevezett, de anyakönyvezetlen csecsemőjét, még mielőtt az egy órája ezen a világon lett volna, a test és lélek gyötrelmeitől megtörtén visszaengedte a másikba, hogy így az éhenhalástól megmentse szegénykét, ismét felmentették. . . Hirtelenül csak arról van szó, hogy az esküdtszék talán túlsok ilyen Vucsetics Máriát enged át büntetlenül . . . Legjobb lesz tehát eltörölni, hirtelenül így folytatják, mert akkor Vucsetics Mária a szakbíróság elé kerül és ott az ilyen nem történhetik meg. Mint látnivaló, hirtelenül kizárólag Vucsetics Máriáról beszél mindenki, akivel különben senki sem törődik és hiába magyarázzuk, hogy az esküdtszékről van szó, arról, amelyet a 48-iki forradalmak teremtettek avégett, hogy az uralkodók törvényei és az uralkodók birái elől menedéket találhasson a nép saját választottjainak esküje mögött, az esküdtszékről, amelynek a forrásaihoz jár ifjúi erőt inni az igazság, ha eltikkadt a paragrafusok sivatagában és amelyre támaszkodva a jog lebírhatatlan őserőt sziv magába, mert a szülőanyját, a népet érzi a talpa alatt.
totta,   de   mégsem   halt   bele,   utóbb  
pedig,   amiután   felmentették,   de  
kenyeret   nem   adtak   neki,   ugyancsa
Vucsetics   Máriának   nevezett,  
de   anyakönyvezetlen   csecsem
ő
jét,   még   miel
ő
tt  az   egy   órája   ezen   a  
világon   lett   volna,   a   test és   lélek   gyötrelmeitől   megtörtén   visszaengedte   a   másikba,   hogy   így   az éhenhalástól   megmentse   sze- 
génykét,   ismét   felmentették.   .   .  
Hirtelenül   csak   arról   van   szó,  
hogy   az   esküdtszék   talán   túlsok  
ilyen   Vucsetics   Máriát   enged   át  
büntetlenül . . . Legjobb lesz tehát e
ltörölni, hirtelenül így folytat- 
ják, mert akkor Vucsetics Mária a
szakbíróság elé kerül és ott az
ilyen   nem   történhetik   meg.   Mint látnivaló,   hirtelenül   kizárólag Vucsetics   Máriáról   beszél   mindenki,   akivel   különben   senki   sem törődik   és   hiába   magyarázzuk,   hogy   az   esküdtszékről van   szó,   arról,   amelyet   a   48-iki   forradalmak   teremtettek   avégett,   hogy   az   uralko- 
dók  törvényei   és   az   uralkodók   birái   elől   menedéket   találhasson a nép   saját   választottjainak esküje   mögött,   az   esküdtszékről,   amelynek   a   forrásaihoz   jár   ifjúi erőt   inni   az   igazság,   ha   eltikkadt   a paragrafusok   sivatagában   és   amelyre   támaszkodva   a   jog   lebírhatatlan őserőt sziv magába, mert a szülőanyját, a népet érzi a talpa alatt.


