Polgári radikálisok, szocialisták és törtenelmi ellenzék: Difference between revisions

From Karl Polanyi
Jump to navigation Jump to search
No edit summary
 
(8 intermediate revisions by the same user not shown)
Line 1: Line 1:
{{Hungarian to re-read}}
== The Text ==
== The Text ==
Polgári radikális pártalakítás küszöbén előtérbe lép egynéhány olyan kérdés, amely annakelőtte csak halvány körvonalaiban jelentkezett.
Polgári radikális pártalakítás küszöbén előtérbe lép egynéhány olyan kérdés, amely annakelőtte csak halvány körvonalaiban jelentkezett.


=== I ===
=== I ===
A munkásmozgalom számára ez a különválás régóta óhajtott állapotot   valósit   meg.   Egy   évtizede   hirdetik   a   szocialisták   annak elkerülhetetlen szükségét, hogy a polgári elemek tudatára ébredjenek önérdeküknek, annak a kiegyenlíthetetlen ellentétnek, amely a polgári lét és a polgári kultúra között egyrészt, a nagybirtok és az egyház uralma   között   másrészt   van.   Gúnnyal   és   megvetéssel   sújtották   a   dzsentri-uralomtól hipnotizált és a
A munkásmozgalom számára ez a különválás régóta óhajtott állapotot valósit meg. Egy évtizede hirdetik a szocialisták annak elkerülhetetlen szükségét, hogy a polgári elemek tudatára ébredjenek önérdeküknek, annak a kiegyenlíthetetlen ellentétnek, amely a polgári lét és a polgári kultúra között egyrészt, a nagybirtok és az egyház uralma között másrészt van. Gúnnyal és megvetéssel sújtották a dzsentri-uralomtól hipnotizált és a  
korrupció hasis álmát alvó középosztályunkat, de buzdítással és támogatással segítették a polgári öntudatra ébredő radikális elemeket. Joggal becsmérelték a gyárost, aki helyett a munkásának kell gondolkodnia és hatalmas agitáló erővel sürgették, hogy a feudalizmus gyámkodása alá helyezkedőpolgárság végre nagykorúvá váljék és ne hárítsa a munkásságra igazi érdekeinek felismerését és az azokért való küzdelem terhét. A magyar szociáldemokrata pártnak mondhatni egyik programmpontja valósul meg, amikor az önálló polgári radikálispárt végre létesül.
korrupció hasis álmát alvó középosztályunkat, de buzdítással és támogatással segítették a polgári öntudatra ébredő radikális elemeket. Joggal becsmérelték a gyárost, aki helyett a munkásának kell gondolkodnia és hatalmas agitáló erővel sürgették, hogy a feudalizmus gyámkodása alá helyezkedőpolgárság végre nagykorúvá váljék és ne hárítsa a munkásságra igazi érdekeinek felismerését és az azokért való küzdelem terhét. A magyar szociáldemokrata pártnak – mondhatni – egyik programmpontja valósul meg, amikor az önálló polgári radikálispárt végre létesül.


[145] És   amily   mértékben   közeledünk a   párt   megalakulásához,   olyan mértékben tisztulnak és öltenek testet e párt erőforrásai és világosodik meg annak önálló hivatása a mai magyar közéletben. Csak most tűnik ki, hogy a polgári radikalizmus eszméi már milyen mélyen hatoltak bele a progresszív közvéleménybe és hogy önálló radikális párt nélkül is a radikalizmus már tényező Magyarországon. A hely- zet külső megnyilatkozása, igaz, az volt, hogy a radikalizmusnak pártja csekély és szembeötlő volt, hogy hátvédje, eszméinek visszhangozója és ezzel politikai hatóképességének forrása nagyrészt a szervezett munkásság támogatásában rejlett. De egy önálló radikális párt megalakítása az éremnek eddig a tekintetek elől elrejtett másik oldalát is megláttatja. Mert nemcsak a radikálisok köszönnek sokat annak a viszhangnak, amelyre eszméik a munkásság táborában találtak, hanem   a   munkásság   mozgalma   is   Magyarországon   jelentőségének, súlyának és tekintélyének nagy részét épen abból meríti, hogy az utóbbi évtizedben szinte teljesen a polgári radikalizmus érveivel és jelszavaival a polgári radikalizmus céljaiért harcolt. A szociáldemokrata párt épen azáltal tett szert arra a hegemon szerepre, amellyel nemcsak az egész progresszív közvéleményben, hanem azontúl is, a történelmi ellenzék pártjait beleértve, szinte mindenütt bír, ahol csak Magyarország kulturális haladásának kérdése szóban forog, mert nyíltan és következetesen vállalta a polgári Magyarország kiépítésének programját. Hiszen az ipari proletariátus és az aránylag kis számú, de kíméletlen ipari nagytőkés közötti osztályharc a feudális   magyar   közéletben   még hullámot   nem   vetett   és   a   modern munkásmozgalom   ütköző kérdései   még   nincsenek   belekapcsolva a magyar parlamentarizmus rendszerébe. A szociáldemokrata párt ezért a közéletben szükségképen nem a munkáskérdést, hanem a polgárság kérdéseit képviselte, nem a kapitalizmus, hanem a feudalizmus elleni harcot hirdette. A feudalizmus elleni harc az ipari kapitalizmus kiépítéséért ez a jelszó tette ki e párt közéleti jelentőségét és ez volt gyakorlati sikereinek legtöbb okozója.
[145] És amily mértékben közeledünk a párt megalakulásához, olyan mértékben tisztulnak és öltenek testet e párt erőforrásai és világosodik meg annak önálló hivatása a mai magyar közéletben. Csak most tűnik ki, hogy a polgári radikalizmus eszméi már milyen mélyen hatoltak bele a progresszív közvéleménybe és hogy önálló radikális párt nélkül is a radikalizmus már tényező Magyarországon. A hely- zet külső megnyilatkozása, igaz, az volt, hogy a radikalizmusnak pártja csekély és szembeötlő volt, hogy hátvédje, eszméinek visszhangozója és ezzel politikai hatóképességének forrása nagyrészt a szervezett munkásság támogatásában rejlett. De egy önálló radikális párt megalakítása az éremnek eddig a tekintetek elől elrejtett másik oldalát is megláttatja. Mert nemcsak a radikálisok köszönnek sokat annak a viszhangnak, amelyre eszméik a munkásság táborában találtak, hanem a munkásság mozgalma is Magyarországon jelentőségének, súlyának és tekintélyének nagy részét épen abból meríti, hogy az utóbbi évtizedben szinte teljesen a polgári radikalizmus érveivel és jelszavaival a polgári radikalizmus céljaiért harcolt. A szociáldemokrata párt épen azáltal tett szert arra a hegemon szerepre, amellyel nemcsak az egész progresszív közvéleményben, hanem azontúl is, a történelmi ellenzék pártjait beleértve, szinte mindenütt bír, ahol csak Magyarország kulturális haladásának kérdése szóban forog, mert nyíltan és következetesen vállalta a polgári Magyarország kiépítésének programját. Hiszen az ipari proletariátus és az aránylag kis számú, de kíméletlen ipari nagytőkés közötti osztályharc a feudális magyar közéletben még hullámot nem vetett és a modern munkásmozgalom ütköző kérdései még nincsenek belekapcsolva a magyar parlamentarizmus rendszerébe. A szociáldemokrata párt ezért a közéletben szükségképen nem a munkáskérdést, hanem a polgárság kérdéseit képviselte, nem a kapitalizmus, hanem a feudalizmus elleni harcot hirdette. A feudalizmus elleni harc az ipari kapitalizmus kiépítéséért – ez a jelszó tette ki e párt közéleti jelentőségét és ez volt gyakorlati sikereinek legtöbb okozója.


