Szabadgondolat 1911/6

Text in Hungarian to re-read

Szekularizáció

„Egy szolga is nem szolgálhat két Úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megutálja. Nem szolgálhattok az Istennek és a Mammonnak” − mondja Lukács evangéliuma.

. . . és a magyarországi római és görög katolikus felekezetek ingatlanai 1,956.829 holdra rúgnak. 1,956.829 hold földet tart birtokában a két katolikus felekezet, 123.745 holdat a görög-keleti egyház és 252.000 holdat a többi felekezet akkor, amikor 1,280.000 törpebirtokosnak − családjával együtt 4 millió embernek − a haza földjéből csak 2,150.000 hold föld jut.

A római katolikus egyház birtokában levő 1,675.000 hold földjének 80 millió korona jövedelme 12.000 ember eltartására szolgál, tehát fejenként 7000 korona évi jövedelem esnék egyenlő elosztás esetén Krisztus szegény szolgáira akkor, amikor Magyarországon egyegy család kenyérkeresőjére átlag évi 500 korona esik, amint Ágoston Péter a legfeketébb statisztikában, a magyar egyházi birtokok statisztikájában, kimutatja.

Hogyan jutott az egyház ennek a mérhetetlen ingatlan vagyonnak a birtokába? Kiváló gazda volt talán, aki verejtékkel, tudással és takarékossággal szerezte meg magának a magyar termő föld legjavát? Talán az ország védelmében, a közszolgálatában szerzett érdemek jutalma az óriási vagyon?

Szerzett a papjait a vérzéssel járó orvosi műtéttől is eltiltó egyház a Tomoriak véres harci dicsősége és a középkori hűbérurak katonaállító kötelezettsége címén is (hiszen az esztergomi érsek és az egri püspök az 1435. évi törvény szerint egyenként ezer harcost tartozik állítani), szerzett a földéhes földesúr lelkiismeret nélküli, erkölcsöt nem ismerő, idegen jogot nem respektáló erőszakosságával (az egyházak alapítására, birtokaira, jogaira vonatkozó oklevelek óriási részben hamisítványok), szerzett a Verbőczyek prókátor rabulisztikájával (a középkor magánjoga szerint nem az egyes személy, hanem a nemzetség volt az ingatlan tulajdonosa, mégis minthogy egyházi ügyekben egyházi bíróság ítélt, − a haldokló részéről, a feszületre mutatás egymagában megállapította az egyház részére való végrendelkezést [Ágoston Péter]), de a leghatásosabbat a szerzési módjai közül csak egy analógia nélküli fogalommal lehet megjelölni: az ecclesia militans szerzési [194] módja, „A cél szentesíti az eszközt” praktikus etikai normával párosult rajongó fanatizmus harci taktikája.

A kereszténység és királyság megalapítóinak a pogány magyarok ellentállásával szemben szüksége volt szövetséges erőre: kapott az egyháztól fegyveres támogatást; iparra, földmívelésre kellett tanítani az állattenyésztő és harcoló magyarokat, megtanították rá a nép akkori tanítómesterei: a papok. A hiteles helyek ellátásához, az okiratok készítéséhez írástudókra volt szükség és ki tudta volna ezt más ellátni, mint a nyugat kultúrájában felnevelkedett keresztény pap, és ki más taníthatta volna a népet betűvetésre és elemi ismeretekre, mint ő? Ő ápolta a betegeket, ő létesítette az árvaházakat és szegényházakat. Hogy mindezeket a célokat ellássák, nem nyújthatott az állam számszerűleg meghatározott összegeket, hanem a kor szokása szerint földet adott, amelynek jövedelméből mindezeket ellássa és magát eltartsa, meghatározván mindezeken felül melyik egyházi méltóság mennyi katonát köteles állítani a javak birtoklása ellenében. Mindezek alól a kötelezettségek alól az egyház lassanként kibújt. Iskoláit megszüntette, az iparűzéssel felhagyott és lerázott magáról mindent, ami kötelesség volt, hogy magához kaparintson minél többet abból, ami jogot nyújt. És minél kevésbé teljesítette a birtoklás ellenszolgáltatását, annál nyomatékosabban hangoztatta, hogy a birtokok nem közcélok szolgálhatása végett birtoklásra, hanem jutalomképpen tulajdonul adattak, bár Mária Terézia a székesfehérvári custodiatus és a pécsváradi apátság birtokait a katonák árváinak eltartására lefoglalja és az 1834. országgyűlés kimondja, hogy az összes egyházi javak fele hadi célokra foglalandó le, és az intézkedéseknek még egész sora bizonyítja, hogy törvényeink ezt a tulajdonjogot soha el nem ismerték. II. József az eltörölt szerzetes rendek vagyonát részint a vallási, részint a tanulmányi alapnak adományozta, I. Ferencz József a zalavári, lakócsai, telki stb. apátságok jövedelmeit bizonyos időre részint a vallási, részint a tanulmányi alap felsegítésére adományozta. A történelem tehát a tulajdonjogot az egyháznak nem ítéli oda.