Hiába   magyarázzuk   azt   is,   hogy   Vucsetics   Máriával   nincs   is   baj és   hogy   az   ilyen   ítélkezés   még   mindig   jobb,   mint   a   szakbíróságé, amely   ilyenkor   mindig   rossz.   így   sem   sikerül őket   sarokba   szorítani.   Helyesebben   sikerül,   de éppen   ebben   a   sarokban   érzik   jól magukat.   Legfőbb   vágyuk   elhitetni   a   világgal,   hogy   valóban   az esküdtbíróságnak   a   közönséges   bűncselekményekkel   szemben   tanúsított   magatartása   teszi   őket   olyan   hirtelen   „reformistákká”.   Legfőbb   vágyuk,   hogy   észre   ne   vegyék   azt   a   lázas   figyelmet,   amelylyel   az   esküdtszék   minden   politikai   ítéletét   követik   és   azt   a   petyhüdt   közönyt,   amelylyel a Vucsetics Máriák sorsát kísérik . . .Bármennyire nyilvánvaló   minden     figyelmes     szemlélő számára, [213] hogy az „esküdtszéki reform” ki
Hiába magyarázzuk azt is, hogy Vucsetics Máriával nincs is baj és hogy az ilyen ítélkezés még mindig jobb, mint a szakbíróságé, amely ilyenkor mindig rossz. így sem sikerül őket sarokba szorítani. Helyesebben sikerül, de éppen ebben a sarokban érzik jól magukat. Legfőbb vágyuk elhitetni a világgal, hogy valóban az esküdtbíróságnak a közönséges bűncselekményekkel szemben tanúsított magatartása teszi őket olyan hirtelen „reformistákká”. Legfőbb vágyuk, hogy észre ne vegyék azt a lázas figyelmet, amelylyel az esküdtszék minden politikai ítéletét követik és azt a petyhüdt közönyt, amelylyel a Vucsetics Máriák sorsát kísérik . . .Bármennyire nyilvánvaló minden figyelmes szemlélő számára, {{Page |n°=213}} hogy az „esküdtszéki reform” kizárólag attól a bosszúérzéstől van sugallva, amelyet a reakció a titokbanszövetségeseihez számított esküdtszék árulása miatt táplál, nézzük meg mégis mi az igazság abból, amit ürügyként hoznak fel és amit legalább nyíltan hangoztatni mernek?
zárólag  attól a bosszúérzést
ő
van
sugallva, amelyet a reakció a titokban  szövetségeseihez  számított
esküdtszék árulása miatt táplál, nézzük meg mégis mi az igazság
abból, amit ürügyként hoznak fel és amit legalább nyíltan han- 
goztatni mernek?
Épp  a  f
ő
benjáró  deliktumok  (gyilkosság,  emberölés,  gyermek- 
ölés  stb.)  azok,  amelyeknek  a  te
rén  az  esküdtszék  annyi  meg- 
hatóan  méltányos  és  felemel
ő
en  igazságos  ítéletet  hozott  és  hoz 
még  naponként,  olyan  ítéleteket,  amin
ő
ket  semmiféle  szakbíróság, 
még  ha  angyalokból  állana  is,  sem  hozhatna  meg.  Igaz,  az  esküdt- 
szék  gyakran  felment,  mert  nin
csen  módjában  kis  büntetést  ki- 
szabni,  habár  az  volna  a  helyén. 
De  sokkal  gyakrabban  kis  bunte” 
léseket  szab  ki  a  szakbíróság,  mert 
nincs  módjában  felmenteni,  olyankor, 
amikor  pedig  csakis  teljes  felmentés  volna  a  helyén. 
Ε részben  tehát a  különbség  az,  hogy  kétség  esetén  a  szakbíróság  a  vádlott  ter- 
hére, az esküdtszék pedig a vádlott javára
kénytelen
korrigálni.
De  vannak  azért  az  esküdtszéki  ítélkezésnek  olyan  megtévelye- 
dései  és  érzelmi  baklövései  is,  amelyek  a  mai  érzékenyebb  meg- 
ítélés  mellett  néha  valóságos  igazságszolgáltatási  botrányokká 
fajulnak.  Ilyen  volt  Haverda  Mária  felmentése  Szegeden,  a  Zsi- 
linszky  fiuké  Békéscsabán  és  Pesten
.  Ilyen  volt  az  osztrák  Hilsneré, 
akit  a  vérvád  oktalan  meséje  alap
ján  a  fanatizált 
esküdtszék  két- 
szer  is  ártatlanul  halálra  ítélt.  A  bűnös  ur  meg  az  ártatlan  zsidó, mind  a  kett
ő
vel  szemben  elfogultak  voltak  az  esküdtek,  az  urnák 
javára,  a  zsidónak  terhére.  De  há
t  valóban  ez  az  egészen  kivéte- 
les  érzelmi  ítélkezés  az,  amely  úgy  fáj  a  „reformisták”-nak?  Hiszen 
a  Hilsner-eset  egyedül  áll  és  még  arra  is  mindég  van  kegyelem! 


