Polgári radikálisok, szocialisták és törtenelmi ellenzék

The Text

Polgári radikális pártalakítás küszöbén előtérbe lép egynéhány olyan kérdés, amely annakelőtte csak halvány körvonalaiban jelentkezett.

I

A munkásmozgalom számára ez a különválás régóta óhajtott állapotot valósit meg. Egy évtizede hirdetik a szocialisták annak elkerülhetetlen szükségét, hogy a polgári elemek tudatára ébredjenek önérdeküknek, annak a kiegyenlíthetetlen ellentétnek, amely a polgári lét és a polgári kultúra között egyrészt, a nagybirtok és az egyház uralma között másrészt van. Gúnnyal és megvetéssel sújtották a dzsentri-uralomtól hipnotizált és a korrupció hasis álmát alvó középosztályunkat, de buzdítással és támogatással segítették a polgári öntudatra ébredő radikális elemeket. Joggal becsmérelték a gyárost, aki helyett a munkásának kell gondolkodnia és hatalmas agitáló erővel sürgették, hogy a feudalizmus gyámkodása alá helyezkedőpolgárság végre nagykorúvá váljék és ne hárítsa a munkásságra igazi érdekeinek felismerését és az azokért való küzdelem terhét. A magyar szociáldemokrata pártnak – mondhatni – egyik programmpontja valósul meg, amikor az önálló polgári radikálispárt végre létesül.

[145] És amily mértékben közeledünk a párt megalakulásához, olyan mértékben tisztulnak és öltenek testet e párt erőforrásai és világosodik meg annak önálló hivatása a mai magyar közéletben. Csak most tűnik ki, hogy a polgári radikalizmus eszméi már milyen mélyen hatoltak bele a progresszív közvéleménybe és hogy önálló radikális párt nélkül is a radikalizmus már tényező Magyarországon. A hely- zet külső megnyilatkozása, igaz, az volt, hogy a radikalizmusnak pártja csekély és szembeötlő volt, hogy hátvédje, eszméinek visszhangozója és ezzel politikai hatóképességének forrása nagyrészt a szervezett munkásság támogatásában rejlett. De egy önálló radikális párt megalakítása az éremnek eddig a tekintetek elől elrejtett másik oldalát is megláttatja. Mert nemcsak a radikálisok köszönnek sokat annak a viszhangnak, amelyre eszméik a munkásság táborában találtak, hanem a munkásság mozgalma is Magyarországon jelentőségének, súlyának és tekintélyének nagy részét épen abból meríti, hogy az utóbbi évtizedben szinte teljesen a polgári radikalizmus érveivel és jelszavaival a polgári radikalizmus céljaiért harcolt. A szociáldemokrata párt épen azáltal tett szert arra a hegemon szerepre, amellyel nemcsak az egész progresszív közvéleményben, hanem azontúl is, a történelmi ellenzék pártjait beleértve, szinte mindenütt bír, ahol csak Magyarország kulturális haladásának kérdése szóban forog, mert nyíltan és következetesen vállalta a polgári Magyarország kiépítésének programját. Hiszen az ipari proletariátus és az aránylag kis számú, de kíméletlen ipari nagytőkés közötti osztályharc a feudális magyar közéletben még hullámot nem vetett és a modern munkásmozgalom ütköző kérdései még nincsenek belekapcsolva a magyar parlamentarizmus rendszerébe. A szociáldemokrata párt ezért a közéletben szükségképen nem a munkáskérdést, hanem a polgárság kérdéseit képviselte, nem a kapitalizmus, hanem a feudalizmus elleni harcot hirdette. A feudalizmus elleni harc az ipari kapitalizmus kiépítéséért – ez a jelszó tette ki e párt közéleti jelentőségét és ez volt gyakorlati sikereinek legtöbb okozója.

Kétségtelen, hogy e megfontolások, míg egyrészt biztatóak azon munkakör és annak elismertetése tekintetében, amely a küszöbön lévő radikális pártra közéletünkben vár, addig másrészt a szociáldemokrata párt jelentőségét a jövő ben csak látszólag csökkentik azzal, hogy azt leghatásosabban folytatott propagandájában helyettesíteni és attól felmenteni fogja az új pártalakulás, mert a valóságban a munkáspártot az eddiginél kedvezőbb, mert sajátos feladatainak jobban megfelelő és ezért az ország egyetemes fejlődése szempontjából is kívánatosabb irányba fogja terelni a polgári párt megalakulása. A különválás első eredménye tehát az lesz, hogy a polgári politikát és a feudalizmus elleni küzdelmet a radikálisok, a munkásmozgalmat és a kapitalizmus elleni harcot pedig a szocialisták fogják képviselni.