Kétségtelen, hogy e megfontolások, míg egyrészt biztatóak azon munkakör és annak elismertetése tekintetében, amely a küszöbön lévő radikális pártra közéletünkben vár, addig másrészt a szociáldemokrata párt jelentőségét a jövő
Kétségtelen, hogy e megfontolások, míg egyrészt biztatóak azon munkakör és annak elismertetése tekintetében, amely a küszöbön lévő radikális pártra közéletünkben vár, addig másrészt a szociáldemokrata párt jelentőségét a jövő
ben csak látszólag csökkentik azzal, hogy azt leghatásosabban folytatott propagandájában helyettesíteni és attól felmenteni fogja az új pártalakulás, mert a valóságban a munkáspártot az eddiginél kedvezőbb, mert sajátos feladatainak jobban megfelelő és ezért az ország egyetemes fejlődése szempontjából is kívánatosabb irányba fogja terelni a polgári párt megalakulása. A különválás első eredménye tehát az lesz, hogy a polgári politikát és
ben csak látszólag csökkentik azzal, hogy azt leghatásosabban folytatott propagandájában helyettesíteni és attól felmenteni fogja az új pártalakulás, mert a valóságban a munkáspártot az eddiginél kedvezőbb, mert sajátos feladatainak jobban megfelelő és ezért az ország egyetemes fejlődése szempontjából is kívánatosabb irányba fogja terelni a polgári párt megalakulása. A különválás első eredménye tehát az lesz, hogy a polgári politikát és  
a feudalizmus elleni küzdelmet a radikálisok, a munkásmozgalmat és a kapitalizmus elleni harcot pedig a szocialisták fogják képviselni.
a feudalizmus elleni küzdelmet a radikálisok, a munkásmozgalmat és a kapitalizmus elleni harcot pedig a szocialisták fogják képviselni.


De a munkásmozgalom ezzel egy másik közelebbi nézőpontból is sokat nyer, mert legsebezhetőbb pontjainak egyikén részesül hatásos támogatásban. A munkásmozgalom erejét eddig lekötő és a hatalommal szemben alkalmazott magatartását többnyire szükségképen eldöntő [146] szempont   a   munkásság   szociálpolitikai   intézményei   fenállásának  
De a munkásmozgalom ezzel egy másik közelebbi nézőpontból is sokat nyer, mert legsebezhetőbb pontjainak egyikén részesül hatásos támogatásban. A munkásmozgalom erejét eddig lekötő és a hatalommal szemben alkalmazott magatartását többnyire szükségképen eldöntő [146] szempont a munkásság szociálpolitikai intézményei fenállásának  
biztosítása volt. A magyar feudalizmus politikai léhaságát jellemzi,
biztosítása volt. A magyar feudalizmus politikai léhaságát jellemzi, hogy a beteg munkást nyomorában támogató betegsegélyezést és balesetbiztosítást részben politikai indokokból létesítette. Joggal feltehető volt tehát róla az a kíméletlenség, hogy ezen indokok elmultával, tehát lényegében szintén politikai indokokból, le fogja rombolni ismét ezt az intézményt, gyógyszer és segély nélkül fogja hagyni a sínylődő munkást. Amint pedig a munkásság jóléti intézményei forogtak kockán, a munkásság jólétéért küzdő párt nem tehetett másként, minthogy számolt az olyan erőszak lehetőségeivel, amely a politikai harcban még a társadalmi Vörös Kereszt lobogója előtt sem hajlik meg. Már pedig a koalíciós és a munkapárti püspökök és grófok becsület-fogalma megengedhetőnek vélte, hogy a beteg munkást túszul tartsák egészséges bajtársainak magatartására és az egész ország jólétéért politikai harcot folytató munkástábor ellen ütőkártyának játszák ki a munka gazdasági elesettjeiről gondoskodó jóléti intézményeket.Így lett szociálpolitikai intézményeiből a munkásmozgalom számára nem vár, hanem csapda, taktikai helyzeteinek állandó Achilles-sarka, a stratégiai felvonulások Ephiáltesz-útja. Amint azonban egy polgári radikális párt a munkás betegsegélyezést feltétlen védelemben tudja részesíteni úgy, hogy az nem többé mint a szociáldemokrata párt, hanem mint az ipari béke és a polgári kultúra nélkülözhetetlen követelménye jelenik meg a közvéleményben, akkor egycsapásra megszűnik az a visszás helyzet, hogy a szociáldemok- rata párt kénytelen magatartását egy minden pártszemponton felülálló közérdekű intézmény szempontjából irányítani. A magyar munkásmozgalom először is azon a ponton nyer így védelmet, ahol annak legfájdalmasabb gyöngéje rejlik és a külön polgári párt megalakítása által ismét homloktérbe kerülő saját osztályfeladatainak megoldására teljesen szabad keze lesz.
hogy   a   beteg   munkást   nyomorában  
 
támogató   betegsegélyezést   és  
Nem szükség külön magyarázni, hogy ez immár nemcsak a munkásságnak, de az ország összes feltörekvő rétegeinek szempontjából mennyire kívánatos. Hisz mindjobban terjed és izmosodik meg az a meggyőződés, hogy a feudális uralom megtöréséhez Magyarországon hatalmas erőfeszítésre lesz szükség. A védekezésbe szorult feudalizmus a legkétségbeesettebb eszközöktől sem riad vissza. Ilyen eszköz volt először, amikor az általános választójog meghiúsítására, programját sutbavetve, a koalíció formájába vette kezébe a gyeplőt, majd amikor másodszor állott csőd előtt a latifundiumos rezsim, Tisza vállalkozott arra, hogy statáriumba borítva az országot, fegyverrel akadályozza meg az általános választójog győzelmét. Mire harmad- szor fognak szemben állani haladás és reakció ebben az országban, az eddigi, semmitől vissza nem riadó eszközökből következtethetni lehet, hogy koalíciónál és munkapártnál is kétségbeesettebb kíméletlenséggel fogja megküzdeni élet-halál harcát a magyar nagybirtokos osztályuralom. . . A munkásságnak is valóban forradalmi harcra kell felkészülnie.
balesetbiztosítást részben politikai in
 
dokokból  létesítette. Joggal fel- 
Elérkezett viszont az ideje annak is, hogy a radikálisok tettekkel bizonyítsák be, hogy a munkásság bajtársai e nagy harcban. A szocialista jelöltre szavazó mitläuferek száma amúgy is igen jelentékeny lesz. De a radikálisok agitációs munkájával felkutatott, megdolgozott, összeszervezett és a munkáspárti jelölt támogatására vezényelt mitläuferek száma a szervezetlenekénél sokszorosan nagyobb lesz és nemegy kerületben fog ezzel eldőlni a szocialista jelölt javára a választás sorsa.
tehet
 