Ami  pedig  a   vádlott  javára  való tévedéseket  illeti,   amelyeket 
Épp a főbenjáró deliktumok (gyilkosság, emberölés, gyermekölés stb.) azok, amelyeknek a terén az esküdtszék annyi meghatóan méltányos és felemelően igazságos ítéletet hozott és hoz még naponként, olyan ítéleteket, aminőket semmiféle szakbíróság, még ha angyalokból állana is, sem hozhatna meg. Igaz, az esküdtszék gyakran felment, mert nincsen módjában kis büntetést kiszabni, habár az volna a helyén. De sokkal gyakrabban kis bunte” léseket szab ki a szakbíróság, mert nincs módjában felmenteni, olyankor, amikor pedig csakis teljes felmentés volna a helyén. Ε részben tehát a különbség az, hogy kétség esetén a szakbíróság a vádlott terhére, az esküdtszék pedig a vádlott javára kénytelen korrigálni.
Justiz-Haupttreffereknek  nevezhetnénk,   azok,   bár  kétségtelenül  az igazságszolgáltatás  hátrányára  vannak,  elenyésznek  az  esküdtszék sajátlagos  előnyei  mellett  és különben is  mindig  ritkábbak  lesznek.  Valamikor  az  egész  igazságszolgáltatást  lutrinak  tekintették, akár  mindjárt  istenítéletnek  nevezték, akár  csak  inkvizíciónak, vagy „kötött  bizonyításnak”.  Az  anyagi  igazság  győzelmét  nem  várta senki  a  bíróságtól  és  éppen  ezért  az  esküdtszék  verdiktjét  is  régebben  csak  afféle  „népítélet”-nek  tekintették.  Újabban  még a  verdikttől is   megköveteljük,   hogy  szigorúan  a  bizonyítás  eredményére támaszkodjék,  mint  ahogy  Angliában  régtől  fogva  van. Érzékenyebbek  lettünk  az  esküdtek  igazmondásának  az  igazsága  iránt  és  nem az  esküdtek  színvonalának  a  sülyedése, hanem  kétségen  kívül  a közönség  tárgyilagosságának  és az anyagi  igazság  iránti  érzékének rohamos  megnövekedése  idézte  elő a  jelenlegi  visszásságokat.  Egy oknál  több,  hogy  az  esküdtszéktől  ne  tágítsunk.  Ritka  kivételekt
ől ugyanis,  mint  aminők  az  említett  tévítéletek,  eltekintve,  az esküdtszék verdiktjei  teljesen  megfelelnek  jogérzésünknek  és  ezeket a  verdikteket  másképpen, mint esküdtszék  által  ma  megkapni teljes  lehetetlenség.  Vagyis:  az  esetek  túlnyomó  többségben  a 
szakbíróság  bármily  humánus, bármily  szabad  jogalkalmazású, bármily  haladó  legyen  is  az, teljesen  képtelen arra, hogy me [214] felelő ítéleteket  hozzon.  A  szakbíró
ság  kezében  a  felháborító  és 
vérlázító  botrány  volna a  szabály  és  a megnyugtató  ítélet  a ritka  kivételé. Hiszen  a szakbíróság ítéletei  így  is  gyakran  elkeseritő
en  igazságtalanok,  csakhogy 
senki  azon  meg  nem  botránkozik,
mert hát – mit tegyen szegény . . .
Látszólag  az  fáj  a  „reformisták”-
nak, hogy  a  b
ecsületéért  gyil- 
koló  férj, a  jobb  id
ő
ket  látott  betör
ő,  az  elhagyott  úrilány  és  az 
esküdtszék  egyéb  Marlitt-kedvencei,  akik  még  most  is  titkos 
érzelmi  tartalékokból  húzzák  a  méltányosság  uzsorakamatait,  elte- 
relik  az  igazság  útjáról  az  ár
tatlan  esküdtet  és  érzelmeinek 
adják  el  a  lelkét.  „Több  objektivitást!”  –  ezt  látszik  követelni  a 
reformista  tábor  és  ezért  megy
  a szakbírósághoz,  ahol  –  mint 
látni  fogjuk  –  biztos  benne,  hogy  kevesebbet  talál. Mert  az  és- 
küdtek  –  és  ezt  megmutatták  a politikai  perek  egész  sorozatá- 
ban  –  ma  kevésbé  nézik  az érzelmeiket  és  jobban  az  igazságot, 
mint  régen.  Ez  a  valóság.  Az  fáj  a  reakciónak, hogy az  esküdtek 
kezdenek  felemelkedni  a bírói 
hivatás  magaslatára  és  fel  tudnak 
az  ügyészi  tekintély  és  a BéHá-hipnózis  hatása  alól  szabadulni 
egy  objektívebb  és  elfogulatlanabb  néz
ő
pont  javára.  Ma  már  fel- 
mentik  a  „Népszavát”, bárha  minden  sora  fáj  is  a  polgári  fülek- 
nek,  ha  a  sajtószabadságot  kell  ezzel  megvédeni  és  egy  ízléstelen 
és  otromba  pornográfiát  is  felmente
nek  a  „szemérem  elleni  vétség” 
vádja  alól,  ha  ezzel  dokumentálhatják,  hogy  bármily  utálatos  is  a 
pornográfia,  még  utálatosabb  egy  állam,  amely  a  m
ű
vészettel  csak 
a pornográfia üldözése révén érintkezik!
Az  esküdtszék  ma  már  igazságosab
b,  mint  volt,  mert  kevesebb 
érzelmi  elemet  enged  szóhoz.  A 
politikai  perekben  a  tárgyilagos 
ítélkezés  mind  gyakoribb  lesz. 
Ez  fáj  a  reformistáknak. 
És  hogy 
err
ő
l  a  tárgyról  eltereljék  a  figyelmet,  de  viszont  érveket  is  keres- 
senek  az esküdtszék elle
n,  hirtelen  rájöttek, 
hogy  túlsok  az  érzelmi 
ítélet  –  a közönséges  deliktumok  teré
n.  Igaz,  ott  is  kevesebb  van, 
mint  volt.  De  tekintve,  hogy  na
gyobb  a  lárma  körülöttük,  többnek 
látszik. És  ha  még  nagyobb  lesz  a  lárma,  el
ő
áll  majd  egy  rossz- 
májú  ember,  aki  úgy  kergeti  el  a  legyet  az  alvó  pásztor  orráról, 
mint  az  egyszeri  medve,  aki  ezt  egy  sziklával  eszközölt  és  össze- 
zúzta szegénynek a fejét ...
Az  „esküdtszéki  reformerek”  túlnyomóan  veszedelmes  csalók.  Me.rt  kevesen  vannak  olyanok,  akik  az  esküdtszéken  esetleg  eszközölhető detailmunkát  tekintenék  feladatuknak.  De  van  egy csalhatatlan  jel,  amélylyel  az  agyongyógyító  reformistákat  a  jószándéku orvosoktól meglehet különböztetni:


