Hit és hiszékenység

From Karl Polanyi
Revision as of 09:14, 13 March 2019 by Santiago Pinault (talk | contribs)
(diff) ← Older revision | Latest revision (diff) | Newer revision → (diff)
Jump to navigation Jump to search


Text in Hungarian to re-read

[159] A vallás − és fejtegetéseink szempontjából egyedül ez fontos − nagy jelentőséget tulajdonit annak, hogy azokat a kötetekre menő tényeket, amelyek a szellemeknek a jellemét és szokásait valamint a varázslati szertartásokat megvilágítani alkalmasak, az emberek elhigyjék. Tanításainak talán a magvát abban lehet látni, hogy aki ezeket el nem hiszi az vallástalan, aki már életében is, de főleg halála után egészen más elbánásban fog részesülni, mint azok, akik elhiszik ezeket a csodálatos és gyakran az elemi valószínűséget is nélkülöző dolgokat.

A tudomány féktelen erővel támadt reá a vallás babonáira és az értelem egész harcterén meghátrálásra kényszerítette azokat. De abból a felháborodásból, amellyel az ébredő emberiség a vallást magától elvetette, nemcsak a megcsaltak panasza szólott, akiket a vallás a tudománynyal együtt a technika áldásaitól is megfosztott, hanem a megalázottak tiltakozása is, akik rémülten ébrednek arra, hogy az erkölcs magasztos értékeit a tudatlanság és a babona őreire bízták. A hit és a bizalom fenséges képességeit, amelyekből az erkölcs fakad és amelyekből minden haladás táplálkozik, a vallás egybekeveri a hiszékenység szenvedélyével és ezzel az emberi jobblét forrásait orvul megmérgezi. A kábán megvesztegetett tudat önmagára eszmél és lázongva kérdezi, hogy mi ad azoknak, akik az ember állati származásának és szellemi szorultságának az uzsorásai, bátorságot és képességet arra, hogy a felfelé törő és fejlődő emberiséget erkölcsi gyámságban tartsák? Feleljen a vallás: miképp merik a szellem nincsetlenei, miképp merik a hiszékenyek a hit kincsei felé kinyújtani kezeiket?!

Hinni és elhinni, a magyar nyelv egy tőből képezi ezt a két szót, amely pedig két különböző világot jelent. A hitem az, ami áldozatra késztet ott, ahol előnyök nem biztatnak, ami kitartásra [160] ösztönöz, amikor a siker reménye elhalaványul, ami kényszer nélkül is kényszerit és parancs nélkül is kötelez. Amiben hiszek, azt erkölcsi ítéletem zsinórmértékévé teszem, azt helyesnek elfogadom és a hitemmel döntök a jó és a rossz között. Ellenben amit elhiszek, azt egyszerűen valónak fogadom el, anélkül, hogy ezzel helyeselnék vagy helytelenítenék.

A hit ösztöne a létfentartásból fakad és enélkül hiába volna minden gondolkozás, hiába a világ összefüggéseinek minden tisztázása, eredményesen sohasem tudnánk cselekedni. Megbízható ismeretek nem elegendők a cselekvéshez. Célok nélkül nem cselekedhetünk és célokat csak szükségleteink tűzhetnek nekünk. Ha pedig az eszközök többfélék, akkor ezek között is választanunk kell. Hiába visz a Duna mindkét partján út Bécs felé, mégis, mielőtt elindulnánk, választanunk kell a két út között és amiután választottunk, ragaszkodnunk is kell a választásunkhoz. A gyakorlatban gyakran fontosabb az, hogy döntsünk, mint az, hogy miképp döntöttünk. Ha nem volna meg az a képességünk, hogy választásunkban megbízzunk, ahoz ragaszkodjunk, akkor hiába volna minden mértan és minden földrajz, sohasem érnénk Bécsbe. Akár egy séta, akár egy utazás, akár egy egész életpálya is az ami fölött döntöttünk − mindegy. Lehet hogy csak egy kirándulásról volt sző, de lehet, hogy hazát, pártot vagy osztályt kellett választanunk és lehet hogy az örömök és fájdalmak határain túl a lét és a nem lét országainál válnak el útjaink . . . Amint a viszonyok bonyolultabbak lesznek, a helyzetek kevésbbé áttekinthetők, a megteendő út mindég hosszabb, az egyszerű bizalomból meggyőződés lesz, áhítat és ihlet, erkölcsi világnézet. Valahányszor akaratunk habozik és megfeledkezik az első és eredeti döntés körülményeiről, avagy a torlódó akadályok attól eltántorítják azt, mindannyiszor a meggyőződés ereje ragadja magával cselekvésünket és diadalmasan átsegít bennünket az erkölcsi világ holt pontjain. Döntő cselekvés, merész áldozat, igazi haladás hit nélkül nincsen és a tudomány fejlett rendszereit egyedül ez tudja termékeny emberi magatartássá és cselekvéssé átalakítani.