ő
A polgári radikálisoknak a munkáspárttól való elkülönülése, mint látnivaló tehát, mindkét oldalon üdvös felszabadulást jelent' saját külön feladataik érdekében. A szociáldemokrata párt integrális munkáspárttá alakul, a polgári radikálisok pedig a magyar társadalmi szabadságharcnak durva kövön dolgozó közkatonáivá lesznek.
  volt tehát róla az a kíméletl
enség, hogy ezen indokok elmul- 
tával, tehát lényegében szintén po
litikai  indokokból, le fogja rombolni
ismét ezt az intézményt, gyógyszer
  és segély nélkül fogja hagyni a
sínyl
ő
d
ő
  munkást. Amint pedig a munká
sság  jóléti intézményei forogtak
kockán, a munkásság jólétéért küzd
ő
  párt nem tehetett másként,
minthogy számolt az olyan er
ő
szak  lehet
ő
ségeivel, amely a politikai
harcban még a társadalmi Vörös Kereszt lobogója el
ő
tt  sem hajlik
meg.   Már   pedig   a   koalíciós   és
  a   munkapárti   püspökök   és   grófok  
becsület-fogalma megengedhet
ő
nek  vélte, hogy a beteg munkást
túszul tartsák egészséges bajtársainak magatartására és az egész
ország jólétéért politikai harcot folytató munkástábor ellen üt
ő
kártyá-
nak  játszák   ki   a   munka   gazdasági   elesettjeir
ő
gondoskodó   jóléti  
intézményeket.
Így   lett   szociálpolitikai   intézményeib
ő
a   munkásmozgalom  
számára   nem   vár,   hanem   csapda,  
taktikai   helyzeteinek   állandó  
Achilles-sarka, a stratégiai fe
lvonulások  Ephiáltesz-útja.
Amint azonban egy polgári radikális
párt a munkás betegsegélyezést
feltétlen védelemben tudja részesít
eni  úgy, hogy az nem többé mint a
szociáldemokrata párt, hanem mint az
  ipari béke és a polgári kultúra
nélkülözhetetlen   követelménye   jele
nik  meg   a   közvéleményben,   akkor  
egycsapásra megsz
ű
nik  az a visszás helyzet, hogy a szociáldemok-
rata párt kénytelen magatartását egy minden pártszemponton felülálló
közérdek
ű
  intézmény   szempontjából   irányítani.   A   magyar   munkás- 
mozgalom  el
ő
ször  is azon a ponton nyer így
védelmet, ahol annak leg- 
fájdalmasabb  gyöngéje rejlik és a
lön  polgári párt
  megalakítása
által ismét homloktérbe kerül
ő
  saját osztályfeladatainak megoldására
teljesen szabad keze lesz.
Nem szükség külön magyarázni,
hogy ez immár nemcsak a mun- 
kásságnak, de az ország összes feltörekv
ő
  rétegeinek szempontjából
mennyire kívánatos. Hisz mindjobban
  terjed és izmosodik meg az a
meggy
ő
z
ő
dés, hogy a feudális uralom megtöréséhez Magyarországon
hatalmas er
ő
feszítésre  lesz szükség. A
dekezésbe  szorult feudaliz- 
mus  a legkétségbeesettebb eszközökt
ő
sem riad vissza. Ilyen eszköz
volt el
ő
ször, amikor az álta
lános  választójog me
ghiúsítására, prog- 
ramját  sutbavetve, a
koalíció  
formájába vette kezébe a gyepl
ő
t, majd
amikor másodszor állott cs
ő
d  el
ő
tt  a latifundiumos rezsim,
Tisza  
vállalkozott   arra,   hogy   statáriumb
borítva   az   országot,   fegyverrel  
akadályozza meg az ál
talános  választójog gy
ő
zelmét. Mire harmad-
szor fognak szemben állani halad
ás  és reakció ebben az országban,
az eddigi, semmit
ő
vissza nem riadó eszközökb
ő
következtethetni
lehet, hogy koalíciónál és
  munkapártnál is kéts
égbeesettebb  kímélet- 
lenséggel  fogja   megküzdeni   élet-hal
ál  harcát   a   magyar   nagybirtokos  
osztályuralom. . . A munkásságnak
is valóban forradalmi harcra kell
felkészülnie.
Elérkezett viszont az ideje annak is, hogy a radikálisok tettekkel
bizonyítsák be, hogy a munkásság bajtársai e nagy harcban. A
szocialista jelöltre szavazó mitläu
ferek  száma amúgy is igen jelen- 
tékeny  lesz. De a radikálisok agitáci
ós  munkájával felkutatott, meg- 
dolgozott, összeszervezett és a munk
áspárti  jelölt támogatására ve- 
zényelt  mitläuferek száma a szervezetlenekénél sokszorosan nagyobb
lesz és nemegy kerületben fog ezzel eld
ő
lni  a szocialista jelölt ja- 
vára a választás sorsa.
A polgári radikálisoknak a munkáspárttól való elkülönülése, mint
látnivaló tehát, mindkét oldalon ü
dvös  felszabadulást jelent' saját
külön feladataik érdekében. A szociá
ldemokrata  párt in
tegrális  munkás- 
párttá  alakul,   a   polgári   radikális
ok  pedig   a   magyar   társadalmi   sza- 
badságharcnak durva kövön dolgozó közkatonáivá lesznek.


=== II ===
=== II ===


Az ellenzékben szövetkezett tört
Az ellenzékben szövetkezett történelmi pártokkal szemben a polgári radikális párt megalakulása már magában hadüzenetet jelent. Nem a jelen politikai helyzetre értjük ezt, amely nemcsak hogy minden progresszív embert, de még csak minden magát megbecsülőegyént is a kormány elleni harcban szövetségesévé kell hogy tegyen minden pártnak, amely ezt az elvetemült klikket leleplezni, legyűrni és a népítélet pallosa alá juttatni igyekszik, – hanem értjük ezt elvonatkoztatva mindenféle ad hoc alakulástól és konfigurációtól.
énelmi  pártokkal szemben a pol- 
 
gári  radikális párt megalakulása
De még a kormánybuktatás szűkebb szempontjából is égetően szükség van külön polgári radikális pártra. Mert a történelmi ellenzék a kormányt megbuktatni nem tudja és nem is tudhatja. Ámbátor ismeri azokat az aknákat, amelyeket csak fel kell robbantania, hogy légberöpüljenek az ellenség sáncai, – nem meri megnyomni a gombot, amely az aknákhoz szolgál. Ezek ugyanis, ha egyszer felröpülnek, épen úgy romba fogják dönteni a mai ellenzéki pártok minden hadállását, mint ahogy egyetlen lökésükre összeomlanak a kormány” nak bevehetetlennek látszó bástyái.  
már magában hadüzenetet jelent.
 
Nem a jelen politikai
De ritka politikai párt vállalkozik Dugonics Titusz szerepére. Ezért van a kormány elleni harcban az ellenzék arra ítélve, hogy csupán a hatástalan fegyverek között válogathasson, mert a hatásosokat öngyilkosság nélkül nem lehet felhasználnia. Miért küzdött például a demokratikus választójogért sikertelenül az ellenzék? Lássuk be végre, hogy nem Tisza erőszaka, hanem álláspontjának belső gyöngesége okozta bukását. Hiszen az ellenzék küzdelme nem irányult, egy pillanatra sem, sem a feudalizmus megtörésére, sem a szekularizációra vagy a progresszív adóra, sem az állami, felekezetlen oktatásra vagy a nemzetiségeknek igazi egyenjogúsítására, egyszóval arra a forradalmi átalakulásra, amelyből az egységes, szabad, dolgozó Magyarország megszülethetnék. Hiányzott tehát voltaképen a mélyebb oka és indoka, a valódi igazolása az általános választójogért folytatott harcának. Mert a mai feudális Magyarországot – igaza van Tisza Istvánnak – csak a szűk vá- lasztójoggal, papi segítséggel és közigazgatási visszaéléssel, korrupcióval és erőszakkal lehet fentartani és csak az nyúljon a magyar [148] oligarchiának ezekhez az alkotmánybiztosítékaihoz, – igaza van Tiszának, – aki a latifundiumok feldarabolását, az egyház hatalmá- nak a megtörését, a dzsentri-világ alkonyát és az úri Magyarország napjának leáldozásával a dolgozó néposztályok uralmát kívánja biztosítani. Százszor is igaza van benne Tiszának: aki az ő uralmát általános választójoggal buktatná meg, az megbuktatta ezzel a földbirtok egyeduralmát Magyarországon ... Ezért folytathatott az ellenzék csupán látszat- harcot Tisza ellen és ezért ál-ellenzék Magyarországon az egész ellenzék. Ál-ellenzék, mert uralmon ma Tiszával valójában a nagybirtok és az egyház vannak, annak pedig igazi ellenzéke a magyar képviselőházban nincsen! A dolgozó né
helyzetre értjük ezt, am
posztályok elnyomatása az az ekrazit akna, amelyen haláltáncát járja az egész mai magyar politika.  
ely  nemcsak hogy min- 
 
den  progresszív embert, de
Mi félelem nélkül fogjuk megnyomni a gombot és a nagy kitörésben el fog tűnni a magyar feudalizmus Tisza Istvánnal együtt. De mire kitisztul a láthatár a hamuesőtől és a füstfelhőktől, – a történelmi ellenzék sem lesz sehol.
csak minden magát megbecsül
 