Aki a közönséges bűncselekmények    terén    beszél    hatásköri megszorításokról  vagy  reformokról, azt  hallgassuk  meg nyugodtan, hátha  tisztességes  ember.
De vannak azért az esküdtszéki ítélkezésnek olyan megtévelyedései és érzelmi baklövései is, amelyek a mai érzékenyebb megítélés mellett néha valóságos igazságszolgáltatási botrányokká fajulnak. Ilyen volt Haverda Mária felmentése Szegeden, a Zsilinszky fiuké Békéscsabán és Pesten. Ilyen volt az osztrák Hilsneré, akit a vérvád oktalan meséje alapján a fanatizált esküdtszék kétszer is ártatlanul halálra ítélt. A bűnös ur meg az ártatlan zsidó, mind a kettővel szemben elfogultak voltak az esküdtek, az urnák javára, a zsidónak terhére. De hát valóban ez az egészen kivéte- les érzelmi ítélkezés az, amely úgy fáj a „reformisták”-nak? Hiszen a Hilsner-eset egyedül áll és még arra is mindég van kegyelem!


De  aki  a politikai, elsősorban  a nyomtatvány utján  elkövetett  cselekményeket akarja  rendszabályozni,   az ilyen „reformistát” nem szabad komolyan venni, hanem le kell leplezni!
Ami pedig a vádlott javára való tévedéseket illeti, amelyeket Justiz-Haupttreffereknek nevezhetnénk, azok, bár kétségtelenül az igazságszolgáltatás hátrányára vannak, elenyésznek az esküdtszék sajátlagos előnyei mellett és különben is mindig ritkábbak lesznek. Valamikor az egész igazságszolgáltatást lutrinak tekintették, akár mindjárt istenítéletnek nevezték, akár csak inkvizíciónak, vagy „kötött bizonyításnak”. Az anyagi igazság győzelmét nem várta senki a bíróságtól és éppen ezért az esküdtszék verdiktjét is régebben csak afféle „népítélet”-nek tekintették. Újabban még a verdikttől is megköveteljük, hogy szigorúan a bizonyítás eredményére támaszkodjék, mint ahogy Angliában régtől fogva van. Érzékenyebbek lettünk az esküdtek igazmondásának az igazsága iránt és nem az esküdtek színvonalának a sülyedése, hanem kétségen kívül a közönség tárgyilagosságának és az anyagi igazság iránti érzékének rohamos megnövekedése idézte elő a jelenlegi visszásságokat. Egy oknál több, hogy az esküdtszéktől ne tágítsunk. Ritka kivételektől ugyanis, mint aminők az említett tévítéletek, eltekintve, az esküdtszék verdiktjei teljesen megfelelnek jogérzésünknek és ezeket a verdikteket másképpen, mint esküdtszék által ma megkapni teljes lehetetlenség. Vagyis: az esetek túlnyomó többségben a szakbíróság bármily humánus, bármily szabad jogalkalmazású, bármily haladó legyen is az, teljesen képtelen arra, hogy me {{Page |n°=214}} felelő ítéleteket hozzon. A szakbíróság kezében a felháborító és vérlázító botrány volna a szabály és a megnyugtató ítélet a ritka kivételé. Hiszen a szakbíróság ítéletei így is gyakran elkeseritően igazságtalanok, csakhogy senki azon meg nem botránkozik, mert hát – mit tegyen szegény…