Amilyen merészen szökik ki a cselekvés ismereteink holt anyagából, olyan gondosan és olyan lelkiismeretesen kell ezt az alapot lerakni. Csak amikor mindent tudok, ami tudható, csak amikor mindent megismertem, ami megismerhető, akkor, de csakis akkor kell és szabad magatartásomat megválasztanom a természettel és a társadalommal szemben, döntenem a cselekvés kínálkozó utjai között és döntenem úgy, hogy a választott útban megbízhassam és haladhassak rajta vakon, végig, minden megpróbáltatáson, minden fájdalmon és minden kételyen keresztül . . .

Vannak, akik az erkölcsben valami kellemetlent és feszélyezőt látnak és mert nem mindent könnyű elhinni, azt hiszik, hogy a hiszékenységben is van valami erkölcsös. Kétségtelen, a hiszékenységnek is megvannak a maga nehézségei, akár a kételkedésnek. A megrögzött előítéletekben nehéz kételkedni, a csodálatosat meg nehéz elhinni. Megértjük tehát, ha a hiszékenyek egy [161] része elszórakozik ezzel a képességével, megértjük a panaszaikat is, hogy míg ők elhisznek mindent, még a hitetlent is, addig mi nagykényelmesen csak azt hisszük el, amit tényekkel és érvekkel bebizonyítanak nekünk, de értelmetlen és teljesen zavaros, amikor a vallásos emberek ezen messze túlmennek és hiszékenységüket nyíltan és mereven erkölcsi létük alapjának teszik meg.

A hiszékenységnek is lehetnek következményei, csakhogy ezek nem erkölcsiek. Lehet hogy a hiszékeny embert becsapják, lehet hogy kinevetik, lehet hogy megsajnálják tudatlanságáért vagy kitüntetik hitbuzgóságáért, lehet hogy tönkremegy, mert hiszékenyebb a szomszédjánál, lehet hogy püspök lesz belőle, mert többet hisz el a vetélytársánál − de a hiszékenysége soha sem több mint erkölcsileg közömbös hajlam, öröklött vagy szerzett sajátság, vagy fogyatékosság, aminő a göndör haj, a jó hang, vagy akár a hasbeszélés képessége.

Csak azokból az ismereteimből, amelyek a környezetemre vonatkoznak és amelyek cselekedeteimben tehát szükségképpen korlátolnak, csak ezekből fakadhat igazi hit. Akár Isten teremtette a világot, akár nem, az a felelősségemet nem érinti. Akár elhiszem azt, hogy hat nap alatt teremtette a világot, akár nem, az minden élethelyzetben teljesen közömbös. De tovább megyünk. Minden olyan babona, vallás vagy hazugság, amely azt tanítja, hogy a természet rendjét ismeretlen erők megzavarhatják, minden csoda-hit, amely a világ folyásában az okozatiság uralmát el nem ismeri − alapjában támadja meg az erkölcsöt, mert nem fűz cselekvőségünkhöz határozott és szükségszerű következményeket és ezzel feloldja magatartásunkat ezen következmények súlya alól. Hitet és erkölcsöt csak tudományra szabad alapítani, vallásra sohasem.

A kötelességvállalás teszi a hit lényegét. Mi, akik az ember önrendelkezésében hiszünk, ezzel kötelességet vállalunk. Nincs hagyomány amelynek a régisége felment bennünket az önálló elhatározás alól; nincsen tekintély amelynek a fensége magatartásunknak következményeit rólunk elháríthatná. Felgyújtottuk magunk mögött a hidat, amelyen a gyáva kényelem a felelősség elől biztos partra menekül. Az aki mindenkor el tud számolni a társadalom és a természet által reá ruházott javakkal és a nagy elszámolásban, amelyben ő és a lelkiismerete egyedül vannak, azt mondhatja: Nem vártam és nem fogadtam el soha parancsot sem az Ég, sem a Múlt, sem a Tekintély szavától, hanem igaz erőlködéssel magam döntöttem el, mi a helyes és mi a helytelen − az az ember hitt az emberi önrendelkezésben és erkölcsössé lett általa.

Mi, akik a társadalom fejlődésében hiszünk bennünket ez a hitünk elzár attól, hogy a teremtésre hárítsuk a rossz intézmények felelősségét. Mi magunk is felelünk mindenért, amivel a jelent és a jövőt megváltoztathatjuk. A mi erkölcsünk nem kiegyezés saját hiszékenységünk és képzeletünk torzszülötte között, hanem ellenőrizhető következményekért vállalt felelősség. Ami hitünk nem enged kibúvót, amely a túlvilágra halasztja az egyenleg felállítását.

[162] A szabadgondolkodó ha akarja, ha nem kell hogy az okozatiság törvénye alá lehajtsa fejét és cselekvéseinek minden következményét pallosjoggal ruházza fel.

Akik rólunk, szabadgondolkodókról azt mondják, hogy nincsen hitünk, azok nyilván a saját hiszékenységüket hitnek tartják, mert nincsenek erkölcsi igényeik. Az igazi hit feltétlenségét és kötelező erejét ezek nem ismerik. Csak a hiszékenység alól felszabadult ember érett meg a hit világára.

Polányi Károly.

Text Informations

Original Publication: “Hit és hiszékenység”, Szabadgondolat, 1.5, 1911, p. 159-162
KPA: 01/10 (5p. copy of the original)
Other Languages:

Lg Name
EN Credo and Credulity
DE
FR Croyance et crédulité