ő
A polgári radikális pártnak különben is a létalapja, keletkezésének az indoka és programmjának a kerete, minden mondanivalójának a gyökere épen az a felismerés, amelyet „Sesam”-ként csak ki kell mondani, hogy megnyíljanak az Új-Magyarország kapui: hogy a mi alatt ma szenvedünk, szomorú szegénységünk, amely koldus fájdalommal és szégyennel tölti el szívünket, a poros szürkeség, amely ellep, valahányszor bevágtat velünk a vonat a dévényi csapóajtón, az irigy düh, amellyel belemeredünk, amíg a sorok össze folynak szemeink előtt, a lapok külföld-rovatába, amelyben rövid hírek szólnak hazákról, ahol például egy Lloyd George nevű pénzügyminiszter hirdeti a szabadság és népjólét igéit olyan kultúrállamban, amelyben az utolsó polgár is megvetéssel fordul el a Lukács- vagy Tisza-féle politikus nevének hallatára, – de nemcsak lelkünk minden fájdalma, hanem a kivándorlás égbekiáltó viviszekciója is, amely nem nyulakat, nem kutyákat, amely élő embereket, egy egész vonagló nemzettestet kínoz meg az éhség késével és csapol belőle magyar vért, hogy feketén elfolyjon coloradói bányák mélyén, – a drágaság, amely mint ellenséges várost, éhezteti ki ínséges népünket, hogy alamizs- náért koldulja magát munkába a föld urainál, – a kegyetlen adó, amelyet haláltáncos víg dobpergés között hajtanak be, ahelyett hogy megvennék a tízezer- és százezerholdasokon, akik külügyi majálisaikra költik azt – el, ennek a mi szegény, szeretett hazánk népének minden tudatlansága, amely alatt szenved, ipái talán, egy kés, tüdő- vészes, aszályos, áradásos nyomora, mindaz ami kedvetlenekké és megalkuvókká teszi itt a gyöngéket, de elkeseredettekké és forradalmárokká a bátrakat – hogy mindez a kín, igazságtalanság és átok, egy egyetlen osztályeszmének, egy egyetlen hatalmi helyzetnek, egy egyetlen rendszernek a kifolyása. De ez nem minden: ami ezt a rendszert valóban egyetemessé, mindent meghatározó fontosságúvá teszi, épen az, hogy annak következményei ellen küzdeni, ellene parlamenti vagy társadalmi utón a harcot fölvenni nem lehet csak úgy, ha a maga egész valóságában, a maga mezítelen csupaszságában [149] tárjuk azt fel és alapjaiban tagadunk meg vele minden közösséget. Ehhez a rendszerhez pedig hozzátartozik az egész mai magyar politika, minden pártjával, egész sajtójával és közéleti módszereivel együtt. Hozzá tartozik ehhez épen úgy a közjogi alapon való pártalakulás, mint az az elemi iskola, amelybe a későbbi választó el nem jár, mert mezei munkát végez éhbérért, avagy pedig eljár és papi kezek formálják agyát későbbi választói kötelességeire, hozzá tartozik az ellenzéki pártok nacionalizmusa, sovinizmusa és klerikalizmusa, épen úgy, mint ami mindennek alapját teszi: maga a néppusztító nagybirtoknak, az élősködő dzsentrinek és a falánk papságnak az osztályuralma. Hiszen a koalíció és a Lukács-rezsim egyek voltak a panama gyakorlati felmagasztalásában; Günther és Balogh találkoztak abban a közös sajtótörvényben, amelynek a szívük örvend.  
egyént  is a kormány elleni harcban szövetségesévé kell hogy tegyen
 
minden pártnak, amely ezt az el
De hisz egyek ők mind ennek alapjaiban: a földbirtok uralmának a fentartásában is. És hogy valóban gyógyíthatatlanul inficiál a morbus latifundii, épen a Tiszaféle rémuralom bizonyította be legjobban azzal, hogy bármilyen kétségbeesetten kapkodott is segitség után az ellenzék és végül ráfanyalodott még a demokratikus jelszavakra is, – a végpusztulással szemben sem élt igazán és komolyan ezzel a kezébe adott íegyvei rel, még az önmegsemmisüléssel szemtől-szembe is erősebb volt benne romlott osztálynevelése, mint a létfentartási ösztön . . . Kormány és ellenzék egyetlen rendszer termékei és egyetlen vihar fogja kidönteni a korhadt fát, minden élvezhetetlen, mérges gyümölcsével együtt.Ne mondja senki, hogy ezek elvont igazságok, de a valóságban hiába, mégis vagy a kormányon vagy az ellenzéken át vihet csupán az ut elveink megvalósítása felé.
vetemült  klikket leleplezni, legy
 