Jogilag a szerzésmódból az egyház tulajdonjogát le nem vezetheti, tételes törvény nemcsak hogy nem állapította meg a tulajdonjogot, de egyenesen az ellenkezőjét szegezte le: A magyar király II. Sylvester pápától nyert kiváltságánál fogva − az általános egyházjogtól eltérően − nem postulál, hanem kinevezi a javadalmast, aki nem tulajdonosa, hanem csak bírlalója lesz a javadalomnak, a felügyeleti jogot pedig a király gyakorolja, akinek engedélye nélkül a javadalom sem el nem idegeníthető, sem meg nem terhelhető. Az 1890 február 28-án jóváhagyott szabályrendelet értelmében az egyházi javak kezelését a magyar királyi vallás- és közoktatásügyi miniszter van hivatva ellenőrizni. Mi ez, ha nem az állam rendelkezési jogának és így tulajdonjogának a hangsúlyozása?

Az óriási birtoknak jóval több, mint egy harmadrésze erdő, a többinek is jórésze rét és legelő, tehát nemzetgazdasági szempontból leggyengébb, kevés embert foglalkoztató, kevés élelmiszert produkáló kihasználása a földnek.

Mint politikai tényező, ráfekszik ez a mérhetetlen birtok, a püspökök az ő óriási vagyontömegükkel a vidéki kultúrközpontok kulturális és politikai életére és megfojt mindent, ami a kultúra és a haladás ügyét szolgálja, sajtót tart fenn és politikusokat teremt, huligánhadat szervez a reakció szolgálatára.

Erős meggyőződésünk, hogy küszöbön van a jog és történelem által nem igazolt, nemzetgazdasági, politikai és kulturális szempontokból kárhozatos fekete honfoglalás revíziója. A közel jövőnek alig lehet a népparlament megteremtése után fontosabb feladata, mint a szekularizáció: az állam tulajdonjogának érvényesítése a bitorolt 2 milliónyi hold földre.

Ennek a harcnak az argumentumait összegyűjteni és a kérdés politikai, nemzetgazdaságtani, kulturális szempontokból való megvilágítása lesz a célja annak a cikksorozatnak, amelyben a „Szabadgondolat” a szekularizáció kérdését tárgyalni fogja. Tímár Miklós.

Pápai kizsákmányolás a középkori Magyarországban

(A magyar reformáció történetéhez.)

TÁRSADALMI KÉRDÉSEK

A háború

A drágaság elleni küzdelem. Az egész monarchiát ismét a drágaság kérdése foglalkoztatja. Az árak emelkedésének végnélküli folyamata mozgásba hozta az embereket a Lajtán innen és a Lajtán túl s úgy látszik, mintha a türelemnek vége szakadt volna. Az elégedetlenség nálunk tüntetésekben nyilvánult meg, mely Ausztriában már nyílt utcai harcokban nyilvánult meg és a tél folyamán még nagyobbszabású mozgalmakra is kilátásunk van.

Kétségtelen, hogy a drágasági mozgalmak nem fogják meggátolni a drágaságot és ezért legközvetlenebb céljukat nem érik el. Azok a fogyasztási cikkek, amelyeket a mezőgazdaság állit elő, nem lehetnek olcsóbbak, mert az agráriusok szervezete Ausztriában is, Magyarországban is oly erős, hogy vele szemben minden politikai terror eredménytelen. Teljesen ki van zárva, hogy az agrár vámvédelmet sikerüljön áttörni, hogy oly mennyiségű idegen hús behozatala legyen lehetséges, amennyi a húsárakat lenyomná. De lehetetlen rövid idő alatt véget vetni az ipari cikkek drágaságának is, az osztrák és magyar ipari kapitalizmus szintén óriás befolyásával szemben. Ε befolyás növekszik azáltal, hogy a nagyiparosok és a nagybirtokosok titokban támogatják egymást s a nagyiparosok a magas ipari vámvédelem fejében szívesen eltűrik a magas mezőgazdasági vámokat.