De a munkásmozgalom ezzel egy másik közelebbi nézőpontból is sokat nyer, mert legsebezhetőbb pontjainak egyikén részesül hatásos támogatásban. A munkásmozgalom erejét eddig lekötő és a hatalommal szemben alkalmazott magatartását többnyire szükségképen eldöntő [146] szempont a munkásság szociálpolitikai intézményei fenállásának biztosítása volt. A magyar feudalizmus politikai léhaságát jellemzi, hogy a beteg munkást nyomorában támogató betegsegélyezést és balesetbiztosítást részben politikai in dokokból létesítette. Joggal fel- tehet ő

 volt  tehát  róla  az  a  kíméletl

enség, hogy ezen indokok elmul- tával, tehát lényegében szintén po litikai indokokból, le fogja rombolni ismét ezt az intézményt, gyógyszer

 és  segély  nélkül  fogja  hagyni  a  

sínyl ő d ő

 munkást.  Amint  pedig  a  munká

sság jóléti intézményei forogtak kockán, a munkásság jólétéért küzd ő

 párt  nem  tehetett  másként,  

minthogy számolt az olyan er ő szak lehet ő ségeivel, amely a politikai harcban még a társadalmi Vörös Kereszt lobogója el ő tt sem hajlik meg. Már pedig a koalíciós és

  a   munkapárti   püspökök   és   grófok   

becsület-fogalma megengedhet ő nek vélte, hogy a beteg munkást túszul tartsák egészséges bajtársainak magatartására és az egész ország jólétéért politikai harcot folytató munkástábor ellen üt ő kártyá- nak játszák ki a munka gazdasági elesettjeir ő l gondoskodó jóléti intézményeket. Így lett szociálpolitikai intézményeib ő l a munkásmozgalom számára nem vár, hanem csapda, taktikai helyzeteinek állandó Achilles-sarka, a stratégiai fe lvonulások Ephiáltesz-útja. Amint azonban egy polgári radikális párt a munkás betegsegélyezést feltétlen védelemben tudja részesít eni úgy, hogy az nem többé mint a szociáldemokrata párt, hanem mint az

 ipari  béke  és  a  polgári  kultúra  

nélkülözhetetlen követelménye jele nik meg a közvéleményben, akkor egycsapásra megsz ű nik az a visszás helyzet, hogy a szociáldemok- rata párt kénytelen magatartását egy minden pártszemponton felülálló közérdek ű

  intézmény   szempontjából   irányítani.   A   magyar   munkás-   

mozgalom el ő ször is azon a ponton nyer így védelmet, ahol annak leg- fájdalmasabb gyöngéje rejlik és a kü lön polgári párt

 megalakítása  

által ismét homloktérbe kerül ő

 saját  osztályfeladatainak  megoldására  

teljesen szabad keze lesz. Nem szükség külön magyarázni, hogy ez immár nemcsak a mun- kásságnak, de az ország összes feltörekv ő

 rétegeinek  szempontjából  

mennyire kívánatos. Hisz mindjobban

 terjed  és  izmosodik  meg  az  a  

meggy ő z ő dés, hogy a feudális uralom megtöréséhez Magyarországon hatalmas er ő feszítésre lesz szükség. A vé dekezésbe szorult feudaliz- mus a legkétségbeesettebb eszközökt ő l sem riad vissza. Ilyen eszköz volt el ő ször, amikor az álta lános választójog me ghiúsítására, prog- ramját sutbavetve, a koalíció formájába vette kezébe a gyepl ő t, majd amikor másodszor állott cs ő d el ő tt a latifundiumos rezsim, Tisza vállalkozott arra, hogy statáriumb a borítva az országot, fegyverrel akadályozza meg az ál talános választójog gy ő zelmét. Mire harmad- szor fognak szemben állani halad ás és reakció ebben az országban, az eddigi, semmit ő l vissza nem riadó eszközökb ő l következtethetni lehet, hogy koalíciónál és

 munkapártnál  is  kéts

égbeesettebb kímélet- lenséggel fogja megküzdeni élet-hal ál harcát a magyar nagybirtokos osztályuralom. . . A munkásságnak is valóban forradalmi harcra kell felkészülnie. Elérkezett viszont az ideje annak is, hogy a radikálisok tettekkel bizonyítsák be, hogy a munkásság bajtársai e nagy harcban. A szocialista jelöltre szavazó mitläu ferek száma amúgy is igen jelen- tékeny lesz. De a radikálisok agitáci ós munkájával felkutatott, meg- dolgozott, összeszervezett és a munk áspárti jelölt támogatására ve- zényelt mitläuferek száma a szervezetlenekénél sokszorosan nagyobb lesz és nemegy kerületben fog ezzel eld ő lni a szocialista jelölt ja- vára a választás sorsa. A polgári radikálisoknak a munkáspárttól való elkülönülése, mint látnivaló tehát, mindkét oldalon ü dvös felszabadulást jelent' saját külön feladataik érdekében. A szociá ldemokrata párt in tegrális munkás- párttá alakul, a polgári radikális ok pedig a magyar társadalmi sza- badságharcnak durva kövön dolgozó közkatonáivá lesznek.

References

Reference:
Original Publication: “Polgári radikálisok, szocialisták és törtenelmi ellenzék”, Szabadgondolat, 4.5, 1914, p. 144-150
KPA: 01/23 (7 p., copie de l’original)
English Translation: “Bourgeois radical, socialists and the established opposition”, in POLANYI 2016, p. 174-180