ű
Igaz, ma még vagy csak a közel jövőben is, a választók többségét álláspontunknak megnyerni nem tudjuk. De ebből éppenséggel nem az következik, hogy bele kell nyugodnunk a mai két-párt-rendszer adottságaiba és hozzá kell hasonulnunk a mai ellenzékhez, hanem ellenkezőleg az, hogy saját és integrális programmunk alapján tömörítenünk kell a progresszív erő- ket. Egy kis csoport is, ha ilyen megbízással kerül a képviselőházba, számarányát meghaladó súllyal esne ott a latba. Az eszmék területén áll a Werbőczy-féle elv: non numerantur, sed ponderantur. Az érvek ereje és a nézőpontok világossága fog súlyt adni annak a kisszámú csapatnak, amely azokat a politikai jelszavak zűrzavarában bátran és megalkuvás nélkül hirdeti. A szocialisták által mindenben támogatott radikálisok a mai kormány ellenzék-féle párbaj-kódexes parlamentarizmus helyébe a vitális erők kíméletlen mérkőzését fogja meghozni. Az a nagyúri műkedvelő előadás, amely ma ott folyik, végezetül is csak passzió és ha komolyra fordul, akkor is bandázspolitizálás marad, ahol az osztályérdek ütőereit kölcsönösen hallgatólagos megegyezések párnázata védi. A konvencionális hazugságok tegeződő parlamentje kérlelhetetlen életérdekek arénája lesz. És csakhamar megfordul a közélet tengelye: nem párbaj-segédek állanak többé egymással szemben, hanem a haladás és a reakció világtengelye körül forog minden politika.
rni
és a népítélet pallosa alá juttatni
igyekszik, hanem értjük ezt el- 
vonatkoztatva mindenféle  ad ho
c alakulástól és konfigurációtól.
De még a kormánybuktatás sz
ű
kebb  szempontjából is éget
ő
en
szükség van külön polgári radikális
rtra. Mert a történelmi ellen- 
zék  a kormányt megbuktatni nem tudja és nem is tudhatja. Ám- 
bátor  ismeri azokat az aknákat, amelyeket csak fel kell robbantania,
hogy légberöpüljenek az ellenség sáncai, nem meri megnyomni a
gombot, amely az aknákhoz szolgál. Ezek ugyanis, ha egyszer fel- 
röpülnek, épen úgy romba fogják dönt
eni  a mai ellenzéki pártok minden
hadállását, mint ahogy
egyetlen lökésükre ö
sszeomlanak  a kormány”
nak bevehetetlennek látszó bástyái.
De ritka politikai párt vállalkozik
Dugonics Titusz szerepére. Ezért
van a kormány elleni harcban az
ellenzék arra ítélve, hogy csupán
a hatástalan fegyverek között vá- 
logathasson, mert a hatásosokat öngy
ilkosság  nélkül nem lehet fel- 
használnia. Miért küzdött például a de
mokratikus  választójogért siker- 
telenül  az ellenzék? Lássuk
be végre, hogy nem Tisza er
ő
szaka, hanem
álláspontjának bels
ő
  gyöngesége  okozta bukását. Hiszen az ellenzék
küzdelme nem irányult, egy pillanatra
sem, sem a feudalizmus megtöré- 
sére, sem a szekularizációra vagy a progresszív adóra, sem az ál- 
lami, felekezetlen oktatásra vagy
a nemzetiségeknek igazi egyenjogú- 
sítására, egyszóval arra a forradalmi átalakulásra, amelyb
ő
az egy- 
séges, szabad, dolgozó Magyarország
  megszülethetnék. Hiányzott
tehát voltaképen a mélyebb oka
és indoka, a valódi igazolása az
általános   választójogért   folytato
tt  harcának.   Mert   a   mai   feudális  
Magyarországot     igaza   van   Tisza   Istvánnak     csak   a   sz
ű
k  vá-  
lasztójoggal, papi segítséggel és közigazgatási visszaéléssel, korrup- 
cióval és er
ő
szakkal  lehet fentartani   és csak az nyúljon a   magyar [148] oligarchiának   ezekhez   az   alkotmánybiztosítékaihoz,     igaza   van  
Tiszának, aki a latifundiumok feldarabolását, az egyház hatalmá-
nak a megtörését, a dzsentri-világ
alkonyát és az úri Magyarország
napjának leáldozásával a dolgozó népos
ztályok  uralmát kívánja biztosí- 
tani. Százszor is igaza van benne Tiszának: aki az
ő
  uralmát általános
választójoggal buktatná me
g, az megbuktatta ezzel
a földbirtok egyedural- 
mát  Magyarországon ... Ezért folytathat
ott  az ellenzék csupán látszat-
harcot Tisza ellen és ezért ál-e
llenzék  Magyarországon az egész
ellenzék. Ál-ellenzék, mert uralmon ma Tiszával valójában a nagy- 
birtok  és az egyház vannak, annak pedig igazi ellenzéke a magyar
képvisel
ő
házban  nincsen!   A   dolgozó  
posztályok   elnyomatása   az  
az ekrazit akna, amelyen haláltáncát
járja az egész mai magyar politika.
Mi félelem nélkül fogjuk megnyomni a gombot és a nagy kitörés- 
ben  el fog t
ű
nni  a magyar feudalizmus Tisza Istvánnal együtt. De
mire kitisztul a láthatár a hamues
ő
t
ő
és a füstfelh
ő
kt
ő
l,  a tör- 
ténelmi ellenzék sem lesz sehol.
A polgári radikális pártnak különben
is a létalapja, keletkezésének az
indoka és programmjának a kerete
, minden mondanivalójának a gyö- 
kere  épen az a felismerés, amelyet „Sesam”-ként csak ki kell mon- 
dani, hogy megnyíljanak az Új-Magyarország kapui: hogy a mi
alatt ma szenvedünk, szomorú szegénységünk, amely koldus fájda- 
lommal  és szégyennel tölti el szívünket, a poros szürkeség, amely
ellep, valahányszor bevágtat velünk a vonat a dévényi csapóajtón,
az irigy düh, amellyel belemeredünk
, amíg a sorok össze folynak
szemeink el
ő
tt,  a lapok külföld-rovatába, amelyben rövid hírek szól- 
nak  hazákról, ahol például egy Lloyd George nev
ű
  pénzügyminiszter
hirdeti a szabadság és népjólét ig
éit  olyan kultúrállamban, amelyben
az utolsó polgár is megvetéssel fordul el a Lukács- vagy Tisza-féle
politikus nevének hallatá
ra, de nemcsak lelkünk minden fájdalma,
hanem a kivándorlás égbekiáltó viviszekciója is, amely nem nyulakat,
nem kutyákat, amely él
ő
  embereket, egy egész
vonagló nemzettestet
kínoz meg az éhség késével és csapol bel
ő
le  magyar vért, hogy
feketén elfolyjon coloradói bányák mélyén, a drágaság, amely
mint ellenséges várost, éhezteti ki
  ínséges népünket, hogy alamizs-
náért koldulja magát munkába a föld
  urainál, a kegyetlen adó,
amelyet haláltáncos víg dobpergés
között hajtanak be, ahelyett hogy
megvennék a tízezer- és százezer
holdasokon, akik külügyi majáli- 
saikra  költik azt el, ennek a mi szegény, szeretett hazánk népének
minden tudatlansága, amely alatt sze
nved, ipái talán, egy kés, tüd
ő
-  
vészes,   aszályos,   áradásos   nyomora,   mindaz   ami   kedvetlenekké   és  
megalkuvókká teszi itt a gyöngé
ket, de elkeseredettekké és forradal- 
márokká  a bátrakat hogy mind
ez  a kín, igazságtalanság és átok,
egy egyetlen osztályeszmének, egy egyetlen hatalmi helyzetnek,
egy  
egyetlen rendszernek a kifolyása.
De ez nem minden: ami ezt a
rendszert valóban egyetemessé, mi
ndent  meghatározó fontosságúvá
teszi, épen az, hogy annak következm
ényei  ellen küzdeni, ellene par- 
lamenti  vagy társadalmi utón a harcot fölvenni nem lehet csak úgy,
ha a maga egész   valóságában,   a maga   mezítelen   csupaszságában [149] tárjuk azt fel és alapjaiban ta
gadunk  meg vele minden közösséget.
Ehhez a rendszerhez pedig hozzátartozik az egész mai magyar poli- 
tika, minden pártjával, egész sajtójával és közéleti módszereivel együtt.
Hozzá tartozik ehhez épen úgy a közjogi alapon való pártalakulás,
mint az az elemi iskola, amelybe a kés
ő
bbi  választó el nem jár,
mert mezei munkát végez éhbérért,
avagy pedig eljár és papi kezek
formálják agyát kés
ő
bbi  választói  kötelességeire, hozzá tartozik az
ellenzéki pártok nacionalizmusa, s
ovinizmusa  és klerikalizmusa, épen
úgy, mint ami mindennek alapját te
szi: maga a néppusztító nagybir- 
toknak, az él
ő
sköd
ő
  dzsentrinek és a falánk papságnak az osztály- 
uralma. Hiszen a koalíció és a Lukács-rezsim egyek voltak a pa- 
nama  gyakorlati felmagasztalásában; Günther és Balogh találkoz- 
tak  abban a közös sajtótörvényben, amelynek a szívük örvend.
De hisz egyek
ő
k  mind  ennek alapjaiban: a földbirtok uralmának
a fentartásában is. És hogy val
óban  gyógyíthatatlanul inficiál a
morbus latifundii, épen a Tisza-fé
le  rémuralom bizonyította be
legjobban azzal, hogy bármilyen
tségbeesetten  kapkodott is se- 
gitség  után az ellenzék és végü
ráfanyalodott még a demok- 
ratikus  jelszavakra is, a végpuszt
ulással  szemben sem élt igazán és
komolyan ezzel a kezébe adott íegy
vei  rel, még az önmegsemmisüléssel
szemt
ő
l-szembe is er
ő
sebb  volt benne romlott osztálynevelése, mint
a létfentartási ösztön . . . Kormány és ellenzék egyetlen rendszer
termékei   és   egyetlen   vihar   fogja   kidönteni   a   korhadt   fát,   minden  
élvezhetetlen, mérges gyümölcsével együtt.
Ne mondja senki, hogy ezek elvont igazságok, de a valóságban
hiába, mégis vagy a kormányon vagy az ellenzéken át vihet csupán
az ut elveink megvalósítása felé. 
Igaz, ma még vagy csak a közel
jöv
ő
ben  is, a választók többségét álláspontunknak megnyerni nem
tudjuk. De ebb
ő
éppenséggel nem az követk
ezik, hogy bele kell nyu- 
godnunk  a   mai   két-párt-rendszer  
adottságaiba   és   hozzá   kell  
hasonulnunk a mai ellenzékhez, hanem ellenkez
ő
leg  az, hogy saját és
integrális programmunk
  alapján tömöríten
ünk  kell a progresszív er
ő
-  
ket. Egy kis csoport is, ha ily
en  megbízással kerül a képvisel
ő
házba,  
számarányát meghaladó súllyal esne ott a latba. Az eszmék területén
áll a Werb
ő
czy-féle elv: non numerantur, sed ponderantur. Az érvek
ereje és a néz
ő
pontok  világossága fog súly
adni annak a kisszámú
csapatnak, amely azokat a politikai jelszavak z
ű
rzavarában  bátran és
megalkuvás nélkül hirdeti. A szocia
listák  által minde
nben  támogatott radikálisok   a   mai   kormány   ellenzék-féle   párbaj-kódexes   parlamentarizmus helyébe a vitális erők kíméletlen mérkőzését fogja meghozni. Az a nagyúri műkedvelő előadás, amely ma ott folyik, végezetül is csak passzió és ha komolyra fordul, akkor is bandázspolitizálás marad, ahol az osztályérdek ütőereit kölcsönösen hallgatólagos megegyezések párnázata védi. A konvencionális hazugságok tegeződő parlamentje kérlelhetetlen életérdekek arénája lesz. És csak- 
hamar  megfordul a közélet tengelye:
nem párbaj-segédek állanak többé
egymással szemben, hanem a haladá
és a reakció világtengelye körül
forog minden politika.


