Az esküdtszéki reform: Difference between revisions

From Karl Polanyi
Jump to navigation Jump to search
Line 5: Line 5:
== The Text ==
== The Text ==


Ausztriának   csak   egy főrendiháza   van   és   így   az   „esküdtszék reformja”   ott   egyelőre   papiroson   marad.   Nekünk   sajnos   két   főrendiházunk   is   van   és   nem   tudni,   melyikre   illik     jókban   az, hogy   „urakháza”.   Balogh   Jenő mindenesetre   helyes   érzékkel   az   u.   n.   képviselőház   elé   terjesztette   azt   a   javaslatát,   amelylyel   egy elvi   jelentőségű esetben,   mint aminő a   nyomtatvány   útján   elkövetett   királysértés   vétsége,   az   esküdtszék   alól   ki   akarja rántani   a   gyékényt.   A   bejelentett   „sajtótörvény”   is   úgy   látszik,   be   nem   jelentett „esküdtszéki   reform”-nak   készül.   Hát   majd   mire   készül   akkor   a   sanda   mészáros,   ha egyszer   megtanul   egyenesen   nézni   és bejelenti „az igazi esküdtszéki reformot”, amint azt a „P. LI.” és a „B. H.” nem szűnnek meg napirenden tartani . . . Ausztriában   egyelőre   csak   a hivatásos   urak,   a   főrendek   mulatnak   azzal,   hogy a nép intézményeit ócsárolják és in effigie máglyára vessék.
Ausztriának csak egy főrendiháza van és így az „esküdtszék reformja” ott egyelőre papiroson marad. Nekünk sajnos két főrendiházunk is van és nem tudni, melyikre illik rá jókban az, hogy „urakháza”. Balogh Jenő mindenesetre helyes érzékkel az u. n. képviselőház elé terjesztette azt a javaslatát, amelylyel egy elvi jelentőségű esetben, mint aminő a nyomtatvány útján elkövetett királysértés vétsége, az esküdtszék alól ki akarja rántani a gyékényt. A bejelentett „sajtótörvény” is úgy látszik, be nem jelentett „esküdtszéki reform”-nak készül. Hát majd mire készül akkor a sanda mészáros, ha egyszer megtanul egyenesen nézni és bejelenti „az igazi esküdtszéki reformot”, amint azt a „P. LI.” és a „B. H.” nem szűnnek meg napirenden tartani . . . Ausztriában egyelőre csak a hivatásos urak, a főrendek mulatnak azzal, hogy a nép intézményeit ócsárolják és in effigie máglyára vessék.


Az „esküdtszék reformja” – tisztában vagyunk vele     azóta   szükséges,   amióta   ez   az   intézmény   kezd   a   gyakorlatban   beválni.   A   polgárjogok   biztosítékaképen   jött   létre   és   mindenki   meg   volt   vele   elégedve,   amíg   a   polgári   jogokat   esetrőlesetre   elárulta.   De   amióta   a   polgárjogokat   néha   valóban   megvédelmezi,   azóta   halálra   van   ítélve.   Amíg   politikai   perekben   az   esküdtszék   csak   úgy   ítélt,   akár   az   állam   által   fizetett   és   a   kormány   által   előléptetett   szakbíróság,   addig   az   esküdtszéken   semmi   reformálni   valót   sem   találtak.   Amíg   szocialista   perekben   az   esküdtszék   12   esküdtje   csak   azért   ült   ott,   hogy   ellesse   a   3   szakbíró   szándékát   és   azt   verdiktbe   öntse,   addig az „a   néplélek szabad   megnyilatkozása”   volt. Amíg a „népbírák” csak arra voltak jók, hogy akkor is elítéljék a „lelketlen   izgatót”,   amikor   a szakbíróságot   esetleg   jogi   vagy   elméleti   aggályok   feszélyezték,   addig   az   esküdtszék   „a polgárság   élő lelkiismerete”   volt.   Amíg   az   esküdtpolgárok   az államrend elleni támadást   láttak az   „Elvtársak!”   megszólításban, lázadást   a   jogtűben   és   pokolgépet   minden   kavicsban,   amelylyel   egy   ablakot   bevertek,   amíg   a   jámbor   népbírákat   akár   a   szavazónyájat   vagy   templomtölteléket   fel   lehetett   használni   mindenfajta   misztifikációra,     amelyet     az     uralkodóosztály     Justicia     istenasszony     nevével   elkövetni   merészkedett,     addig   az   szabad   polgárok   szabad   esküdtszéke   volt,   a   tiszta   erkölcs   támasza,   talpköve,   mely   ha   megvesz, Róma ledől s rabigába görnyed!