== References ==
Látszólag az fáj a „reformisták”nak, hogy a becsületéért gyilkoló férj, a jobb időket látott betörő, az elhagyott úrilány és az esküdtszék egyéb Marlitt-kedvencei, akik még most is titkos érzelmi tartalékokból húzzák a méltányosság uzsorakamatait, elterelik az igazság útjáról az ártatlan esküdtet és érzelmeinek adják el a lelkét. „Több objektivitást!” – ezt látszik követelni a reformista tábor és ezért megy a szakbírósághoz, ahol – mint látni fogjuk – biztos benne, hogy kevesebbet talál. Mert az ésküdtek – és ezt megmutatták a politikai perek egész sorozatában – ma kevésbé nézik az érzelmeiket és jobban az igazságot, mint régen. Ez a valóság. Az fáj a reakciónak, hogy az esküdtek kezdenek felemelkedni a bírói hivatás magaslatára és fel tudnak az ügyészi tekintély és a BéHá-hipnózis hatása alól szabadulni egy objektívebb és elfogulatlanabb nézőpont javára. Ma már felmentik a „Népszavát”, bárha minden sora fáj is a polgári füleknek, ha a sajtószabadságot kell ezzel megvédeni és egy ízléstelen és otromba pornográfiát is felmentenek a „szemérem elleni vétség” vádja alól, ha ezzel dokumentálhatják, hogy bármily utálatos is a pornográfia, még utálatosabb egy állam, amely a művészettel csak a pornográfia üldözése révén érintkezik!
 
Az esküdtszék ma már igazságosabb, mint volt, mert kevesebb érzelmi elemet enged szóhoz. A politikai perekben a tárgyilagos ítélkezés mind gyakoribb lesz. Ez fáj a reformistáknak. És hogy erről a tárgyról eltereljék a figyelmet, de viszont érveket is keres- senek az esküdtszék ellen, hirtelen rájöttek, hogy túlsok az érzelmi ítélet – a közönséges deliktumok terén. Igaz, ott is kevesebb van, mint volt. De tekintve, hogy nagyobb a lárma körülöttük, többnek látszik. És ha még nagyobb lesz a lárma, előáll majd egy rossz-májú ember, aki úgy kergeti el a legyet az alvó pásztor orráról, mint az egyszeri medve, aki ezt egy sziklával eszközölt és összezúzta szegénynek a fejét ...
 
Az „esküdtszéki reformerek” túlnyomóan veszedelmes csalók. Me.rt kevesen vannak olyanok, akik az esküdtszéken esetleg eszközölhető detailmunkát tekintenék feladatuknak. De van egy csalhatatlan jel, amélylyel az agyongyógyító reformistákat a jószándéku orvosoktól meglehet különböztetni:
 
Aki a közönséges bűncselekmények terén beszél hatásköri megszorításokról vagy reformokról, azt hallgassuk meg nyugodtan, hátha tisztességes ember.
 
De aki a politikai, elsősorban a nyomtatvány utján elkövetett cselekményeket akarja rendszabályozni, az ilyen „reformistát” nem szabad komolyan venni, hanem le kell leplezni!
 
== Text Informations ==
'''Reference''':<br />
'''Reference''':<br />
'''Original Publication''': “Az esküdtszéki reform”, ''Szabadgondolat'', 3.7, September 1913, p. 211-214 (La réforme du jury)<br />
'''Original Publication''': “Az esküdtszéki reform”, ''[[Szabadgondolat]]'', 3.7, September [[1913]], p. 211-214<br />
'''KPA''' 01/14 (4 p., copie de l’original)
'''KPA''': [[01/14]] (4 p., copy of the original); in line: [http://mtdaportal.extra.hu/szabadgondolat/1913/1913_07.pdf http://mtdaportal.extra.hu/szabadgondolat/1913/1913_07.pdf]<br />
 
'''Other languages''':<br />
[[Category: Text in Hungarian to re-read]]
{|class="wikitable"
! Lg
! Name
|-
|EN
| “[[Reform of Jury]]”
|-
|DE
|
|-
|FR
| « [[La réforme du jury]] »
|}

Latest revision as of 14:19, 8 April 2019

Endre Ady hu.jpg To Read.png
Text in Hungarian to re-read

Ausztriának csak egy főrendiháza van és így az „esküdtszék reformja” ott egyelőre papiroson marad. Nekünk sajnos két főrendiházunk is van és nem tudni, melyikre illik rá jókban az, hogy „urakháza”. Balogh Jenő mindenesetre helyes érzékkel az u. n. képviselőház elé terjesztette azt a javaslatát, amelylyel egy elvi jelentőségű esetben, mint aminő a nyomtatvány útján elkövetett királysértés vétsége, az esküdtszék alól ki akarja rántani a gyékényt. A bejelentett „sajtótörvény” is úgy látszik, be nem jelentett „esküdtszéki reform”-nak készül. Hát majd mire készül akkor a sanda mészáros, ha egyszer megtanul egyenesen nézni és bejelenti „az igazi esküdtszéki reformot”, amint azt a „P. LI.” és a „B. H.” nem szűnnek meg napirenden tartani . . . Ausztriában egyelőre csak a hivatásos urak, a főrendek mulatnak azzal, hogy a nép intézményeit ócsárolják és in effigie máglyára vessék.

