Polgári radikálisok, szocialisták és törtenelmi ellenzék: Difference between revisions

From Karl Polanyi
Jump to navigation Jump to search
Line 12: Line 12:
a  feudalizmus  elleni  küzdelmet  a  radikálisok,  a  munkásmozgalmat  és  a kapitalizmus elleni harcot  pedig a szocialisták fogják képviselni.
a  feudalizmus  elleni  küzdelmet  a  radikálisok,  a  munkásmozgalmat  és  a kapitalizmus elleni harcot  pedig a szocialisták fogják képviselni.


De a munkásmozgalom  ezzel  egy  másik  közelebbi  nézőpontból  is  sokat  nyer,  mert  legsebezhetőbb  pontjainak  egyikén  részesül  hatásos  támogatásban.  A  munkásmozgalom  erejét  eddig  lekötő és  a  hatalommal  szemben  alkalmazott  magatartását  többnyire  szükségképen  eldöntő [146] szempont  a  munkásság  szociálpolitikai  intézményei  fenállásának   
De a munkásmozgalom  ezzel  egy  másik  közelebbi  nézőpontból  is  sokat  nyer,  mert  legsebezhetőbb  pontjainak  egyikén  részesül  hatásos  támogatásban.  A  munkásmozgalom  erejét  eddig  lekötő és  a  hatalommal  szemben  alkalmazott  magatartását  többnyire  szükségképen  eldöntő [146] szempont  a  munkásság  szociálpolitikai  intézményei  fenállásának   
biztosítása  volt.  A  magyar  feudalizmus  politikai  léhaságát  jellemzi,   
biztosítása  volt.  A  magyar  feudalizmus  politikai  léhaságát  jellemzi,  hogy  a  beteg  munkást  nyomorában  támogató  betegsegélyezést  és  balesetbiztosítást  részben  politikai  indokokból létesítette.  Joggal  feltehető volt  tehát  róla  az  a  kíméletlenség,  hogy  ezen  indokok  elmultával,  tehát  lényegében  szintén  politikai indokokból,  le  fogja  rombolni  ismét  ezt  az  intézményt,  gyógyszer és  segély  nélkül  fogja  hagyni  a  sínylődő munkást.  Amint  pedig  a  munkásság jóléti  intézményei  forogtak  kockán,  a  munkásság  jólétéért  küzdő párt  nem  tehetett  másként,  minthogy  számolt  az  olyan  erőszak lehetőségeivel,  amely  a  politikai  harcban  még  a  társadalmi  Vörös  Kereszt  lobogója előtt sem  hajlik  meg.  Már  pedig  a  koalíciós  és a munkapárti  püspökök  és  grófok  becsület-fogalma  megengedhetőnek vélte,  hogy  a  beteg  munkást  túszul  tartsák  egészséges  bajtársainak  magatartására  és  az  egész  ország  jólétéért  politikai  harcot  folytató  munkástábor  ellen  ütőkártyának   játszák  ki  a  munka  gazdasági  elesettjeiről   gondoskodó  jóléti intézményeket.Így  lett  szociálpolitikai  intézményeiből   a  munkásmozgalom  számára  nem  vár,  hanem  csapda,  taktikai  helyzeteinek  állandó  Achilles-sarka, a stratégiai felvonulások Ephiáltesz-útja. Amint  azonban  egy  polgári  radikális  párt  a  munkás  betegsegélyezést  feltétlen  védelemben  tudja  részesíteni úgy,  hogy  az  nem  többé  mint  a  szociáldemokrata  párt,  hanem  mint  az ipari  béke  és  a  polgári  kultúra  nélkülözhetetlen  követelménye  jelenik   meg  a  közvéleményben,  akkor  egycsapásra  megszűnik az  a  visszás  helyzet,  hogy  a  szociáldemok-  rata  párt  kénytelen  magatartását  egy  minden  pártszemponton  felülálló  közérdekű  intézmény  szempontjából  irányítani.  A magyar  munkásmozgalom először is  azon  a  ponton  nyer  így  védelmet,  ahol  annak  legfájdalmasabb gyöngéje  rejlik  és  a  külön polgári  párt megalakítása  által  ismét  homloktérbe  kerülő saját  osztályfeladatainak  megoldására  teljesen szabad keze  lesz.
hogy  a  beteg  munkást  nyomorában   
 
