Szabadgondolat 1913/1

KRÓNIKA

A választójog disszidensei

[1] elégtételt adtak önmaguknak s a demokrácia ügyének: a Tisza-féle választójoggal való azonosításukat nem tartották magukra nézve sem kötelezőnek, sem lehetségesnek. A kilépő képviselők, köztük a mi ügyünknek s általában a progresszív gondolat ügyének néhány régi és sorainkban nélkülözött exponense, hívek voltak adott ígéretükhöz, amellyel a választójog mikéntjéhez kötötték a munkapártban való megmaradásukat és a Tisza-Lukács regime támogatását. A választójog, íme, tényleg választóvízzé vált s éppen ez a jellege bizonyítja mindenek felett való fontosságát és hatékonyságát. A disszidens képviselő urak a Tisza-féle választójog révén talán visszamenőleg is kritikát fognak gyakorolni a saját maguk cselekedetein vagy — hallgatásukons valószínűleg nem fogják éppen túlságos korainak ítélni azt az időpontot, amelyben útjaik Tiszáéktól elváltak. Mi nem keresünk fölös elégtételt magunknak azért, hogy olyan politikát vallottunk és vállaltunk, amely ingadozás és fentartás nélkül, közvetve is a tisztességes választójog érdekében való volt, hanem konstatáljuk újból, hogy a disszidens képviselők hívek voltak ahoz a marsrutához, amelyet maguknak előírtak. Nekünk más volt s hogy végűi mégis találkoztunk, mindenestre értékes erőgyarapodást jelent a mi számunkra s a progresszivitás mellé kötöttséget az ő terhükre.

A külpolitikai helyzet

a karácsonyi hangulat jegyében fordult át az új esztendőre. A Balkánháború − minden valószínűség szerint − nem újul fel egyelőre, a kis Balkán-államok ötven százalékra kiegyeznek s a törők birodalom megint egyet hátrál Ázsia felé: az általános és egyetemes fejlődés lépteit nem lehet feltartóztatni. A nemzetiségi államok kialakulása, a decentralizáció és az autonómia kényszere, a kulturális felszabadulás ellenállhatatlan energiája a Balkán-félszigeten is diadalmaskodott a statusquo rideg elvén. A Balkán-államok kiegészülnek, fellélegzenek, gazdaságilag és politikáig új lehetőségekre tesznek szert, akar hogy is tiltakoztak ellene eredetileg a nagyhatalmak. Maga az európai feszült [2] […]

A politikai helyzet

[4] […] 2. Már a régi koalíciónak konzervatív-közjogi nagybirtokos belügyminisztere, gróf Andrássy Gyula hírhedt plurális szavazatu választójogában egy olyan törvénytervezetet dolgozott ki, mely liberális szellemben a Lukács-Tisza-féle javaslatot tetemesen felülmúlja. Ugyanis a munkásszavazatok száma Andrássynál 36.3% lett volna, ellenben Tiszánál csak 17.4%. Nos, az Andrássy tervezetét maga a régi koalíció elfogadhatatlannak tartotta s a Justh-párt elsősorban épp ezért a reakciós torzszülöttért robbantotta fel a koalíciót s az ország közvéleménye elsősorban e miatt csatlakozott a munkapárthoz, melytől valódi demokráciát remélt. […]

[6] […]

Jászi Oszkár

A polgárság társadalmi lélektanához

[9] […]

„Az állam és az egyház küzdelme” a középkorban két állam között folyt. A jövőben talán két világnézet között fog folyni. Ma két csaló között folyik.

Az egyházat a kultúra ítélőszéke bitóhalálra ítélte. Azóta a pártok fölött honol.

Az egyház máig sem oldotta meg azt a kérdést, hogy miképp jut be a gazdag ember a tűfokán át a menyországba. Úgylátszik kerülőutak is vannak. p. k.