Az „esküdtszék reformja” – tisztában vagyunk vele – azóta szükséges, amióta ez az intézmény kezd a gyakorlatban beválni. A polgárjogok biztosítékaképen jött létre és mindenki meg volt vele elégedve, amíg a polgári jogokat esetrőlesetre elárulta. De amióta a polgárjogokat néha valóban megvédelmezi, azóta halálra van ítélve. Amíg politikai perekben az esküdtszék csak úgy ítélt, akár az állam által fizetett és a kormány által előléptetett szakbíróság, addig az esküdtszéken semmi reformálni valót sem találtak. Amíg szocialista perekben az esküdtszék 12 esküdtje csak azért ült ott, hogy ellesse a 3 szakbíró szándékát és azt verdiktbe öntse, addig az „a néplélek szabad megnyilatkozása” volt. Amíg a „népbírák” csak arra voltak jók, hogy akkor is elítéljék a „lelketlen izgatót”, amikor a szakbíróságot esetleg jogi vagy elméleti aggályok feszélyezték, addig az esküdtszék „a polgárság élő lelkiismerete” volt. Amíg az esküdtpolgárok az államrend elleni támadást láttak az „Elvtársak!” megszólításban, lázadást a jogtűben és pokolgépet minden kavicsban, amelylyel egy ablakot bevertek, amíg a jámbor népbírákat akár a szavazónyájat vagy templomtölteléket fel lehetett használni mindenfajta misztifikációra, amelyet az uralkodóosztály Justicia istenasszony nevével elkövetni merészkedett, – addig az szabad polgárok szabad esküdtszéke volt, a tiszta erkölcs támasza, talpköve, mely ha megvesz, Róma ledől s rabigába görnyed!

Amíg tehát az esküdtszék felesleges volt, mert csak a szak- bíróság feladatát kendőzte népszerű álarccal, addig szükségesnek tartották. De amióta a „Népszavát” nem ítélik el úgy, mint ahogy azt az ügyész úr elő menetele éppen megkívánta volna és ráadásul még Kovács Gyulát is felmentették, kiderülvén tehát, hogy valóban milyen szükség van az esküdtszékre, hogy annak alkalmazkodási képessége és biztonsági szelepvolta minőnagy hasznokat hajthat válságos időkben a közéleti erkölcs és magasabb emberi értékek nézőpontjából, azóta az esküdtszék, amelyet hova- tovább egy fél évszázada ismertek, hirtelen „nem vált be”. Miért [212] „nem vált be” éppen akkor, amikor bevált, miért „volt szükség rá” addig, amíg semmi szükség sem volt rá és most, hogy végre valóban szükség van rá, miért derül ki éppen akkor, hogy voltaképen felesleges, sőt káros is?

Az esküdtszék ellenségei azonban nem hagyják magukat sarokba szorítani. Szerintük nem erről van szó, hanem az esküdtszék egyéb működéséről. Az esküdtszék t. i. nemcsak politikai perekben ítél, hanem közönséges bűncselekmények tárgyában is, és pedig éppen főbenjáró bűnök tárgyában. Igaz ugyan, hogy az esküdtszék jelentősége a politikai ítélkezéssel van elválhatatlanul egybeforrva, hogy ez a hatásköre tette azt a demokrácia büszkeségévé, az alkotmányosság mentsvárává, a szabadság zálogává és miegyébbé, aminek azt több-kevesebb joggal, amíg engedelmes háziállat volt az uralkodóosztály elnevezte, de erről hirtelenül mindenki megfeledkezik.