támogató  betegsegélyezést  és   
Nem  szükség  külön  magyarázni,  hogy  ez  immár  nemcsak  a  munkásságnak,  de  az  ország  összes  feltörekvő rétegeinek  szempontjából  mennyire  kívánatos.  Hisz  mindjobban terjed  és  izmosodik  meg  az  a  meggyőződés,  hogy  a  feudális  uralom  megtöréséhez  Magyarországon  hatalmas  erőfeszítésre lesz  szükség.  A  védekezésbe szorult  feudalizmus a  legkétségbeesettebb  eszközöktől sem  riad  vissza.  Ilyen  eszköz  volt  először,  amikor  az  általános választójog  meghiúsításáraprogramját sutbavetve,  a  koalíció formájába  vette  kezébe  a  gyeplőt,  majd  amikor  másodszor  állott  csőd előtt a  latifundiumos  rezsim,  Tisza vállalkozott  arra,  hogy  statáriumba   borítva  az  országot,  fegyverrel  akadályozza  meg  az  általános választójog  győzelmét.  Mire  harmad-  szor  fognak  szemben  állani  haladás és  reakció  ebben  az  országban,  az  eddigi,  semmitől vissza  nem  riadó  eszközökből következtethetni  lehet,  hogy  koalíciónál  és munkapártnál  is  kétségbeesettebb kíméletlenséggel   fogja  megküzdeni  élet-halál   harcát  a  magyar  nagybirtokos  osztályuralom.  .  .  A  munkásságnak  is  valóban  forradalmi  harcra  kell  felkészülnie.
balesetbiztosítást  részben  politikai  in
 
dokokból létesítette.  Joggal  fel- 
Elérkezett  viszont  az  ideje  annak  is,  hogy  a  radikálisok  tettekkel  bizonyítsák  be,  hogy  a  munkásság  bajtársai  e  nagy  harcban.  A  szocialista  jelöltre  szavazó  mitläuferek száma  amúgy  is  igen  jelentékeny lesz.  De  a  radikálisok  agitációs munkájával  felkutatott,  megdolgozott,  összeszervezett  és  a  munkáspárti jelölt  támogatására  vezényelt mitläuferek  száma  a  szervezetlenekénél  sokszorosan  nagyobb  lesz  és  nemegy  kerületben  fog  ezzel  eldőlni a  szocialista  jelölt  javára a választás sorsa.
tehet
 