Az „esküdtszék reformja” – tisztában vagyunk vele – azóta szükséges, amióta ez az intézmény kezd a gyakorlatban beválni. A polgárjogok biztosítékaképen jött létre és mindenki meg volt vele elégedve, amíg a polgári jogokat esetrőlesetre elárulta. De amióta a polgárjogokat néha valóban megvédelmezi, azóta halálra van ítélve. Amíg politikai perekben az esküdtszék csak úgy ítélt, akár az állam által fizetett és a kormány által előléptetett szakbíróság, addig az esküdtszéken semmi reformálni valót sem találtak. Amíg szocialista perekben az esküdtszék 12 esküdtje csak azért ült ott, hogy ellesse a 3 szakbíró szándékát és azt verdiktbe öntse, addig az „a néplélek szabad megnyilatkozása” volt. Amíg a „népbírák” csak arra voltak jók, hogy akkor is elítéljék a „lelketlen izgatót”, amikor a szakbíróságot esetleg jogi vagy elméleti aggályok feszélyezték, addig az esküdtszék „a polgárság élő lelkiismerete” volt. Amíg az esküdtpolgárok az államrend elleni támadást láttak az „Elvtársak!” megszólításban, lázadást a jogtűben és pokolgépet minden kavicsban, amelylyel egy ablakot bevertek, amíg a jámbor népbírákat akár a szavazónyájat vagy templomtölteléket fel lehetett használni mindenfajta misztifikációra, amelyet az uralkodóosztály Justicia istenasszony nevével elkövetni merészkedett, – addig az szabad polgárok szabad esküdtszéke volt, a tiszta erkölcs támasza, talpköve, mely ha megvesz, Róma ledől s rabigába görnyed!


Amíg   tehát   az   esküdtszék   felesleges   volt,   mert   csak   a   szak-   bíróság   feladatát   kendőzte   népszerű álarccal,   addig   szükségesnek   tartották.   De   amióta   a   „Népszavát”   nem   ítélik   el   úgy,   mint   ahogy   azt   az   ügyész   úr   elő
Amíg tehát az esküdtszék felesleges volt, mert csak a szak- bíróság feladatát kendőzte népszerű álarccal, addig szükségesnek tartották. De amióta a „Népszavát” nem ítélik el úgy, mint ahogy azt az ügyész úr elő
menetele   éppen   megkívánta   volna   és   ráadásul   még   Kovács   Gyulát   is   felmentették,   kiderülvén   tehát,   hogy   valóban   milyen   szükség   van   az   esküdtszékre,   hogy   annak   alkalmazkodási   képessége   és   biztonsági   szelepvolta   minőnagy  
menetele éppen megkívánta volna és ráadásul még Kovács Gyulát is felmentették, kiderülvén tehát, hogy valóban milyen szükség van az esküdtszékre, hogy annak alkalmazkodási képessége és biztonsági szelepvolta minőnagy  
hasznokat   hajthat   válságos   időkben   a   közéleti   erkölcs   és   magasabb   emberi   értékek   nézőpontjából,   azóta   az   esküdtszék,   amelyet   hova-   tovább egy fél évszázada ismertek, hirtelen „nem vált be”. Miért [212] „nem   vált   be”   éppen   akkor,   amikor   bevált,   miért   „volt   szükség  
hasznokat hajthat válságos időkben a közéleti erkölcs és magasabb emberi értékek nézőpontjából, azóta az esküdtszék, amelyet hova- tovább egy fél évszázada ismertek, hirtelen „nem vált be”. Miért [212] „nem vált be” éppen akkor, amikor bevált, miért „volt szükség  
rá”   addig,   amíg   semmi   szükség sem   volt     és   most,   hogy   végre valóban   szükség   van   rá,   miért   derül   ki   éppen   akkor,   hogy   voltaképen felesleges, sőt káros is?