Bizunk benne, ki fogunk verekedni a polgári Magyarország számára egy talpalatnyi földet kívül az oligarchia világán és ez az egy pont elég lesz számunkra ahhoz, hogy kiforgassuk sarkaiból a magyar osztályuralom glóbusát!
Bizunk benne, ki fogunk verekedni a polgári Magyarország számára egy talpalatnyi földet kívül az oligarchia világán és ez az egy pont elég lesz számunkra ahhoz, hogy kiforgassuk sarkaiból a magyar osztályuralom glóbusát!


== References ==
== Text Informations ==
'''Reference''':<br />
'''Reference''':<br />
'''Original Publication''': “Polgári radikálisok, szocialisták és törtenelmi ellenzék”, ''Szabadgondolat'', 4.5, 1914, p. 144-150<br />
'''Original Publication''': “Polgári radikálisok, szocialisták és törtenelmi ellenzék”, ''[[Szabadgondolat]]'', 4.5, 1914, p. 144-150<br />
'''KPA''': 01/23 (7 p., copie de l’original)<br />
'''KPA''': [[01/23]] (7 p.; copy of the original)<br />
'''English Translation''': “Bourgeois radical, socialists and the established opposition”, in [[POLANYI 2016]], p. 174-180
'''Other Languages''':
{|class="wikitable"
! Lg
! Name
|-
| EN
| “[[Bourgeois radical, socialists and the established opposition]]”
|-
| DE
|
|-
| FR
| « [[Les civiques-radicaux, les socialistes et l'opposition établie]] »
|}

Latest revision as of 13:16, 7 April 2019


Text in Hungarian to re-read

The Text

Polgári radikális pártalakítás küszöbén előtérbe lép egynéhány olyan kérdés, amely annakelőtte csak halvány körvonalaiban jelentkezett.

I

A munkásmozgalom számára ez a különválás régóta óhajtott állapotot valósit meg. Egy évtizede hirdetik a szocialisták annak elkerülhetetlen szükségét, hogy a polgári elemek tudatára ébredjenek önérdeküknek, annak a kiegyenlíthetetlen ellentétnek, amely a polgári lét és a polgári kultúra között egyrészt, a nagybirtok és az egyház uralma között másrészt van. Gúnnyal és megvetéssel sújtották a dzsentri-uralomtól hipnotizált és a korrupció hasis álmát alvó középosztályunkat, de buzdítással és támogatással segítették a polgári öntudatra ébredő radikális elemeket. Joggal becsmérelték a gyárost, aki helyett a munkásának kell gondolkodnia és hatalmas agitáló erővel sürgették, hogy a feudalizmus gyámkodása alá helyezkedőpolgárság végre nagykorúvá váljék és ne hárítsa a munkásságra igazi érdekeinek felismerését és az azokért való küzdelem terhét. A magyar szociáldemokrata pártnak – mondhatni – egyik programmpontja valósul meg, amikor az önálló polgári radikálispárt végre létesül.

[145] És amily mértékben közeledünk a párt megalakulásához, olyan mértékben tisztulnak és öltenek testet e párt erőforrásai és világosodik meg annak önálló hivatása a mai magyar közéletben. Csak most tűnik ki, hogy a polgári radikalizmus eszméi már milyen mélyen hatoltak bele a progresszív közvéleménybe és hogy önálló radikális párt nélkül is a radikalizmus már tényező Magyarországon. A hely- zet külső megnyilatkozása, igaz, az volt, hogy a radikalizmusnak pártja csekély és szembeötlő volt, hogy hátvédje, eszméinek visszhangozója és ezzel politikai hatóképességének forrása nagyrészt a szervezett munkásság támogatásában rejlett. De egy önálló radikális párt megalakítása az éremnek eddig a tekintetek elől elrejtett másik oldalát is megláttatja. Mert nemcsak a radikálisok köszönnek sokat annak a viszhangnak, amelyre eszméik a munkásság táborában találtak, hanem a munkásság mozgalma is Magyarországon jelentőségének, súlyának és tekintélyének nagy részét épen abból meríti, hogy az utóbbi évtizedben szinte teljesen a polgári radikalizmus érveivel és jelszavaival a polgári radikalizmus céljaiért harcolt. A szociáldemokrata párt épen azáltal tett szert arra a hegemon szerepre, amellyel nemcsak az egész progresszív közvéleményben, hanem azontúl is, a történelmi ellenzék pártjait beleértve, szinte mindenütt bír, ahol csak Magyarország kulturális haladásának kérdése szóban forog, mert nyíltan és következetesen vállalta a polgári Magyarország kiépítésének programját. Hiszen az ipari proletariátus és az aránylag kis számú, de kíméletlen ipari nagytőkés közötti osztályharc a feudális magyar közéletben még hullámot nem vetett és a modern munkásmozgalom ütköző kérdései még nincsenek belekapcsolva a magyar parlamentarizmus rendszerébe. A szociáldemokrata párt ezért a közéletben szükségképen nem a munkáskérdést, hanem a polgárság kérdéseit képviselte, nem a kapitalizmus, hanem a feudalizmus elleni harcot hirdette. A feudalizmus elleni harc az ipari kapitalizmus kiépítéséért – ez a jelszó tette ki e párt közéleti jelentőségét és ez volt gyakorlati sikereinek legtöbb okozója.

Kétségtelen, hogy e megfontolások, míg egyrészt biztatóak azon munkakör és annak elismertetése tekintetében, amely a küszöbön lévő radikális pártra közéletünkben vár, addig másrészt a szociáldemokrata párt jelentőségét a jövő ben csak látszólag csökkentik azzal, hogy azt leghatásosabban folytatott propagandájában helyettesíteni és attól felmenteni fogja az új pártalakulás, mert a valóságban a munkáspártot az eddiginél kedvezőbb, mert sajátos feladatainak jobban megfelelő és ezért az ország egyetemes fejlődése szempontjából is kívánatosabb irányba fogja terelni a polgári párt megalakulása. A különválás első eredménye tehát az lesz, hogy a polgári politikát és a feudalizmus elleni küzdelmet a radikálisok, a munkásmozgalmat és a kapitalizmus elleni harcot pedig a szocialisták fogják képviselni.