ő
A  polgári  radikálisoknak  a  munkáspárttól  való  elkülönülése,  mint  látnivaló  tehát,  mindkét  oldalon  üdvös felszabadulást  jelent'  saját  külön  feladataik  érdekében.  A  szociáldemokrata párt  integrális munkáspárttá   alakul,  a  polgári  radikálisok   pedig  a  magyar  társadalmi  szabadságharcnak durva kövön dolgozó közkatonáivá lesznek.
  volt  tehát  róla  az  a  kíméletl
enség,  hogy  ezen  indokok  elmul- 
tával,  tehát  lényegében  szintén  po
litikai indokokból,  le  fogja  rombolni   
ismét  ezt  az  intézményt,  gyógyszer
  és  segély  nélkül  fogja  hagyni  a   
sínyl
ő
d
ő
  munkást.  Amint  pedig  a  munká
sság jóléti  intézményei  forogtak   
kockán,  a  munkásság  jólétéért  küzd
ő
  párt  nem  tehetett  másként,   
minthogy  számolt  az  olyan  er
ő
szak lehet
ő
ségeivel,  amely  a  politikai   
harcban  még  a  társadalmi  Vörös  Kereszt  lobogója el
ő
tt sem  hajlik   
meg.  Már  pedig  a  koalíciós  és
  a   munkapárti  püspökök  és  grófok   
becsület-fogalma  megengedhet
ő
nek vélte,  hogy  a  beteg  munkást   
túszul  tartsák  egészséges  bajtársainak  magatartására  és  az  egész   
ország  jólétéért  politikai  harcot  folytató  munkástábor  ellen  üt
ő
kártyá-
nak   játszák  ki  a  munka  gazdasági  elesettjeir
ő
l   gondoskodó  jóléti  
intézményeket.
Így  lett  szociálpolitikai  intézményeib
ő
l   a  munkásmozgalom   
számára  nem  vár,  hanem  csapda,   
taktikai  helyzeteinek  állandó   
Achilles-sarka, a stratégiai fe
lvonulások Ephiáltesz-útja.
Amint  azonban  egy  polgári  radikális   
párt  a  munkás  betegsegélyezést   
feltétlen  védelemben  tudja  részesít
eni úgy,  hogy  az  nem  többé  mint  a   
szociáldemokrata  párt,  hanem  mint  az
  ipari  béke  és  a  polgári  kultúra   
nélkülözhetetlen  követelménye  jele
nik   meg  a  közvéleményben,  akkor   
egycsapásra  megsz
ű
nik az  a  visszás  helyzet,  hogy  a  szociáldemok-   
rata  párt  kénytelen  magatartását  egy  minden  pártszemponton  felülálló   
közérdek
ű
  intézmény  szempontjából  irányítani.  A   magyar  munkás- 
mozgalom el
ő
ször is  azon  a  ponton  nyer  így   
védelmet,  ahol  annak  leg- 
fájdalmasabb gyöngéje  rejlik  és  a 
lön polgári  párt
  megalakítása   
által  ismét  homloktérbe  kerül
ő
  saját  osztályfeladatainak  megoldására   
teljesen szabad keze  lesz.
Nem  szükség  külön  magyarázni,   
hogy  ez  immár  nemcsak  a  mun- 
kásságnak,  de  az  ország  összes  feltörekv
ő
  rétegeinek  szempontjából   
mennyire  kívánatos.  Hisz  mindjobban
  terjed  és  izmosodik  meg  az  a   
meggy
ő
z
ő
dés,  hogy  a  feudális  uralom  megtöréséhez  Magyarországon   
hatalmas  er
ő
feszítésre lesz  szükség.  A 
dekezésbe szorult  feudaliz- 
mus a  legkétségbeesettebb  eszközökt
ő
l sem  riad  vissza.  Ilyen  eszköz   
volt  el
ő
ször,  amikor  az  álta
lános választójog  me
ghiúsításáraprog- 
ramját sutbavetve,  a   
koalíció  
formájába  vette  kezébe  a  gyepl
ő
t,  majd   
amikor  másodszor  állott  cs
ő
d el
ő
tt a  latifundiumos  rezsim,   
Tisza  
vállalkozott  arra,  hogy  statáriumb
a   borítva  az  országot,  fegyverrel   
akadályozza  meg  az  ál
talános választójog  gy
ő
zelmét.  Mire  harmad-   
szor  fognak  szemben  állani  halad
ás és  reakció  ebben  az  országban,   
az  eddigi,  semmit
ő
l vissza  nem  riadó  eszközökb
ő
l következtethetni   
lehet,  hogy  koalíciónál  és
  munkapártnál  is  kéts
égbeesettebb  kímélet-  
lenséggel   fogja  megküzdeni  élet-hal
ál   harcát  a  magyar  nagybirtokos   
osztályuralom.  .  .  A  munkásságnak   
is  valóban  forradalmi  harcra  kell   
felkészülnie.
Elérkezett  viszont  az  ideje  annak  is,  hogy  a  radikálisok  tettekkel   
bizonyítsák  be,  hogy  a  munkásság  bajtársai  e  nagy  harcban.  A   
szocialista  jelöltre  szavazó  mitläu
ferek száma  amúgy  is  igen  jelen- 
tékeny lesz.  De  a  radikálisok  agitáci
ós munkájával  felkutatott,  meg- 
dolgozott,  összeszervezett  és  a  munk
áspárti jelölt  támogatására  ve- 
zényelt mitläuferek  száma  a  szervezetlenekénél  sokszorosan  nagyobb   
lesz  és  nemegy  kerületben  fog  ezzel  eld
ő
lni a  szocialista  jelölt  ja- 
vára a választás sorsa.
A  polgári  radikálisoknak  a  munkáspárttól  való  elkülönülése,  mint   
látnivaló  tehát,  mindkét  oldalon  ü
dvös felszabadulást  jelent'  saját   
külön  feladataik  érdekében.  A  szociá
ldemokrata párt  in
tegrális munkás- 
párttá   alakul,  a  polgári  radikális
ok   pedig  a  magyar  társadalmi  sza- 
badságharcnak durva kövön dolgozó közkatonáivá lesznek.