rá” addig, amíg semmi szükség sem volt rá és most, hogy végre valóban szükség van rá, miért derül ki éppen akkor, hogy voltaképen felesleges, sőt káros is?
Az   esküdtszék   ellenségei   azonb
 
an  nem   hagyják   magukat   sarokba  
Az esküdtszék ellenségei azonban nem hagyják magukat sarokba szorítani. Szerintük nem erről van szó, hanem az esküdtszék egyéb működéséről. Az esküdtszék t. i. nemcsak politikai perekben ítél, hanem közönséges bűncselekmények tárgyában is, és pedig éppen főbenjáró bűnök tárgyában. Igaz ugyan, hogy az esküdtszék jelentősége a politikai ítélkezéssel van elválhatatlanul  
szorítani.   Szerintük   nem   err
egybeforrva, hogy ez a hatásköre tette azt a demokrácia büszke-  
ő
ségévé, az alkotmányosság mentsvárává, a szabadság zálogává és  
van   szó,   hanem   az   esküdtszék  
miegyébbé, aminek azt több-keve
egyéb   m
sebb joggal, amíg engedelmes  
ű
háziállat volt az uralkodóosztály elnevezte, de erről hirtelenül mindenki megfeledkezik.
ködésér
ő
l.   Az   esküdtszék   t.   i.   nemcsak   politikai   perek- 
ben  ítél,   hanem   közönséges   b
ű
ncselekmények  tárgyában   is,   és  
pedig   éppen   f
ő
benjáró    b
ű
nök    tárgyában.   Igaz   ugyan,   hogy   az  
esküdtszék   jelent
ő
sége    a   politikai   ítélkezéssel   van   elválhatatlanul  
egybeforrva,   hogy   ez   a   hatásköre   tette   azt   a   demokrácia   büszke-  
ségévé,   az   alkotmányosság   mentsvárává,   a   szabadság   zálogává   és  
miegyébbé,   aminek   azt   több-keve
sebb   joggal,   amíg   engedelmes  
háziállat   volt   az   uralkodóosztály   elnevezte,   de   erről   hirtelenül   mindenki megfeledkezik.


Hirtelenül   az   esküdtszék   nem   egyéb,   mint   bíróság,   akár   a   járásbíróság,   vagy   az   elöljáróság   mint   elsőfokú   iparhatóság.   Hirtelenül   csak   arról   van   szó,   hogy   Vucsetics Mária   19   éves   mindenest,   aki miután   kedvesére   lúgot   öntött   és a   többit   szép   rendesen   felhaj-  
Hirtelenül az esküdtszék nem egyéb, mint bíróság, akár a járásbíróság, vagy az elöljáróság mint elsőfokú iparhatóság. Hirtelenül csak arról van szó, hogy Vucsetics Mária 19 éves mindenest, aki miután kedvesére lúgot öntött és a többit szép rendesen felhaj-  
totta,   de   mégsem   halt   bele,   utóbb  
totta, de mégsem halt bele, utóbb  
pedig,   amiután   felmentették,   de  
pedig, amiután felmentették, de  
kenyeret   nem   adtak   neki,   ugyancsa
kenyeret nem adtak neki, ugyancsa
k   Vucsetics   Máriának   nevezett,  
k Vucsetics Máriának nevezett,  
de   anyakönyvezetlen   csecsem
de anyakönyvezetlen csecsem
ő
ő
jét,   még   miel
jét, még miel
ő
ő
tt   az   egy   órája   ezen   a  
tt az egy órája ezen a  
világon   lett   volna,   a   test és   lélek   gyötrelmeitől   megtörtén   visszaengedte   a   másikba,   hogy   így   az éhenhalástól   megmentse   sze-  
világon lett volna, a test és lélek gyötrelmeitől megtörtén visszaengedte a másikba, hogy így az éhenhalástól megmentse sze-  
génykét,   ismét   felmentették.   .   .  
génykét, ismét felmentették. . .  