Legközvetlenebb céljukat tehát a drágasági mozgalmak nem fogják elérni. De azért e mozgalmak kulturális jelentőségét lekicsinyelnünk még sem szabad, mert ha rövidesen nem is idéznek elő olcsóságot, hatásukat mégis érezni fogjuk. A drágasági mozgalmak hatása alatt mind több figyelem fordul a mezőgazdaság és kereskedelem technikai kérdései felé, a vámvédelem legfontosabb kérdései is belesodródnak a közgazdasági érdeklődés forgatagába s mindtöbben és többen foglalkoznak a népesség nagy tömegének életmódjával, kulturális és kereseti viszonyaival. A drágaság ilyen módon a propaganda hatalmas eszközévé vált. Ha a drágaság ellen harcolók tömege nem is lehet a mai Magyarországon elég erős ahoz, hogy a drágaságot legyűrje, az a mozgalom, amelyet megindított, alkalmas arra, hogy igen sok embert nyerjen meg a progresszív gondolatnak s hogy egy haladó gazdasági politika alapjait rakja le. A drágaság kérdése feltárta a magyar mezőgazdasági termelés siralmas állapotát, a magyar kereskedelem elmaradottságát és a városok élelmiszerellátásának hihetetlenül hiányos voltát és kiderült, hogy az egész védővámos politika alapos revízióra szorul. Mindezek a kérdések az érdeklődés középpontjába tolódtak s ha pillanatnyilag nem is tudunk segíteni a drágaságon, kilátásunk van arra, hogy végre komoly intézményeket fognak létesíteni a nagy néptömegek élelmezésének megjavítására.
B.

Munkásmozgalom

(Anglia.-Spanyolország.-Németország.) A múlt század harmincas és negyvenes éveinek véres és az osztályharc minden külső ismérvét is magán hordó chartista mozgalmak után az angol munkásosztály harca hosszú ideig nyugodtabb mederben folyt le. A tanult és jól kereső munkások trade unionokba szervezkedtek és valóságos munkásarisztokráciát alkottak. Politikai szervezeteik között legrégibb a még ma is önálló Socialist Democratic Federation, az 1883-ban alakult s főleg tanulatlan munkásokra kiterjedő Socialist League és az ezeknél jóval oportunusabb Fabian Society.

Majd Anglia különböző vidékein különböző munkáspártok keletkeztek, erősen gyakorlati programmal, amelynek egy részét ma már a konzervatív párt is átvette s amelynek megvalósítása, illetve megfelelő szociálpolitikai engedmények fejében a liberális jelölteket támogatták. A trade unionok a politikai akcióktól teljesen tartózkodtak. Egyrészt ez a körülmény, másrészt a liberális párt politikájával szemben növekvő elégületlenség szükségessé tette egy átfogó, parlamenti párt szervezését. így született a munkáspárt (Labour Party), amely magába olvasztotta a szocialista szervezetek legnagyobb részét is. Szocialistának nem mondható, bár az osztályharc alapján áll s a parlamentnek a két nagy párttól független, önálló pártja.

A politikai szervezkedéssel párhuzamosan a gazdasági harc is élesebb formát vett fel. Az újabb idők első jelentős bérmozgalma 1888-ban a gyufagyári munkásnők sztrájkja, amelyet csakhamar a gázgyári munkásoké követett. Különösen hevesek a bányászok hatalmas szervezetének gyakran megújuló harcai.

Mindezeket messze túlszárnyalták az utolsó hónapok küzdelmei. Egymásután léptek sztrájkba a londoni dockmunkások, a liverpooli vas- és fémmunkások és az északnyugati vasul alkalmazottai. A sztrájk forradalmi szint öltött, a mozgalom középpontjait katonaság szállta meg, amelylyel a tömegek véres utcai harcot vívtak.

A sztrájk első fázisában egyes szakmák jelentős előnyöket nyertek. A londoni kirakodómunkások pl. 25% béremelkedést s a munkaidőnek 12 óráról 10 órára való leszállítását vívták ki. De ez nem vághatta útját a terjedő mozgalomnak, sőt a váratlanul gyors siker még nagyobb lehetőségeket mutatott a munkásságnak. A sztrájk átcsapott Manchesterbe, Birkheadba, Burninghambe, Glasgowba s a béketárgyalások nem vezetvén sikerre, a vasutasok kiadták a jelszót az általános sztrájkra.

A különböző szakmák munkásai bámulatos szolidaritást mutattak. A megegyezést nemcsak a saját követeléseik teljesítéséhez, hanem a más szakmákban teendő engedményekhez kötötték. Így lehetetlenné tették, hogy a munkaadók elszigeteltebb területekre redukálva a sztrájkot, az egyhelyütt szenvedett veszteségeket más szervezetek letörésével egyensúlyozzák.

A harc erős és rohamos kitörésének megértéséhez tudnunk kell, hogy csak a már rég lappangó elégületlenség kapott hirtelen lángra. Az angol munkaviszonyok korántsem oly kedvezők, mint az a távolból látszik. A gazdagabb trade unionokban tömörült, tanult munkások ugyan lényegesen jobb helyzetben vannak, mint a kontinensen élő társaik. A szervezetlenek és tanulatlanok azonban sok helyütt 12 órát is dolgoznak 20-25 korona heti bérért. S a szervezetlenek száma meglehetős nagy. A régebbi szociálpolitikai intézkedések a tömegnyomort nem enyhíthették. A jelentősebb reformok (pl. aggkori biztosítás) pedig sokkal újabb keletűek, semhogy hatásuk már most érezhető lett volna. A vasutasok sztrájkja már 1907-ben küszöbön állott. Lloyd George közbenjárásával sikerült a békét egy békéltető bizottság (conciliation board) felállításával biztosítani. Ez a bizottság lett volna hivatott minden vitás kérdésben dönteni.