=== II ===
=== II ===

Revision as of 22:06, 27 April 2017

The Text

Polgári radikális pártalakítás küszöbén előtérbe lép egynéhány olyan kérdés, amely annakelőtte csak halvány körvonalaiban jelentkezett.

I

A munkásmozgalom számára ez a különválás régóta óhajtott állapotot valósit meg. Egy évtizede hirdetik a szocialisták annak elkerülhetetlen szükségét, hogy a polgári elemek tudatára ébredjenek önérdeküknek, annak a kiegyenlíthetetlen ellentétnek, amely a polgári lét és a polgári kultúra között egyrészt, a nagybirtok és az egyház uralma között másrészt van. Gúnnyal és megvetéssel sújtották a dzsentri-uralomtól hipnotizált és a korrupció hasis álmát alvó középosztályunkat, de buzdítással és támogatással segítették a polgári öntudatra ébredő radikális elemeket. Joggal becsmérelték a gyárost, aki helyett a munkásának kell gondolkodnia és hatalmas agitáló erővel sürgették, hogy a feudalizmus gyámkodása alá helyezkedőpolgárság végre nagykorúvá váljék és ne hárítsa a munkásságra igazi érdekeinek felismerését és az azokért való küzdelem terhét. A magyar szociáldemokrata pártnak – mondhatni – egyik programmpontja valósul meg, amikor az önálló polgári radikálispárt végre létesül.

[145] És amily mértékben közeledünk a párt megalakulásához, olyan mértékben tisztulnak és öltenek testet e párt erőforrásai és világosodik meg annak önálló hivatása a mai magyar közéletben. Csak most tűnik ki, hogy a polgári radikalizmus eszméi már milyen mélyen hatoltak bele a progresszív közvéleménybe és hogy önálló radikális párt nélkül is a radikalizmus már tényező Magyarországon. A hely- zet külső megnyilatkozása, igaz, az volt, hogy a radikalizmusnak pártja csekély és szembeötlő volt, hogy hátvédje, eszméinek visszhangozója és ezzel politikai hatóképességének forrása nagyrészt a szervezett munkásság támogatásában rejlett. De egy önálló radikális párt megalakítása az éremnek eddig a tekintetek elől elrejtett másik oldalát is megláttatja. Mert nemcsak a radikálisok köszönnek sokat annak a viszhangnak, amelyre eszméik a munkásság táborában találtak, hanem a munkásság mozgalma is Magyarországon jelentőségének, súlyának és tekintélyének nagy részét épen abból meríti, hogy az utóbbi évtizedben szinte teljesen a polgári radikalizmus érveivel és jelszavaival a polgári radikalizmus céljaiért harcolt. A szociáldemokrata párt épen azáltal tett szert arra a hegemon szerepre, amellyel nemcsak az egész progresszív közvéleményben, hanem azontúl is, a történelmi ellenzék pártjait beleértve, szinte mindenütt bír, ahol csak Magyarország kulturális haladásának kérdése szóban forog, mert nyíltan és következetesen vállalta a polgári Magyarország kiépítésének programját. Hiszen az ipari proletariátus és az aránylag kis számú, de kíméletlen ipari nagytőkés közötti osztályharc a feudális magyar közéletben még hullámot nem vetett és a modern munkásmozgalom ütköző kérdései még nincsenek belekapcsolva a magyar parlamentarizmus rendszerébe. A szociáldemokrata párt ezért a közéletben szükségképen nem a munkáskérdést, hanem a polgárság kérdéseit képviselte, nem a kapitalizmus, hanem a feudalizmus elleni harcot hirdette. A feudalizmus elleni harc az ipari kapitalizmus kiépítéséért – ez a jelszó tette ki e párt közéleti jelentőségét és ez volt gyakorlati sikereinek legtöbb okozója.