Hirtelenül az esküdtszék nem egyéb, mint bíróság, akár a járásbíróság, vagy az elöljáróság mint elsőfokú iparhatóság. Hirtelenül csak arról van szó, hogy Vucsetics Mária 19 éves mindenest, aki miután kedvesére lúgot öntött és a többit szép rendesen felhajtotta, de mégsem halt bele, utóbb pedig, amiután felmentették, de kenyeret nem adtak neki, ugyancsak Vucsetics Máriának nevezett, de anyakönyvezetlen csecsemőjét, még mielőtt az egy órája ezen a világon lett volna, a test és lélek gyötrelmeitől megtörtén visszaengedte a másikba, hogy így az éhenhalástól megmentse szegénykét, ismét felmentették. . . Hirtelenül csak arról van szó, hogy az esküdtszék talán túlsok ilyen Vucsetics Máriát enged át büntetlenül . . . Legjobb lesz tehát eltörölni, hirtelenül így folytatják, mert akkor Vucsetics Mária a szakbíróság elé kerül és ott az ilyen nem történhetik meg. Mint látnivaló, hirtelenül kizárólag Vucsetics Máriáról beszél mindenki, akivel különben senki sem törődik és hiába magyarázzuk, hogy az esküdtszékről van szó, arról, amelyet a 48-iki forradalmak teremtettek avégett, hogy az uralkodók törvényei és az uralkodók birái elől menedéket találhasson a nép saját választottjainak esküje mögött, az esküdtszékről, amelynek a forrásaihoz jár ifjúi erőt inni az igazság, ha eltikkadt a paragrafusok sivatagában és amelyre támaszkodva a jog lebírhatatlan őserőt sziv magába, mert a szülőanyját, a népet érzi a talpa alatt.

Hiába magyarázzuk azt is, hogy Vucsetics Máriával nincs is baj és hogy az ilyen ítélkezés még mindig jobb, mint a szakbíróságé, amely ilyenkor mindig rossz. így sem sikerül őket sarokba szorítani. Helyesebben sikerül, de éppen ebben a sarokban érzik jól magukat. Legfőbb vágyuk elhitetni a világgal, hogy valóban az esküdtbíróságnak a közönséges bűncselekményekkel szemben tanúsított magatartása teszi őket olyan hirtelen „reformistákká”. Legfőbb vágyuk, hogy észre ne vegyék azt a lázas figyelmet, amelylyel az esküdtszék minden politikai ítéletét követik és azt a petyhüdt közönyt, amelylyel a Vucsetics Máriák sorsát kísérik . . .Bármennyire nyilvánvaló minden figyelmes szemlélő számára, [213] hogy az „esküdtszéki reform” kizárólag attól a bosszúérzéstől van sugallva, amelyet a reakció a titokbanszövetségeseihez számított esküdtszék árulása miatt táplál, nézzük meg mégis mi az igazság abból, amit ürügyként hoznak fel és amit legalább nyíltan hangoztatni mernek?

Épp a főbenjáró deliktumok (gyilkosság, emberölés, gyermekölés stb.) azok, amelyeknek a terén az esküdtszék annyi meghatóan méltányos és felemelően igazságos ítéletet hozott és hoz még naponként, olyan ítéleteket, aminőket semmiféle szakbíróság, még ha angyalokból állana is, sem hozhatna meg. Igaz, az esküdtszék gyakran felment, mert nincsen módjában kis büntetést kiszabni, habár az volna a helyén. De sokkal gyakrabban kis bunte” léseket szab ki a szakbíróság, mert nincs módjában felmenteni, olyankor, amikor pedig csakis teljes felmentés volna a helyén. Ε részben tehát a különbség az, hogy kétség esetén a szakbíróság a vádlott terhére, az esküdtszék pedig a vádlott javára kénytelen korrigálni.

De vannak azért az esküdtszéki ítélkezésnek olyan megtévelyedései és érzelmi baklövései is, amelyek a mai érzékenyebb megítélés mellett néha valóságos igazságszolgáltatási botrányokká fajulnak. Ilyen volt Haverda Mária felmentése Szegeden, a Zsilinszky fiuké Békéscsabán és Pesten. Ilyen volt az osztrák Hilsneré, akit a vérvád oktalan meséje alapján a fanatizált esküdtszék kétszer is ártatlanul halálra ítélt. A bűnös ur meg az ártatlan zsidó, mind a kettővel szemben elfogultak voltak az esküdtek, az urnák javára, a zsidónak terhére. De hát valóban ez az egészen kivéte- les érzelmi ítélkezés az, amely úgy fáj a „reformisták”-nak? Hiszen a Hilsner-eset egyedül áll és még arra is mindég van kegyelem!