Összetételénél fogva azonban nem vált be, ezt maga Lloyd George is elismerte. Elsősorban ennek az eltörlése, illetve átszervezése volt munkás részről a béke ára.

A kapitalizmus nem bírta sokáig hatalmas ütőerének, a közlekedésnek megbénulását. Számos gyár, különösen a textil-, bánya- és fémiparban, kénytelen volt üzemét beszüntetni. Augusztus 19-ről 20-ára virradó éjjelen a kormány közbenjárására létrejött a béke. A megegyezés főbb pontjai: teljes amnesztia a sztrájkolok számára, a munkások és a vasúttársaságok két-két kiküldöttjéből s egy pártatlan elnökből álló ideiglenes békéltető bizottság szervezése, béremelés. A sztrájkot tehát sikeresnek nevezhetjük.

Ily előzmények után érthető érdeklődés fogadta a Trade Unionok Newcastle-on Thyneben összeülő negyvennegyedik évi kongresszusát; 521 kiküldött jelent meg 1,662.133 munkás képviseletében (az összes szervezett munkások száma 1908-ban 2,378.248. A kongresszuson, bár mozgalmasabb volt az előző évek gyűléseinél, ezúttal is a mérsékeltebbek domináltak. Mullin elnök megnyitó beszédében élesen elit élte a sztrájk alkalmával történt zavargásokat és rombolást. Másrészt tiltakozott a kongresszus az ellen, hogy a kormány katonaságot vezényeljen a sztrájk helyére és befolyását a munkáltatók érdekében vesse latba. Heves vitát provokált a belügyi és kereskedelmi kormány két képviselőjének, Cummins és Shakletonnak a megjelenése. Az elnök önérzetes szavakban jelentette ki, hogy a kapitalista kormány kiküldöttjeinek nincs joguk a munkásság szervezetét mint testvéregyesületet üdvözölni. Ugyancsak erős osztályöntudatra vall a kongresszusnak az aggkori biztosítás kérdésében hozott azon határozata, amelylyel a kötelező járulékfizetés mellett foglalt állást. A járulékfizetés állandóan figyelmezteti a munkást osztályhelyzetére, felkelti érdeklődését a szociális biztosítás nagy kérdései iránt, könnyebben hozzáférhetővé teszi a szakszervezetek számára; csak a 15 shilling heti bérnél kevesebbet kereső munkásoknál kívánatos, hogy járulékukat egészben a munkáltató s az állam fizesse. Állást foglalt még a kongresszus a proporcionális választójog mellett (ezúttal először) s egy egységes, a munkásság különböző rétegeit s a gazdasági és politikai mozgalmat átfogó szervezet létesítése mellett.

Az angol munkásviszonyokat nálunk a legtöbben erős előítéletektől elferdítve látják. Anglia − szokták társadalombölcselőink a banalitásig ismételni − a szociálpolitika tanítómestere, a nyugodt társadalmi fejlődés és az alkotmányosság hazája. A józan és dolgos angol munkásság körében a lazító jelszavak nem találnak visszhangra. Angliában erős a vallás és nincs szocializmus.

Az utolsó hetek eseményei alaposan rácáfoltak ezen naivul megnyugtató burzsoáelméletre és ez az angol sztrájk nagy szociológiai tanulsága. Az angol munkásság békés, megegyezésre hajló taktikáját az általános sztrájk, a szabotázs és tüntetések fegyvere váltotta fel. Kitűnt, hogy a „józan” angol munkás sem vívhatja meg másképpen osztályharcát, mint francia vagy német társa; sem a vallás, sem a szociálpolitika olajcseppjei nem elegendők a társadalmi súrlódások elkerülésére. A tőke, ameddig csak karjai elérnek, egyformává gyúrja át a termelést, az embereket egyaránt. A nemzeti, faji, szokásbeli különbözőségek elsimulnak a munkaviszonyok egyformaságán. Árnyalatbeli különbségeken észrevehető a politikai szervezetek, a tradíciók és temperamentumok különbsége, így a revizionizmusnak Németország, a forradalmi szindikalizmusnak Franciaország tipikus hazája: de a mozgalom lényege szükségszerűen mindenütt ugyanez. Mert a szocializmus nem mesterséges alkotás, hanem a tulajdonnélküli és munkaerejűket bérbeadó osztályok törekvéseinek természetes kifejezője. A történelmi materializmusnak nagy és most újból bebizonyosodott igazsága ez.