Kétségtelen, hogy e megfontolások, míg egyrészt biztatóak azon munkakör és annak elismertetése tekintetében, amely a küszöbön lévő radikális pártra közéletünkben vár, addig másrészt a szociáldemokrata párt jelentőségét a jövő ben csak látszólag csökkentik azzal, hogy azt leghatásosabban folytatott propagandájában helyettesíteni és attól felmenteni fogja az új pártalakulás, mert a valóságban a munkáspártot az eddiginél kedvezőbb, mert sajátos feladatainak jobban megfelelő és ezért az ország egyetemes fejlődése szempontjából is kívánatosabb irányba fogja terelni a polgári párt megalakulása. A különválás első eredménye tehát az lesz, hogy a polgári politikát és a feudalizmus elleni küzdelmet a radikálisok, a munkásmozgalmat és a kapitalizmus elleni harcot pedig a szocialisták fogják képviselni.

De a munkásmozgalom ezzel egy másik közelebbi nézőpontból is sokat nyer, mert legsebezhetőbb pontjainak egyikén részesül hatásos támogatásban. A munkásmozgalom erejét eddig lekötő és a hatalommal szemben alkalmazott magatartását többnyire szükségképen eldöntő [146] szempont a munkásság szociálpolitikai intézményei fenállásának biztosítása volt. A magyar feudalizmus politikai léhaságát jellemzi, hogy a beteg munkást nyomorában támogató betegsegélyezést és balesetbiztosítást részben politikai indokokból létesítette. Joggal feltehető volt tehát róla az a kíméletlenség, hogy ezen indokok elmultával, tehát lényegében szintén politikai indokokból, le fogja rombolni ismét ezt az intézményt, gyógyszer és segély nélkül fogja hagyni a sínylődő munkást. Amint pedig a munkásság jóléti intézményei forogtak kockán, a munkásság jólétéért küzdő párt nem tehetett másként, minthogy számolt az olyan erőszak lehetőségeivel, amely a politikai harcban még a társadalmi Vörös Kereszt lobogója előtt sem hajlik meg. Már pedig a koalíciós és a munkapárti püspökök és grófok becsület-fogalma megengedhetőnek vélte, hogy a beteg munkást túszul tartsák egészséges bajtársainak magatartására és az egész ország jólétéért politikai harcot folytató munkástábor ellen ütőkártyának játszák ki a munka gazdasági elesettjeiről gondoskodó jóléti intézményeket.Így lett szociálpolitikai intézményeiből a munkásmozgalom számára nem vár, hanem csapda, taktikai helyzeteinek állandó Achilles-sarka, a stratégiai felvonulások Ephiáltesz-útja. Amint azonban egy polgári radikális párt a munkás betegsegélyezést feltétlen védelemben tudja részesíteni úgy, hogy az nem többé mint a szociáldemokrata párt, hanem mint az ipari béke és a polgári kultúra nélkülözhetetlen követelménye jelenik meg a közvéleményben, akkor egycsapásra megszűnik az a visszás helyzet, hogy a szociáldemok- rata párt kénytelen magatartását egy minden pártszemponton felülálló közérdekű intézmény szempontjából irányítani. A magyar munkásmozgalom először is azon a ponton nyer így védelmet, ahol annak legfájdalmasabb gyöngéje rejlik és a külön polgári párt megalakítása által ismét homloktérbe kerülő saját osztályfeladatainak megoldására teljesen szabad keze lesz.

Nem szükség külön magyarázni, hogy ez immár nemcsak a munkásságnak, de az ország összes feltörekvő rétegeinek szempontjából mennyire kívánatos. Hisz mindjobban terjed és izmosodik meg az a meggyőződés, hogy a feudális uralom megtöréséhez Magyarországon hatalmas erőfeszítésre lesz szükség. A védekezésbe szorult feudalizmus a legkétségbeesettebb eszközöktől sem riad vissza. Ilyen eszköz volt először, amikor az általános választójog meghiúsítására, programját sutbavetve, a koalíció formájába vette kezébe a gyeplőt, majd amikor másodszor állott csőd előtt a latifundiumos rezsim, Tisza vállalkozott arra, hogy statáriumba borítva az országot, fegyverrel akadályozza meg az általános választójog győzelmét. Mire harmad- szor fognak szemben állani haladás és reakció ebben az országban, az eddigi, semmitől vissza nem riadó eszközökből következtethetni lehet, hogy koalíciónál és munkapártnál is kétségbeesettebb kíméletlenséggel fogja megküzdeni élet-halál harcát a magyar nagybirtokos osztályuralom. . . A munkásságnak is valóban forradalmi harcra kell felkészülnie.