Ami pedig a vádlott javára való tévedéseket illeti, amelyeket Justiz-Haupttreffereknek nevezhetnénk, azok, bár kétségtelenül az igazságszolgáltatás hátrányára vannak, elenyésznek az esküdtszék sajátlagos előnyei mellett és különben is mindig ritkábbak lesznek. Valamikor az egész igazságszolgáltatást lutrinak tekintették, akár mindjárt istenítéletnek nevezték, akár csak inkvizíciónak, vagy „kötött bizonyításnak”. Az anyagi igazság győzelmét nem várta senki a bíróságtól és éppen ezért az esküdtszék verdiktjét is régebben csak afféle „népítélet”-nek tekintették. Újabban még a verdikttől is megköveteljük, hogy szigorúan a bizonyítás eredményére támaszkodjék, mint ahogy Angliában régtől fogva van. Érzékenyebbek lettünk az esküdtek igazmondásának az igazsága iránt és nem az esküdtek színvonalának a sülyedése, hanem kétségen kívül a közönség tárgyilagosságának és az anyagi igazság iránti érzékének rohamos megnövekedése idézte elő a jelenlegi visszásságokat. Egy oknál több, hogy az esküdtszéktől ne tágítsunk. Ritka kivételektől ugyanis, mint aminők az említett tévítéletek, eltekintve, az esküdtszék verdiktjei teljesen megfelelnek jogérzésünknek és ezeket a verdikteket másképpen, mint esküdtszék által ma megkapni teljes lehetetlenség. Vagyis: az esetek túlnyomó többségben a szakbíróság bármily humánus, bármily szabad jogalkalmazású, bármily haladó legyen is az, teljesen képtelen arra, hogy me [214] felelő ítéleteket hozzon. A szakbíróság kezében a felháborító és vérlázító botrány volna a szabály és a megnyugtató ítélet a ritka kivételé. Hiszen a szakbíróság ítéletei így is gyakran elkeseritően igazságtalanok, csakhogy senki azon meg nem botránkozik, mert hát – mit tegyen szegény…

Látszólag az fáj a „reformisták”nak, hogy a becsületéért gyilkoló férj, a jobb időket látott betörő, az elhagyott úrilány és az esküdtszék egyéb Marlitt-kedvencei, akik még most is titkos érzelmi tartalékokból húzzák a méltányosság uzsorakamatait, elterelik az igazság útjáról az ártatlan esküdtet és érzelmeinek adják el a lelkét. „Több objektivitást!” – ezt látszik követelni a reformista tábor és ezért megy a szakbírósághoz, ahol – mint látni fogjuk – biztos benne, hogy kevesebbet talál. Mert az ésküdtek – és ezt megmutatták a politikai perek egész sorozatában – ma kevésbé nézik az érzelmeiket és jobban az igazságot, mint régen. Ez a valóság. Az fáj a reakciónak, hogy az esküdtek kezdenek felemelkedni a bírói hivatás magaslatára és fel tudnak az ügyészi tekintély és a BéHá-hipnózis hatása alól szabadulni egy objektívebb és elfogulatlanabb nézőpont javára. Ma már felmentik a „Népszavát”, bárha minden sora fáj is a polgári füleknek, ha a sajtószabadságot kell ezzel megvédeni és egy ízléstelen és otromba pornográfiát is felmentenek a „szemérem elleni vétség” vádja alól, ha ezzel dokumentálhatják, hogy bármily utálatos is a pornográfia, még utálatosabb egy állam, amely a művészettel csak a pornográfia üldözése révén érintkezik!

Az esküdtszék ma már igazságosabb, mint volt, mert kevesebb érzelmi elemet enged szóhoz. A politikai perekben a tárgyilagos ítélkezés mind gyakoribb lesz. Ez fáj a reformistáknak. És hogy erről a tárgyról eltereljék a figyelmet, de viszont érveket is keres- senek az esküdtszék ellen, hirtelen rájöttek, hogy túlsok az érzelmi ítélet – a közönséges deliktumok terén. Igaz, ott is kevesebb van, mint volt. De tekintve, hogy nagyobb a lárma körülöttük, többnek látszik. És ha még nagyobb lesz a lárma, előáll majd egy rossz-májú ember, aki úgy kergeti el a legyet az alvó pásztor orráról, mint az egyszeri medve, aki ezt egy sziklával eszközölt és összezúzta szegénynek a fejét ...

Az „esküdtszéki reformerek” túlnyomóan veszedelmes csalók. Me.rt kevesen vannak olyanok, akik az esküdtszéken esetleg eszközölhető detailmunkát tekintenék feladatuknak. De van egy csalhatatlan jel, amélylyel az agyongyógyító reformistákat a jószándéku orvosoktól meglehet különböztetni:

Aki a közönséges bűncselekmények terén beszél hatásköri megszorításokról vagy reformokról, azt hallgassuk meg nyugodtan, hátha tisztességes ember.

De aki a politikai, elsősorban a nyomtatvány utján elkövetett cselekményeket akarja rendszabályozni, az ilyen „reformistát” nem szabad komolyan venni, hanem le kell leplezni!

Text Informations

Reference:
Original Publication: “Az esküdtszéki reform”, Szabadgondolat, 3.7, September 1913, p. 211-214
KPA: 01/14 (4 p., copy of the original); in line: http://mtdaportal.extra.hu/szabadgondolat/1913/1913_07.pdf
Other languages:

Lg Name
EN Reform of Jury
DE
FR « La réforme du jury »