Érdekes még megemlíteni, hogy a harc leghevesebb napjaiban terjesztették a király elé a lordok házának reformjáról szóló parliament act-ot. A Times, amely oldalakat közölt a sztrájkról, néhány sorban regisztrálta az oly sok izgalmat okozó törvény szentesítését. A tőke és a munka közvetlen összecsapása mellett eltörpülnek a parlament gyakran elméleti értékű tusai. (− kas.)

Spanyolországban hamar kettéváltak a Canalejas egyházpolitikai reformjaiért együtt küzdő munkásság és polgárság utjai. A tőke nem tagadta meg önmagát: harcba keveredett fegyvertársaival abban a pillanatban, mihelyt azok mozgalma profitját fenyegetni látszott. A harcot a munkáltatók provokálták Bilbaóban a szervezett munkásoknak egymásutáni kizárásával. Konzervatív lapok már a munkásszervezetek egyszersmindenkorra való letöréséről álmodoztak. Erre spontán elhatározással Bilbaóban több mint 10.000 munkás, Asturiában pedig 15.000 bányász szüntette be a munkát. A sztrájk Saragossában, Ferrolban általánossá lett, Cullerában, Alcirában s még több helyütt véres köztársasági-forradalmi mozgalmakra vezetett. A mozgalomnak politikai okai is voltak: Afrika felől háborús hírek terjedtek, újra kísértett Maura dicstelen gyarmatpolitikája. A spanyol munkásságnak a háború elleni elkeseredettsége most éppúgy, mint az 1909-és barcelonai lázadásnál, fontos szerepet játszott.

A sztrájk hirtelen kitörése készületlenül találta magukat a munkásszervezeteket is, amelyek teljes erejükkel igyekeztek a mozgalmat révbe hozni. A republikánusok polgári párthoz illő ügyetlenséggel jártak el; akkor kezdték a mozgalmat észrevenni, amikor már vége volt. Az úgynevezett radikális pártból sokan nyílt állást foglaltak a munkásság ellen. A sztrájk szervezetlensége folytán elbukott, de a mozgalom fontos intő jel volt Canalejas kormánya s a dinasztia számára. (−kas.)

Az Internationale legerősebb pártja, a német szociáldemokrata párt jénai pártgyülésén megvitatta aktuális feladatait és seregszemlét tartott. A párt legújabb fejlődéséről néhány érdekes szám tanúskodhatik, melyet a pártgyűlés elé terjesztett évi jelentésből szedtünk ki. A tagok száma 720.038-ról 836.562-re emelkedett egy év alatt: a tagszaporodás 116.000. A pártnak 81 újságja jelenik meg naponként, közülük a Vorwärts 157.000 példányban. Az év folyamán több, mint 33 millió röpívet és majd 3 millió brosúrát szórt szét az országban a párt. A 397 birodalmi választókerület közül 383-ban van szociáldemokrata pártszervezet, 454 helységben van ifjúsági választmány, 410-ben oktatásügyi és 136-ban gyermekvédő bizottság. A legcsodálatosabb kulturális munka nagyszerű dokumentumai.

A jénai tanácskozásokon a marokkói kérdés és a közeledő birodalmi választások ügye volt az uralkodó téma. És bármennyi egymással vitázó felszólalás hangzott is el, amelyek a német pártban meglévő nagy elvi jelentőségű ellentétekre vetettek fényt, mind a két kérdésben teljesen egyhangú volt az állásfoglalás. Radikálisok és mérsékeltek, ortodox-marxisták és revizionisták egyaránt helyeselték Bebel fejtegetéseit, melyek végső konzekvenciája az volt, hogy bár a szociáldemokráciának nem lehet kifogása az ellen, hogy Németország ipari és kereskedelmi fejlődése érdekében magának fogyasztópiacokat biztosítson és ebből a célból Marokkót gyarmatává tegye, a háború kitörését mindenképpen meg kell akadályozni, mert egész Marokkó nem éri meg egy porosz gránátos csontjait. A háború Németországot a legnagyobb veszedelemnek tenné ki. A mozgósítás 50 millió márkába kerülne naponként és 5 millió férfit szólítana el munkája és családja mellől. A legszomorúbb nyomor előidézője volna. A pártgyülés határozata hangos tiltakozás volt a nagytőke és a katonai szállítók lelkiismeretlen imperialista üzelmeivel szemben.