Elérkezett viszont az ideje annak is, hogy a radikálisok tettekkel bizonyítsák be, hogy a munkásság bajtársai e nagy harcban. A szocialista jelöltre szavazó mitläuferek száma amúgy is igen jelentékeny lesz. De a radikálisok agitációs munkájával felkutatott, megdolgozott, összeszervezett és a munkáspárti jelölt támogatására vezényelt mitläuferek száma a szervezetlenekénél sokszorosan nagyobb lesz és nemegy kerületben fog ezzel eldőlni a szocialista jelölt javára a választás sorsa.

A polgári radikálisoknak a munkáspárttól való elkülönülése, mint látnivaló tehát, mindkét oldalon üdvös felszabadulást jelent' saját külön feladataik érdekében. A szociáldemokrata párt integrális munkáspárttá alakul, a polgári radikálisok pedig a magyar társadalmi szabadságharcnak durva kövön dolgozó közkatonáivá lesznek.

II

Az ellenzékben szövetkezett tört énelmi pártokkal szemben a pol- gári radikális párt megalakulása már magában hadüzenetet jelent. Nem a jelen politikai helyzetre értjük ezt, am ely nemcsak hogy min- den progresszív embert, de mé g csak minden magát megbecsül ő egyént is a kormány elleni harcban szövetségesévé kell hogy tegyen minden pártnak, amely ezt az el vetemült klikket leleplezni, legy ű rni és a népítélet pallosa alá juttatni igyekszik, – hanem értjük ezt el- vonatkoztatva mindenféle ad ho c alakulástól és konfigurációtól. De még a kormánybuktatás sz ű kebb szempontjából is éget ő en szükség van külön polgári radikális pá rtra. Mert a történelmi ellen- zék a kormányt megbuktatni nem tudja és nem is tudhatja. Ám- bátor ismeri azokat az aknákat, amelyeket csak fel kell robbantania, hogy légberöpüljenek az ellenség sáncai, – nem meri megnyomni a gombot, amely az aknákhoz szolgál. Ezek ugyanis, ha egyszer fel- röpülnek, épen úgy romba fogják dönt eni a mai ellenzéki pártok minden hadállását, mint ahogy egyetlen lökésükre ö sszeomlanak a kormány” nak bevehetetlennek látszó bástyái. De ritka politikai párt vállalkozik Dugonics Titusz szerepére. Ezért van a kormány elleni harcban az ellenzék arra ítélve, hogy csupán a hatástalan fegyverek között vá- logathasson, mert a hatásosokat öngy ilkosság nélkül nem lehet fel- használnia. Miért küzdött például a de mokratikus választójogért siker- telenül az ellenzék? Lássuk be végre, hogy nem Tisza er ő szaka, hanem álláspontjának bels ő

 gyöngesége  okozta  bukását.  Hiszen  az  ellenzék  

küzdelme nem irányult, egy pillanatra sem, sem a feudalizmus megtöré- sére, sem a szekularizációra vagy a progresszív adóra, sem az ál- lami, felekezetlen oktatásra vagy a nemzetiségeknek igazi egyenjogú- sítására, egyszóval arra a forradalmi átalakulásra, amelyb ő l az egy- séges, szabad, dolgozó Magyarország

 megszülethetnék.  Hiányzott  

tehát voltaképen a mélyebb oka és indoka, a valódi igazolása az általános választójogért folytato tt harcának. Mert a mai feudális Magyarországot – igaza van Tisza Istvánnak – csak a sz ű k vá- lasztójoggal, papi segítséggel és közigazgatási visszaéléssel, korrup- cióval és er ő szakkal lehet fentartani és csak az nyúljon a magyar [148] oligarchiának ezekhez az alkotmánybiztosítékaihoz, – igaza van Tiszának, – aki a latifundiumok feldarabolását, az egyház hatalmá- nak a megtörését, a dzsentri-világ alkonyát és az úri Magyarország napjának leáldozásával a dolgozó népos ztályok uralmát kívánja biztosí- tani. Százszor is igaza van benne Tiszának: aki az ő