De a munkásmozgalom ezzel egy másik közelebbi nézőpontból is sokat nyer, mert legsebezhetőbb pontjainak egyikén részesül hatásos támogatásban. A munkásmozgalom erejét eddig lekötő és a hatalommal szemben alkalmazott magatartását többnyire szükségképen eldöntő [146] szempont a munkásság szociálpolitikai intézményei fenállásának biztosítása volt. A magyar feudalizmus politikai léhaságát jellemzi, hogy a beteg munkást nyomorában támogató betegsegélyezést és balesetbiztosítást részben politikai indokokból létesítette. Joggal feltehető volt tehát róla az a kíméletlenség, hogy ezen indokok elmultával, tehát lényegében szintén politikai indokokból, le fogja rombolni ismét ezt az intézményt, gyógyszer és segély nélkül fogja hagyni a sínylődő munkást. Amint pedig a munkásság jóléti intézményei forogtak kockán, a munkásság jólétéért küzdő párt nem tehetett másként, minthogy számolt az olyan erőszak lehetőségeivel, amely a politikai harcban még a társadalmi Vörös Kereszt lobogója előtt sem hajlik meg. Már pedig a koalíciós és a munkapárti püspökök és grófok becsület-fogalma megengedhetőnek vélte, hogy a beteg munkást túszul tartsák egészséges bajtársainak magatartására és az egész ország jólétéért politikai harcot folytató munkástábor ellen ütőkártyának játszák ki a munka gazdasági elesettjeiről gondoskodó jóléti intézményeket.Így lett szociálpolitikai intézményeiből a munkásmozgalom számára nem vár, hanem csapda, taktikai helyzeteinek állandó Achilles-sarka, a stratégiai felvonulások Ephiáltesz-útja. Amint azonban egy polgári radikális párt a munkás betegsegélyezést feltétlen védelemben tudja részesíteni úgy, hogy az nem többé mint a szociáldemokrata párt, hanem mint az ipari béke és a polgári kultúra nélkülözhetetlen követelménye jelenik meg a közvéleményben, akkor egycsapásra megszűnik az a visszás helyzet, hogy a szociáldemok- rata párt kénytelen magatartását egy minden pártszemponton felülálló közérdekű intézmény szempontjából irányítani. A magyar munkásmozgalom először is azon a ponton nyer így védelmet, ahol annak legfájdalmasabb gyöngéje rejlik és a külön polgári párt megalakítása által ismét homloktérbe kerülő saját osztályfeladatainak megoldására teljesen szabad keze lesz.

Nem szükség külön magyarázni, hogy ez immár nemcsak a munkásságnak, de az ország összes feltörekvő rétegeinek szempontjából mennyire kívánatos. Hisz mindjobban terjed és izmosodik meg az a meggyőződés, hogy a feudális uralom megtöréséhez Magyarországon hatalmas erőfeszítésre lesz szükség. A védekezésbe szorult feudalizmus a legkétségbeesettebb eszközöktől sem riad vissza. Ilyen eszköz volt először, amikor az általános választójog meghiúsítására, programját sutbavetve, a koalíció formájába vette kezébe a gyeplőt, majd amikor másodszor állott csőd előtt a latifundiumos rezsim, Tisza vállalkozott arra, hogy statáriumba borítva az országot, fegyverrel akadályozza meg az általános választójog győzelmét. Mire harmad- szor fognak szemben állani haladás és reakció ebben az országban, az eddigi, semmitől vissza nem riadó eszközökből következtethetni lehet, hogy koalíciónál és munkapártnál is kétségbeesettebb kíméletlenséggel fogja megküzdeni élet-halál harcát a magyar nagybirtokos osztályuralom. . . A munkásságnak is valóban forradalmi harcra kell felkészülnie.

Elérkezett viszont az ideje annak is, hogy a radikálisok tettekkel bizonyítsák be, hogy a munkásság bajtársai e nagy harcban. A szocialista jelöltre szavazó mitläuferek száma amúgy is igen jelentékeny lesz. De a radikálisok agitációs munkájával felkutatott, megdolgozott, összeszervezett és a munkáspárti jelölt támogatására vezényelt mitläuferek száma a szervezetlenekénél sokszorosan nagyobb lesz és nemegy kerületben fog ezzel eldőlni a szocialista jelölt javára a választás sorsa.

A polgári radikálisoknak a munkáspárttól való elkülönülése, mint látnivaló tehát, mindkét oldalon üdvös felszabadulást jelent' saját külön feladataik érdekében. A szociáldemokrata párt integrális munkáspárttá alakul, a polgári radikálisok pedig a magyar társadalmi szabadságharcnak durva kövön dolgozó közkatonáivá lesznek.

II

Az ellenzékben szövetkezett történelmi pártokkal szemben a polgári radikális párt megalakulása már magában hadüzenetet jelent. Nem a jelen politikai helyzetre értjük ezt, amely nemcsak hogy minden progresszív embert, de még csak minden magát megbecsülőegyént is a kormány elleni harcban szövetségesévé kell hogy tegyen minden pártnak, amely ezt az elvetemült klikket leleplezni, legyűrni és a népítélet pallosa alá juttatni igyekszik, – hanem értjük ezt elvonatkoztatva mindenféle ad hoc alakulástól és konfigurációtól.

De még a kormánybuktatás szűkebb szempontjából is égetően szükség van külön polgári radikális pártra. Mert a történelmi ellenzék a kormányt megbuktatni nem tudja és nem is tudhatja. Ámbátor ismeri azokat az aknákat, amelyeket csak fel kell robbantania, hogy légberöpüljenek az ellenség sáncai, – nem meri megnyomni a gombot, amely az aknákhoz szolgál. Ezek ugyanis, ha egyszer felröpülnek, épen úgy romba fogják dönteni a mai ellenzéki pártok minden hadállását, mint ahogy egyetlen lökésükre összeomlanak a kormány” nak bevehetetlennek látszó bástyái.

De ritka politikai párt vállalkozik Dugonics Titusz szerepére. Ezért van a kormány elleni harcban az ellenzék arra ítélve, hogy csupán a hatástalan fegyverek között válogathasson, mert a hatásosokat öngyilkosság nélkül nem lehet felhasználnia. Miért küzdött például a demokratikus választójogért sikertelenül az ellenzék? Lássuk be végre, hogy nem Tisza erőszaka, hanem álláspontjának belső gyöngesége okozta bukását. Hiszen az ellenzék küzdelme nem irányult, egy pillanatra sem, sem a feudalizmus megtörésére, sem a szekularizációra vagy a progresszív adóra, sem az állami, felekezetlen oktatásra vagy a nemzetiségeknek igazi egyenjogúsítására, egyszóval arra a forradalmi átalakulásra, amelyből az egységes, szabad, dolgozó Magyarország megszülethetnék. Hiányzott tehát voltaképen a mélyebb oka és indoka, a valódi igazolása az általános választójogért folytatott harcának. Mert a mai feudális Magyarországot – igaza van Tisza Istvánnak – csak a szűk vá- lasztójoggal, papi segítséggel és közigazgatási visszaéléssel, korrupcióval és erőszakkal lehet fentartani és csak az nyúljon a magyar [148] oligarchiának ezekhez az alkotmánybiztosítékaihoz, – igaza van Tiszának, – aki a latifundiumok feldarabolását, az egyház hatalmá- nak a megtörését, a dzsentri-világ alkonyát és az úri Magyarország napjának leáldozásával a dolgozó néposztályok uralmát kívánja biztosítani. Százszor is igaza van benne Tiszának: aki az ő uralmát általános választójoggal buktatná meg, az megbuktatta ezzel a földbirtok egyeduralmát Magyarországon ... Ezért folytathatott az ellenzék csupán látszat- harcot Tisza ellen és ezért ál-ellenzék Magyarországon az egész ellenzék. Ál-ellenzék, mert uralmon ma Tiszával valójában a nagybirtok és az egyház vannak, annak pedig igazi ellenzéke a magyar képviselőházban nincsen! A dolgozó né posztályok elnyomatása az az ekrazit akna, amelyen haláltáncát járja az egész mai magyar politika.