A birodalmi gyűlési választásokon a fekete-kék, klerikális-konzervatív blokk letörése lesz a német szociáldemokrata párt választási jelszava. A német birodalomban, amely a polgári munkának és az emberi értelemnek köszöni gazdagságát és hatalmát, még mindig a középkori nagybirtok az úr. A junkerek nagyon jól értettek ahoz, hogy a mindinkább erőre kapó német kapitalizmussal egyezséget kössenek. A sok profittal kecsegtető gyarmatpolitika lekenyerezte és a szocialista mozgalomtól való félelem megakadályozta a német polgárságot abban, hogy a sarkára álljon és a birodalomban az őt vagyonánál s a termelésben elfoglalt helyzeténél fogva megillető hatalmat birtokába vegye. Szűkölve simult a junkerséghez és eszébe se jutott, hogy megbolygassa a nagybirtok korlátlan uralmát. És az egész németség még most is a földesurak hatalmát sínyli, mely minden szabadabb mozgásnak, tudományos világszemlélet terjedésének útját állja. A német szociáldemokrata párt együttes munkát ajánl fel a haladottabb polgári pártoknak, akiknek tagjait a konzervatívokkal és klerikálisokkal szemben támogatni fogja. Részint a német szocializmus dogmatikus aggodalmai, részint a polgári pártok rövidlátása miatt eddig nagy ritkán volt hasonló együttműködés lehetséges. Remélhető, hogy az ország demokratikus fejlődése érdekében a liberális német polgárság és a munkásság vállvetve igyekszik végre ledönteni a középkori rablóvárakat, melyeknek legerősebb oszlopa a porosz kiváltságos választójog. A birodalom legbefolyásosabb képviselőházában, a poroszban, ugyanis egy elmaradt választási rendszer teljesen a konzervatívoknak biztosítja az uralmat. A Bundesratban pedig, amely a törvényjavaslatokat a birodalmi gyűlés elé terjeszti és a birodalmi gyűlésben való elfogadásuk után jóváhagyja, Poroszország viszi a szót, úgy hogy úgyszólván minden törvényjavaslat sorsa a porosz junkerektől függ. Ezért van olyan nagy jelentősége az egész birodalomra nézve a porosz Landtag választójogi reformjának. (sz−úr.)

Szemle

[…]

Az obstrukció a cenzusos parlamentnek szervi nyavalyája. Nem a házszabályokban van a hiba, de a mai magyar parlament keletkezésében, összetételében. A pénz, pálinka, erőszak indokolttá és kikerülhetetlenné teszi a segítségükkel lehengerelt pártok parlamenti lázadását. A tünetek gyógyítása nem tünteti el a bajokat. A házszabályok szigorítása csak kuruzslás. A házszabályok erőszakos megváltoztatása pedig demoralizáló hatással volna az egész közéletre s nem tudna oly nyugalmat teremteni, amely sikeres „nemzeti munkát” biztosítana. Az általános, egyenlő, titkos választójog parlamentje még a mai házszabályok mellett sem ismerné az obstrukciót, mert mindegyik párt százszor meggondolná, hogy az éber közvéleménynyel szemben kockáztassa népszerűségét. Ahol népmilliók vannak érdekelve a parlamenti harcokban, ott a közvélemény nyomása és ellenőrzése lehetetlenné tenné a parlament normális működésének megzavarását. Az obstrukció ellenszere tehát nem a házszabályrevízió, hanem egy valóban becsületes, demokratikus parlamenti reform. A házszabályok a demokrácia egyetlen és utolsó fegyverének bizonyultak a feudális reakció uralmi törekvéseivel szemben. A választójog demokratikus reformja nélküli házszabályrevízió a legridegebb párturalmi tendenciák érvényesülését segítené elő. Házszabályrevíziót azok sürgetnek, akik nem akarnak parlamenti reformot. Az egyetlen alkotmányos eszköz az obstrukció ellen nem az, amiért Tisza István lelkesedik: erőszakos házszabályreform, − hanem az, amiért Justh Gyula lelkesedik: a becsületes, demokratikus parlamenti reform. Ha tehát Tisza István a parlamenti reform ellen dolgozik, akkor ő Magyarországon az obstrukciónak legnagyobb agitátora. Az obstrukciónak igazi, becsületes ellensége pedig ebben a parlamentben − bármilyen paradoxnak lássék is e szó − az általános, egyenlő, titkos választójog törvénybeiktatását sürgető Justh Gyula. Ha a kisebbség harca sikerre vezet, úgy ez volt az utolsó obstrukció a magyar parlamentben. Ha nem vezet sikerre, úgy Tisza-Herostrales sokáig küzdhet még az obstrukciók ellen.

Az üzlet − üzlet. A pápa annak idején ágyasságnak bélyegezte a vegyes házasságot. Csúnya és brutális támadás volt ez törvényeink ellen, bepiszkolása, sárbarántása egy pár százezer ember legszentebb érzelmeinek, de az ország protestánsai és liberálisai némi tessék-lássék háborgás után napirendre tértek felette. Nem is erről az oldalról reklamálták a „ne terriere”-t. A pápai pamflet valakiknek sokkal jobban fájt, mint a megtámadottaknak: a katolikus papságnak. Tényleg disznóság − mondják Krisztus szerény szolgái −, hogy az egyedül üdvözítő anyaszentegyház hívei közt akadnak olyanok, akik tűzrevaló eretnekekkel házasodnak össze, még nagyobb disznóság, hogy az egyházi szertartást mellőzik és így megvonják a keresés lehetőségét az egyháztól.