 uralmát  általános  

választójoggal buktatná me g, az megbuktatta ezzel a földbirtok egyedural- mát Magyarországon ... Ezért folytathat ott az ellenzék csupán látszat- harcot Tisza ellen és ezért ál-e llenzék Magyarországon az egész ellenzék. Ál-ellenzék, mert uralmon ma Tiszával valójában a nagy- birtok és az egyház vannak, annak pedig igazi ellenzéke a magyar képvisel ő házban nincsen! A dolgozó né posztályok elnyomatása az az ekrazit akna, amelyen haláltáncát járja az egész mai magyar politika. Mi félelem nélkül fogjuk megnyomni a gombot és a nagy kitörés- ben el fog t ű nni a magyar feudalizmus Tisza Istvánnal együtt. De mire kitisztul a láthatár a hamues ő t ő l és a füstfelh ő kt ő l, – a tör- ténelmi ellenzék sem lesz sehol. A polgári radikális pártnak különben is a létalapja, keletkezésének az indoka és programmjának a kerete , minden mondanivalójának a gyö- kere épen az a felismerés, amelyet „Sesam”-ként csak ki kell mon- dani, hogy megnyíljanak az Új-Magyarország kapui: hogy a mi alatt ma szenvedünk, szomorú szegénységünk, amely koldus fájda- lommal és szégyennel tölti el szívünket, a poros szürkeség, amely ellep, valahányszor bevágtat velünk a vonat a dévényi csapóajtón, az irigy düh, amellyel belemeredünk , amíg a sorok össze folynak szemeink el ő tt, a lapok külföld-rovatába, amelyben rövid hírek szól- nak hazákról, ahol például egy Lloyd George nev ű

 pénzügyminiszter  

hirdeti a szabadság és népjólét ig éit olyan kultúrállamban, amelyben az utolsó polgár is megvetéssel fordul el a Lukács- vagy Tisza-féle politikus nevének hallatá ra, – de nemcsak lelkünk minden fájdalma, hanem a kivándorlás égbekiáltó viviszekciója is, amely nem nyulakat, nem kutyákat, amely él ő

 embereket,  egy  egész  

vonagló nemzettestet kínoz meg az éhség késével és csapol bel ő le magyar vért, hogy feketén elfolyjon coloradói bányák mélyén, – a drágaság, amely mint ellenséges várost, éhezteti ki

 ínséges  népünket,  hogy  alamizs-  

náért koldulja magát munkába a föld

 urainál,  –  a  kegyetlen  adó,  

amelyet haláltáncos víg dobpergés között hajtanak be, ahelyett hogy megvennék a tízezer- és százezer holdasokon, akik külügyi majáli- saikra költik azt – el, ennek a mi szegény, szeretett hazánk népének minden tudatlansága, amely alatt sze nved, ipái talán, egy kés, tüd ő - vészes, aszályos, áradásos nyomora, mindaz ami kedvetlenekké és megalkuvókká teszi itt a gyöngé ket, de elkeseredettekké és forradal- márokká a bátrakat – hogy mind ez a kín, igazságtalanság és átok, egy egyetlen osztályeszmének, egy egyetlen hatalmi helyzetnek, egy egyetlen rendszernek a kifolyása. De ez nem minden: ami ezt a rendszert valóban egyetemessé, mi ndent meghatározó fontosságúvá teszi, épen az, hogy annak következm ényei ellen küzdeni, ellene par- lamenti vagy társadalmi utón a harcot fölvenni nem lehet csak úgy, ha a maga egész valóságában, a maga mezítelen csupaszságában [149] tárjuk azt fel és alapjaiban ta gadunk meg vele minden közösséget. Ehhez a rendszerhez pedig hozzátartozik az egész mai magyar poli- tika, minden pártjával, egész sajtójával és közéleti módszereivel együtt. Hozzá tartozik ehhez épen úgy a közjogi alapon való pártalakulás, mint az az elemi iskola, amelybe a kés ő bbi választó el nem jár, mert mezei munkát végez éhbérért, avagy pedig eljár és papi kezek formálják agyát kés ő bbi választói kötelességeire, hozzá tartozik az ellenzéki pártok nacionalizmusa, s ovinizmusa és klerikalizmusa, épen úgy, mint ami mindennek alapját te szi: maga a néppusztító nagybir- toknak, az él ő sköd ő