Mi félelem nélkül fogjuk megnyomni a gombot és a nagy kitörésben el fog tűnni a magyar feudalizmus Tisza Istvánnal együtt. De mire kitisztul a láthatár a hamuesőtől és a füstfelhőktől, – a történelmi ellenzék sem lesz sehol.

A polgári radikális pártnak különben is a létalapja, keletkezésének az indoka és programmjának a kerete, minden mondanivalójának a gyökere épen az a felismerés, amelyet „Sesam”-ként csak ki kell mondani, hogy megnyíljanak az Új-Magyarország kapui: hogy a mi alatt ma szenvedünk, szomorú szegénységünk, amely koldus fájdalommal és szégyennel tölti el szívünket, a poros szürkeség, amely ellep, valahányszor bevágtat velünk a vonat a dévényi csapóajtón, az irigy düh, amellyel belemeredünk, amíg a sorok össze folynak szemeink előtt, a lapok külföld-rovatába, amelyben rövid hírek szólnak hazákról, ahol például egy Lloyd George nevű pénzügyminiszter hirdeti a szabadság és népjólét igéit olyan kultúrállamban, amelyben az utolsó polgár is megvetéssel fordul el a Lukács- vagy Tisza-féle politikus nevének hallatára, – de nemcsak lelkünk minden fájdalma, hanem a kivándorlás égbekiáltó viviszekciója is, amely nem nyulakat, nem kutyákat, amely élő embereket, egy egész vonagló nemzettestet kínoz meg az éhség késével és csapol belőle magyar vért, hogy feketén elfolyjon coloradói bányák mélyén, – a drágaság, amely mint ellenséges várost, éhezteti ki ínséges népünket, hogy alamizs- náért koldulja magát munkába a föld urainál, – a kegyetlen adó, amelyet haláltáncos víg dobpergés között hajtanak be, ahelyett hogy megvennék a tízezer- és százezerholdasokon, akik külügyi majálisaikra költik azt – el, ennek a mi szegény, szeretett hazánk népének minden tudatlansága, amely alatt szenved, ipái talán, egy kés, tüdő- vészes, aszályos, áradásos nyomora, mindaz ami kedvetlenekké és megalkuvókká teszi itt a gyöngéket, de elkeseredettekké és forradalmárokká a bátrakat – hogy mindez a kín, igazságtalanság és átok, egy egyetlen osztályeszmének, egy egyetlen hatalmi helyzetnek, egy egyetlen rendszernek a kifolyása. De ez nem minden: ami ezt a rendszert valóban egyetemessé, mindent meghatározó fontosságúvá teszi, épen az, hogy annak következményei ellen küzdeni, ellene parlamenti vagy társadalmi utón a harcot fölvenni nem lehet csak úgy, ha a maga egész valóságában, a maga mezítelen csupaszságában [149] tárjuk azt fel és alapjaiban tagadunk meg vele minden közösséget. Ehhez a rendszerhez pedig hozzátartozik az egész mai magyar politika, minden pártjával, egész sajtójával és közéleti módszereivel együtt. Hozzá tartozik ehhez épen úgy a közjogi alapon való pártalakulás, mint az az elemi iskola, amelybe a későbbi választó el nem jár, mert mezei munkát végez éhbérért, avagy pedig eljár és papi kezek formálják agyát későbbi választói kötelességeire, hozzá tartozik az ellenzéki pártok nacionalizmusa, sovinizmusa és klerikalizmusa, épen úgy, mint ami mindennek alapját teszi: maga a néppusztító nagybirtoknak, az élősködő dzsentrinek és a falánk papságnak az osztályuralma. Hiszen a koalíció és a Lukács-rezsim egyek voltak a panama gyakorlati felmagasztalásában; Günther és Balogh találkoztak abban a közös sajtótörvényben, amelynek a szívük örvend.

De hisz egyek ők mind ennek alapjaiban: a földbirtok uralmának a fentartásában is. És hogy valóban gyógyíthatatlanul inficiál a morbus latifundii, épen a Tiszaféle rémuralom bizonyította be legjobban azzal, hogy bármilyen kétségbeesetten kapkodott is segitség után az ellenzék és végül ráfanyalodott még a demokratikus jelszavakra is, – a végpusztulással szemben sem élt igazán és komolyan ezzel a kezébe adott íegyvei rel, még az önmegsemmisüléssel szemtől-szembe is erősebb volt benne romlott osztálynevelése, mint a létfentartási ösztön . . . Kormány és ellenzék egyetlen rendszer termékei és egyetlen vihar fogja kidönteni a korhadt fát, minden élvezhetetlen, mérges gyümölcsével együtt.Ne mondja senki, hogy ezek elvont igazságok, de a valóságban hiába, mégis vagy a kormányon vagy az ellenzéken át vihet csupán az ut elveink megvalósítása felé.

Igaz, ma még vagy csak a közel jövőben is, a választók többségét álláspontunknak megnyerni nem tudjuk. De ebből éppenséggel nem az következik, hogy bele kell nyugodnunk a mai két-párt-rendszer adottságaiba és hozzá kell hasonulnunk a mai ellenzékhez, hanem ellenkezőleg az, hogy saját és integrális programmunk alapján tömörítenünk kell a progresszív erő- ket. Egy kis csoport is, ha ilyen megbízással kerül a képviselőházba, számarányát meghaladó súllyal esne ott a latba. Az eszmék területén áll a Werbőczy-féle elv: non numerantur, sed ponderantur. Az érvek ereje és a nézőpontok világossága fog súlyt adni annak a kisszámú csapatnak, amely azokat a politikai jelszavak zűrzavarában bátran és megalkuvás nélkül hirdeti. A szocialisták által mindenben támogatott radikálisok a mai kormány ellenzék-féle párbaj-kódexes parlamentarizmus helyébe a vitális erők kíméletlen mérkőzését fogja meghozni. Az a nagyúri műkedvelő előadás, amely ma ott folyik, végezetül is csak passzió és ha komolyra fordul, akkor is bandázspolitizálás marad, ahol az osztályérdek ütőereit kölcsönösen hallgatólagos megegyezések párnázata védi. A konvencionális hazugságok tegeződő parlamentje kérlelhetetlen életérdekek arénája lesz. És csakhamar megfordul a közélet tengelye: nem párbaj-segédek állanak többé egymással szemben, hanem a haladás és a reakció világtengelye körül forog minden politika.

Bizunk benne, ki fogunk verekedni a polgári Magyarország számára egy talpalatnyi földet kívül az oligarchia világán és ez az egy pont elég lesz számunkra ahhoz, hogy kiforgassuk sarkaiból a magyar osztályuralom glóbusát!

Text Informations

Reference:
Original Publication: “Polgári radikálisok, szocialisták és törtenelmi ellenzék”, Szabadgondolat, 4.5, 1914, p. 144-150
KPA: 01/23 (7 p.; copy of the original)
Other Languages:

Lg Name
EN Bourgeois radical, socialists and the established opposition
DE
FR « Les civiques-radicaux, les socialistes et l'opposition établie »