Hirtelenül   csak   arról   van   szó,  
Hirtelenül csak arról van szó,  
hogy   az   esküdtszék   talán   túlsok  
hogy az esküdtszék talán túlsok  
ilyen   Vucsetics   Máriát   enged   át  
ilyen Vucsetics Máriát enged át  
büntetlenül . . . Legjobb lesz tehát e
büntetlenül . . . Legjobb lesz tehát e
ltörölni, hirtelenül így folytat-
ltörölni, hirtelenül így folytat-  
ják, mert akkor Vucsetics Mária a
ják, mert akkor Vucsetics Mária a  
szakbíróság elé kerül és ott az
szakbíróság elé kerül és ott az  
ilyen   nem   történhetik   meg.   Mint látnivaló,   hirtelenül   kizárólag Vucsetics   Máriáról   beszél   mindenki,   akivel   különben   senki   sem törődik   és   hiába   magyarázzuk,   hogy   az   esküdtszékről van   szó,   arról,   amelyet   a   48-iki   forradalmak   teremtettek   avégett,   hogy   az   uralko-  
ilyen nem történhetik meg. Mint látnivaló, hirtelenül kizárólag Vucsetics Máriáról beszél mindenki, akivel különben senki sem törődik és hiába magyarázzuk, hogy az esküdtszékről van szó, arról, amelyet a 48-iki forradalmak teremtettek avégett, hogy az uralko-  
dók   törvényei   és   az   uralkodók   birái   elől   menedéket   találhasson a nép   saját   választottjainak esküje   mögött,   az   esküdtszékről,   amelynek   a   forrásaihoz   jár   ifjúi erőt   inni   az   igazság,   ha   eltikkadt   a paragrafusok   sivatagában   és   amelyre   támaszkodva   a   jog   lebírhatatlan őserőt sziv magába, mert a szülőanyját, a népet érzi a talpa alatt.
dók törvényei és az uralkodók birái elől menedéket találhasson a nép saját választottjainak esküje mögött, az esküdtszékről, amelynek a forrásaihoz jár ifjúi erőt inni az igazság, ha eltikkadt a paragrafusok sivatagában és amelyre támaszkodva a jog lebírhatatlan őserőt sziv magába, mert a szülőanyját, a népet érzi a talpa alatt.


Hiába   magyarázzuk   azt   is,   hogy   Vucsetics   Máriával   nincs   is   baj és   hogy   az   ilyen   ítélkezés   még   mindig   jobb,   mint   a   szakbíróságé, amely   ilyenkor   mindig   rossz.   így   sem   sikerül őket   sarokba   szorítani.   Helyesebben   sikerül,   de éppen   ebben   a   sarokban   érzik   jól magukat.   Legfőbb   vágyuk   elhitetni   a   világgal,   hogy   valóban   az esküdtbíróságnak   a   közönséges   bűncselekményekkel   szemben   tanúsított   magatartása   teszi   őket   olyan   hirtelen   „reformistákká”.   Legfőbb   vágyuk,   hogy   észre   ne   vegyék   azt   a   lázas   figyelmet,   amelylyel   az   esküdtszék   minden   politikai   ítéletét   követik   és   azt   a   petyhüdt   közönyt,   amelylyel a Vucsetics Máriák sorsát kísérik . . .Bármennyire nyilvánvaló   minden     figyelmes     szemlélő számára, [213] hogy az „esküdtszéki reform” ki
