Az angol példa

Tisza István és Lukács László egész parlamenti programmja az „angol példa” meséjén alapszik. Az „angol példa” ad jogot arra, hogy „a parlamenti élet zavartalan m ű ködésének helyreállítá sa céljából” azt minden eszközzel megzavarják és ug yanez a veszedelmes példa teszi szükségessé, hogy az obstrukciót a pa rlamentarizmus feláldozása árán is letörjék. Valóban, aki vérbeli an golnak érzi magát, mint Lukács és mint Tisza, az nem talá lja helyét ebben a jelszavak után indulói mint Herczeg Ferenc radikálisainkat nevezte, „balkáni” Magyarországban. Hiába, hiába, más dolog Angliában állam férfiúnak lenni és más dolog Magyarországon. Szegény Lukács ezt drágán tanulta meg. Ez a beállítás azonban némileg er ő szakos, s ő t mondhatnék, önké- nyes. Szem ű nk el ő tt zajlik le most Anglia

    parlamentjében     és     annak     

vizsgáló bizottságában, sajtójában és törvényszéki tárgyalásain egy olyan ügy, amelyb ő l megtanulhattuk, hogy mi az angol parlamenti élet sajátossága és mi az az „angol példa”. Mert olyan példás volt ez és olyan angolos, hogy megérezte a hatását a korrupt Amerika, a ki- tanult Franciaország, a viharedzett Olaszország, a rosszhír ű

    Oroszország     

és az álszentesked ő

     Németország      egyaránt.      Egy      panama-port      tárgyalt      

Anglia le, annyi erkölcsi fegyele mmel, annyi nyíltsággal és mondjuk meg mindjárt, olyan felment ő

    és     felszabadító     eredménynyel,     amin

ő t csak a legjobb politikai iskolázás tud nevelni. Mintha nem a hírhedt [231] Marconi-ügyben hallgatta volna meg a Ház a megvádolt Lloyd George-ot, hanem a f ő rendiház megszüntetése, a földreform, a választójog kiter- jesztése, vagy a szekularizáció valamelyik nagyszer ű

    lendület

ű

    aktuális     

Kérdésében szólalt volna fel ez a páratlanul népszer ű

    államférfiú.     

Ő szintén bevallotta: történt hiba, történt meggondolatlanság, történt el ő vigyázatlanság is, mert a hamis látszatot óvatosabban kellett volna kerülni. De minden, ami történt, nyíltan, jellemesen és becsületesen történt. . . Az angol Attorney-Generalt, aki részben igazságügyminisztert, rész- ben koronaügyészi hatáskörrel bir, Si r Isaac Rufust azzal vádolták meg, hogy Lloyd George pénzügyminiszter-társával egyetemben a Marconi- társaságtól részvényeket vett, amikor pedig öccse, mint ezen társaság vezérigazgatója, az angol állammal üzleti viszonyban van. A miniszte- rek – így szólt a vád – hivatali in formációjukat felhasználva, akar- tak vagyoni nyereségre szert tenni. Példás volt és angol az a mód, am elyen a miniszterek ügyét elbírál' ták. A miniszterelnök felállott és páratlan szigorúsággal szövegezte meg el ő re azt a mértéket, amelyet a gyanúsítottaknak meg kell ütniök ahhoz, hogy tisztázva legyenek. „Min iszternek nem szabad semmiféle szívességet sem igénybe venni olya noktól, akik a kormánynyal üzleti összeköttetésben vannak, vagy azzal ilyent keresnek. Miniszternek nem szabad olyan ügyben résztvennie,

     amelyben      vagyoni      magánérdeke      

bármily elképzelhet ő

     módon      közmegbízatásával      ellentétbe      juthat.”      

így az angol példa. Ellenben példát lan és magyaros volt, amikor Tisza a panamázók Napóleonjának bélyegzett Lukácsot röviden Széchenyi- hez hasonlította! Angolos volt és példás, hogy Lloyd George saját magánkönyveit a bizottság rendelkezésére bocsátotta, bár, mint maga mondotta, nem hiszi, hogy erre sokan hajlandók' volnának . . . Hiába célzott itt magyar kollégájára, mert ez igenis, még a tárgyalás el ő tt kijelentette, hogy az ő

   élete    felütött    könyv,    amelynek    minden    lapja    

nyitva áll! íme, az angol példa hatása. De példátlan volt és magyaros, hogy amikor komolyra fordult a dol og, akkor a gyáva Lukács, ahol tehette, a tanuk szájára lakatot tett és mint Vázsonyi mondotta, össze- ragasztotta a lapokat élete nyitott könyvében! A Marconi-ügy azt derítette ki, hogy a miniszterek egy másik (ame- rikai) társaságtól vettek részvényeket és hogy ennek semminem ű

   érde-    

keltsége az angol társaságban nem volt. Napi árfolyamon vásároltak és még veszítettek is rajta. Ezekut án szinte hihetetlenül hangzanék az a kíméletlenség és az a szigor, amel ylyel az Attorney-Generalt (amikor testvérének egy rágalmazást perében tanúul kihallgattatott) a védelem faggatta, ha nem magyarázná meg éppen a tanú erkölcsisége, hogy az a megterhelést meg sem érzi, s ő t inkább kívánja. A bíróság enge- delmével tett fel a védelem a pusztán tanúképp szerepl ő

   Sir    Isaac    

Rufushoz, a brit világbirodalom aktiv koronaügyészéhez és igazság- ügyminiszteréhez egy személyben, olyan kérdéseket, amelyek a kényes- ség és kínosság egész skáláját kimerítették. Corrupt, incorrect, im- proper, indecent, unfair, indiscrete és más hasonló kifejezések végtelen fokozatait kellett sorban tagadással meghazudtolnia a tanúnak ahhoz, hogy vallomását teljesen jóhiszem ű nek fogadja el a bíróság. Ilyen körülményesen intézik el az ilyen ügyet Angliában. Nálunk ezt egyszer ű bben végzik el. Ha egy önz ő

   klikknek    pénz    

kell, hogy megvesztegetett és megfélemlített oláhokkal leszavaztassa a magyar szavazókat, ha garázda rend ő rlegények kellenek, hogy ököllel, karddal és revolverrel verj ék széjjel a népképvisel ő ket, ha sajtóra van 232 szükségük, amely mindent helyeseljen és pártra, amelyet a váltótárcá- jukban tarthassanak, akkor egyszer ű en belenyúlnak az államkasszába és lopnak, csalnak, sikkasztanak, ahogy jól esik. „Mit, és még ez ellen szólni merészel valaki? – No, várjatok csak, – hol is az az „angol péld!?” (p. k.)

References

Reference:
Original Publication: “Az angol példa”, Szabadgondolat, 3.7, July 1913, p. 230-233 (L’exemple anglais)
KPA: 01/15 (3 p., copie de l’original)