[…]

Testnevelési kongresszus. Kiderült annakidején, hogy a testnevelési kongresszus militarizáló törekvések kedvéért ült össze. Abba is hagyta nyilvános szereplését, de végrehajtó Bizottsága csendben erélyes kártékonysággal dolgozik. Egyik szeptemberi estén zártkörű ülést tartott, melyen méltóságos és nagyságos miniszteri hivatalnokok barátkoztak a lenézett tanítók tutojgatott kiváltságosaival, a tornatanítókkal, Hazai Samu leiratot küldött a bizottságnak, melyben támogatásáról biztosítja „a honvédelmi szempontokból fontos testi nevelést”, 1912-re új kongreszszussal jönnek, melyen a gyerekek neveléséről kivezényelt katonák fognak okoskodni. A miniszterelnök pedig Testnevelési Tanács szervezését ígéri. Minden összevág: Testnevelési Tanács kell, hogy a klerikalizmussal terhelt iskolát a militarizmussal súlyosbítsa és Szabadoktatási Tanács kell, hogy az iskola gőzében főtt koponyákat valahogy a szabadabb eszmék zuhanya odakinn se érje. ó

A szabadtanításért. A kultuszminiszternek hírhedt rendelete ellen, amely a magyar szabad oktatás békóba szorítására szerkesztődött, a legjelentősebb szabadtanítási szervezet, a Társadalomtudományok Szabad Iskolája, a napokban feliratban tiltakozott. A hideg és elegáns írás megmagyarázza a miniszternek, hogy a magyar kultúrában egymással küzdő különböző áramlatokat nem lehet állami parancscsal egyesíteni, hogy a szabad oktatásnak természeténél fogva szabad társadalmi tevékenységnek kell lennie, mely teljes autonómiát követel és állami felügyeletet nem tűrhet meg, amint nincs is olyan kulturáltam, mely a társadalmi szabad oktatást állami felügyelet alá helyezné és e felügyelet megvalósítására külön rendészeti hatóságokat szervezne, ahogyan Zichy tervezi az Országos Központi Katolikus Legényegylet bevonásával. A Szabad Iskola felterjesztése, melyhez egy gyűlésen a számottevő szabad oktató szervezetek, a Magyarországi Szakszervezeti Tanács, a Feministák Egyesülete, a felfüggesztett Magyarországi Tanítók Szabad Egyesülete, a Szabadgondolkodás Magyarországi Egyesülete, a Galilei Kör és az Úttörő Társaság is hozzájárult, energikusan visszautasít minden állami beavatkozást és a rendelet visszavonását kéri. Jellemző a kultuszkormánynak a szabad oktatás iránt tanúsított jóindulatára, hogy az állami „támogatás” ellen azoknak az egyesületeknek kell tiltakozniok, amelyek eddig a szabad oktatás munkáját a legnagyobb eredménynyel végezték.

[…]

Esperanto és szabadgondolat. A lapoknak részletesebb híradása a hágai katolikus kongresszusról, a katolikusok és az esperanto együttemlegetése könnyen keltheti az újságolvasó közönségben e kettő szorosabb kapcsolatának a benyomását. Hogy pedig a szabadgondolat az esperantoval sokkal szorosabb kapcsolatban van, mint akár a katolicizmussal, akár más antiprogresszivitással, az antwerpeni 7-ik esperanto-kongresszus lefolyása tanulságosan igazolja. Bár a katolikus esperantisták erősen hangsúlyozták katolikus voltukat és szervezkedve jelentek meg, sikerült a szabadgondolkozás ünnepévé avatni a kongresszust.

A szabadgondolkodó esperantisták az antwerpeni szabadgondolkodók megnyerésére nagy propagáló gyűlést tartottak, amely sokkal nagyobb keretekben folyt le, mint tervezték. A szabadgondolkodás terjesztéséről szintén gondoskodtak az esperantisták körében. Az antwerpeni Tribun külön esperanto-számot nyomatott s díjtalanul osztotta ki az esperantisták között. Ez a katolikusokat igen megbotránkoztatta, aminek egy „Protesto” kinyomásával és szétosztásával adtak kifejezést, melyben megvádolják a szabadgondolkodókat az esperanto semlegességének (!) megbolygatásával. Elnézvén afölött, hogy a vallási szervezetben való megjelenésük és a kongresszusok programmjába felvett vallásos szertartások, istentiszteletek csak oly erős és régebbi keletű megbolygatásai a semlegességnek, mint a szabadgondolat propagálása.