Hiába magyarázzuk azt is, hogy Vucsetics Máriával nincs is baj és hogy az ilyen ítélkezés még mindig jobb, mint a szakbíróságé, amely ilyenkor mindig rossz. így sem sikerül őket sarokba szorítani. Helyesebben sikerül, de éppen ebben a sarokban érzik jól magukat. Legfőbb vágyuk elhitetni a világgal, hogy valóban az esküdtbíróságnak a közönséges bűncselekményekkel szemben tanúsított magatartása teszi őket olyan hirtelen „reformistákká”. Legfőbb vágyuk, hogy észre ne vegyék azt a lázas figyelmet, amelylyel az esküdtszék minden politikai ítéletét követik és azt a petyhüdt közönyt, amelylyel a Vucsetics Máriák sorsát kísérik . . .Bármennyire nyilvánvaló minden figyelmes szemlélő számára, [213] hogy az „esküdtszéki reform” ki
zárólag attól a bosszúérzést
zárólag attól a bosszúérzést
ő
ő
l van
l van  
sugallva, amelyet a reakció a titokban szövetségeseihez számított
sugallva, amelyet a reakció a titokban szövetségeseihez számított  
esküdtszék árulása miatt táplál, nézzük meg mégis mi az igazság
esküdtszék árulása miatt táplál, nézzük meg mégis mi az igazság  
abból, amit ürügyként hoznak fel és amit legalább nyíltan han-
abból, amit ürügyként hoznak fel és amit legalább nyíltan han-  
goztatni mernek?
goztatni mernek?
Épp a f
Épp a f
ő
ő
benjáró deliktumok (gyilkosság, emberölés, gyermek-
benjáró deliktumok (gyilkosság, emberölés, gyermek-  
ölés stb.) azok, amelyeknek a te
ölés stb.) azok, amelyeknek a te
rén az esküdtszék annyi meg-
rén az esküdtszék annyi meg-  
hatóan méltányos és felemel
hatóan méltányos és felemel
ő
ő
en igazságos ítéletet hozott és hoz
en igazságos ítéletet hozott és hoz  
még naponként, olyan ítéleteket, amin
még naponként, olyan ítéleteket, amin
ő
ő
ket semmiféle szakbíróság,
ket semmiféle szakbíróság,  
még ha angyalokból állana is, sem hozhatna meg. Igaz, az esküdt-
még ha angyalokból állana is, sem hozhatna meg. Igaz, az esküdt-  
szék gyakran felment, mert nin
szék gyakran felment, mert nin
csen módjában kis büntetést ki-
csen módjában kis büntetést ki-  
szabni, habár az volna a helyén.
szabni, habár az volna a helyén.  
De sokkal gyakrabban kis bunte”
De sokkal gyakrabban kis bunte”  
léseket szab ki a szakbíróság, mert
léseket szab ki a szakbíróság, mert nincs módjában felmenteni, olyankor, amikor pedig csakis teljes felmentés volna a helyén. Ε részben tehát a különbség az, hogy kétség esetén a szakbíróság a vádlott terhére, az esküdtszék pedig a vádlott javára kénytelen korrigálni.
nincs módjában felmenteni, olyankor,
 
amikor   pedig   csakis   teljes   felmentés   volna   a   helyén.  
De vannak azért az esküdtszéki ítélkezésnek olyan megtévelyedései és érzelmi baklövései is, amelyek a mai érzékenyebb megítélés mellett néha valóságos igazságszolgáltatási botrányokká fajulnak. Ilyen volt Haverda Mária felmentése Szegeden, a Zsilinszky fiuké Békéscsabán és Pesten. Ilyen volt az osztrák Hilsneré, akit a vérvád oktalan meséje alapján a fanatizált esküdtszék kétszer is ártatlanul halálra ítélt. A bűnös ur meg az ártatlan zsidó, mind a kettő
Ε részben   tehát a különbség az, hogy kétség esetén a szakbíróság a vádlott ter- 
vel szemben elfogultak voltak az esküdtek, az urnák  
hére, az esküdtszék pedig a vádlott javára  
javára, a zsidónak terhére. De há
kénytelen  
t valóban ez az egészen kivéte- les érzelmi ítélkezés az, amely úgy fáj a „reformisták”-nak? Hiszen a Hilsner-eset egyedül áll és még arra is mindég van kegyelem!  
korrigálni.