 dzsentrinek  és  a  falánk  papságnak  az  osztály-  

uralma. Hiszen a koalíció és a Lukács-rezsim egyek voltak a pa- nama gyakorlati felmagasztalásában; Günther és Balogh találkoz- tak abban a közös sajtótörvényben, amelynek a szívük örvend. De hisz egyek ő k mind ennek alapjaiban: a földbirtok uralmának a fentartásában is. És hogy val óban gyógyíthatatlanul inficiál a morbus latifundii, épen a Tisza-fé le rémuralom bizonyította be legjobban azzal, hogy bármilyen ké tségbeesetten kapkodott is se- gitség után az ellenzék és végü l ráfanyalodott még a demok- ratikus jelszavakra is, – a végpuszt ulással szemben sem élt igazán és komolyan ezzel a kezébe adott íegy vei rel, még az önmegsemmisüléssel szemt ő l-szembe is er ő sebb volt benne romlott osztálynevelése, mint a létfentartási ösztön . . . Kormány és ellenzék egyetlen rendszer termékei és egyetlen vihar fogja kidönteni a korhadt fát, minden élvezhetetlen, mérges gyümölcsével együtt. Ne mondja senki, hogy ezek elvont igazságok, de a valóságban hiába, mégis vagy a kormányon vagy az ellenzéken át vihet csupán az ut elveink megvalósítása felé. Igaz, ma még vagy csak a közel jöv ő ben is, a választók többségét álláspontunknak megnyerni nem tudjuk. De ebb ő l éppenséggel nem az követk ezik, hogy bele kell nyu- godnunk a mai két-párt-rendszer adottságaiba és hozzá kell hasonulnunk a mai ellenzékhez, hanem ellenkez ő leg az, hogy saját és integrális programmunk

 alapján  tömöríten

ünk kell a progresszív er ő - ket. Egy kis csoport is, ha ily en megbízással kerül a képvisel ő házba, számarányát meghaladó súllyal esne ott a latba. Az eszmék területén áll a Werb ő czy-féle elv: non numerantur, sed ponderantur. Az érvek ereje és a néz ő pontok világossága fog súly t adni annak a kisszámú csapatnak, amely azokat a politikai jelszavak z ű rzavarában bátran és megalkuvás nélkül hirdeti. A szocia listák által minde nben támogatott radikálisok a mai kormány ellenzék-féle párbaj-kódexes parlamentarizmus helyébe a vitális erők kíméletlen mérkőzését fogja meghozni. Az a nagyúri műkedvelő előadás, amely ma ott folyik, végezetül is csak passzió és ha komolyra fordul, akkor is bandázspolitizálás marad, ahol az osztályérdek ütőereit kölcsönösen hallgatólagos megegyezések párnázata védi. A konvencionális hazugságok tegeződő parlamentje kérlelhetetlen életérdekek arénája lesz. És csak- hamar megfordul a közélet tengelye: nem párbaj-segédek állanak többé egymással szemben, hanem a haladá s és a reakció világtengelye körül forog minden politika.

Bizunk benne, ki fogunk verekedni a polgári Magyarország számára egy talpalatnyi földet kívül az oligarchia világán és ez az egy pont elég lesz számunkra ahhoz, hogy kiforgassuk sarkaiból a magyar osztályuralom glóbusát!

References

Reference:
Original Publication: “Polgári radikálisok, szocialisták és törtenelmi ellenzék”, Szabadgondolat, 4.5, 1914, p. 144-150
KPA: 01/23 (7 p., copie de l’original)
English Translation: “Bourgeois radical, socialists and the established opposition”, in POLANYI 2016, p. 174-180