A szabadgondolkodók s a szocialisták szaküléseket is tartottak s azonkívül antwerpeni elvtársaik körében esperantot propagáló gyűléseket. Az esperantista antialkoholisták, a vegetáriánusok egyesülete eredményes és munkás gyűléseket tartottak; a Nemzetközi Tudományos Társaság három egyesületi ülésén kívül több népszerűsítő előadást tartott, bemutatta a beszélő kinematográfot stb. A legszabadabb szellem, a, legfesztelenebb, mindenképpen megmutatta, hogy a kultúrának és az emberi haladásnak erős tényezőjévé fog válni, amint a megérdemlett méltánylásban részesül. (Esperantista.)

Mozgalom

[…]

A Galilei Kör
szeptemberi működését a szervezés munkája képezte. A nyár folyamán és az iskolaév kezdetén kiadott felhívást visszhangjaképpen a főiskolai diákság tömegesen, a tavalyinál is nagyobb számban jelentkezett felvételre. Az újonnan beiratkozóknak módjukban volt megismerkedni a kör ismeretközlő tevékenységével a nyári szemináriumi előadások alkalmával. A kör közelebbi megismerhetését szolgálták a hetenként rendezett tagértekezletek, melyeken a kör szervezetét és működését ismertették az aktuális eseményekkel kapcsolatban.

Az évmegnyitó felolvasó ülés technikai nehézségek miatt október hó 1-ére maradt, ezt megelőzően dr. Szende Pál tartolt előadást „Szabadság” címen, amelyben történelmi és társadalmi rajzát adta annak a ténynek, hogy az uralkodó osztály érdekei az egyes szabadságjogokat előjogok és kiváltságok biztosítékaivá formálják át. Az évmegnyitó előadást dr. Pólányi Károly tartotta folyó hó 2-án a kör előadótermében. A termet túlzsúfoltságig megtöltő diákközönség előtt ismertette a „Diákság feladatai”-t. A főiskolai diákság sajátos helyzetet foglal el az értelmiség rétegei között, Már lul van a középiskola lélekölő rabságán, melybe egy tudományellenes tanterv szigorú betartása kényszerítette, de még nem kerítették hatalmukba az élet szűkkörű anyagi érdekeltségei. A főiskolai évek az egyetlen alkalom egységes, tudományos világszemlélet kialakítására. A diákságnak át kell alakítani önmagát, ezzel átalakítja az értelmiséget, képessé teszi kultúrfeladatainak elvégzésére: az ország szomorú közállapotainak megváltoztatására.

A nyári szemináriumi előadások sikerétől indíttatva a kör, mind a három sorozatot megismétli a szükségesnek mutatkozó pótlásokkal kiegészítve. Egyelőre csak a szabadgondolkodó és szociológiai szeminárium veszi kezdetét, a természettudományt idő hiánya miatt a második félévre kellett halasztani. Mindegyik szeminárium 8−10 előadásból fog állani, amelyek a világnézeti és szociológiai kérdések elemeivel fognak áttekintően foglalkozni.

A szabadgondolkodó szeminárium megnyitó előadását dr. Dienes Pál tartotta folyó hó 3-án „Tudomány és metafizika” címmel. A tudomány fejlődésére vetett pillantásból indult ki, amely a tudomány logikátlan voltáról győz meg. Minthogy a tudomány a valóság képe, valóság sem lehet logikus. A logikának ellentmondó tényeket nem magyarázzuk, hanem fogadjuk el valóságoknak s ennek alapján szerkesszük meg a többi valóság képét. A világ nem állandó, nem befejezett, nem áll elszigetelt tényekből, hanem élő, fejlődő valóság: kevés folyamat. Ezért a tudományban ne logikát keressünk, hanem helyezkedjünk a tények közepébe: a tudományba az életet kell bevinnünk.

A szociológiai szeminárium megnyitó előadását Fazekas Sándor tartja folyó hó 6-án „A szociológia iskolái” címmel.

A tisztújító közgyűlés folyó hó 8-án délután 3 órakor lesz. A vezetőség jelentése után új tisztikart választanak s a kör jövő munkaprogrammját beszélik meg.

A kör tagjainak száma már most is meghaladja az 500-at, ami a tavalyi taglétszám oly emelkedését mutatja, melynek alapján év végére a tavalyi 1000 taggal szemben másfélezer várható.

Issue Informations

Src: http://mtdaportal.extra.hu/szabadgondolat/1911/1911_06.pdf
Original Publication: Szabadgondolat, 1.6, June 1911
Other Languages:

Lge	Name
EN	Free Thought 1911/6
DE
FR	Libre Pensée 1911/6
ES	El Pensamiento Libre 1911/6