 
De vannak azért az esküdtszéki ítélkezésnek olyan megtévelye- 
Ami pedig a vádlott javára való tévedéseket illeti, amelyeket Justiz-Haupttreffereknek nevezhetnénk, azok, bár kétségtelenül az igazságszolgáltatás hátrányára vannak, elenyésznek az esküdtszék sajátlagos előnyei mellett és különben is mindig ritkábbak lesznek. Valamikor az egész igazságszolgáltatást lutrinak tekintették, akár mindjárt istenítéletnek nevezték, akár csak inkvizíciónak, vagy „kötött bizonyításnak”. Az anyagi igazság győzelmét nem várta senki a bíróságtól és éppen ezért az esküdtszék verdiktjét is régebben csak afféle „népítélet”-nek tekintették. Újabban még a verdikttől is megköveteljük, hogy szigorúan a bizonyítás eredményére támaszkodjék, mint ahogy Angliában régtől fogva van. Érzékenyebbek lettünk az esküdtek igazmondásának az igazsága iránt és nem az esküdtek színvonalának a sülyedése, hanem kétségen kívül a közönség tárgyilagosságának és az anyagi igazság iránti érzékének rohamos megnövekedése idézte elő a jelenlegi visszásságokat. Egy oknál több, hogy az esküdtszéktől ne tágítsunk. Ritka kivételektől ugyanis, mint aminők az említett tévítéletek, eltekintve, az esküdtszék verdiktjei teljesen megfelelnek jogérzésünknek és ezeket a verdikteket másképpen, mint esküdtszék által ma megkapni teljes lehetetlenség. Vagyis: az esetek túlnyomó többségben a szakbíróság bármily humánus, bármily szabad jogalkalmazású, bármily haladó legyen is az, teljesen képtelen arra, hogy me [214] felelő ítéleteket hozzon. A szakbíróság kezében a felháborító és vérlázító botrány volna a szabály és a megnyugtató ítélet a ritka kivételé. Hiszen a szakbíróság ítéletei így is gyakran elkeseritően igazságtalanok, csakhogy senki azon meg nem botránkozik, mert hát – mit tegyen szegény…
dései  és érzelmi baklövései is, amelyek a mai érzékenyebb meg- 
 
ítélés  mellett   néha   valóságos   igazságszolgáltatási   botrányokká  
Látszólag az fáj a „reformisták”nak, hogy a becsületéért gyilkoló férj, a jobb időket látott betörő, az elhagyott úrilány és az esküdtszék egyéb Marlitt-kedvencei, akik még most is titkos érzelmi tartalékokból húzzák a méltányosság uzsorakamatait, elterelik az igazság útjáról az ártatlan esküdtet és érzelmeinek adják el a lelkét. „Több objektivitást!” – ezt látszik követelni a reformista tábor és ezért megy a szakbírósághoz, ahol – mint látni fogjuk – biztos benne, hogy kevesebbet talál. Mert az ésküdtek – és ezt megmutatták a politikai perek egész sorozatában – ma kevésbé nézik az érzelmeiket és jobban az igazságot, mint régen. Ez a valóság. Az fáj a reakciónak, hogy az esküdtek kezdenek felemelkedni a bírói hivatás magaslatára és fel tudnak az ügyészi tekintély és a BéHá-hipnózis hatása alól szabadulni egy objektívebb és elfogulatlanabb nézőpont javára. Ma már felmentik a „Népszavát”, bárha minden sora fáj is a polgári füleknek, ha a sajtószabadságot kell ezzel megvédeni és egy ízléstelen és otromba pornográfiát is felmentenek a „szemérem elleni vétség” vádja alól, ha ezzel dokumentálhatják, hogy bármily utálatos is a pornográfia, még utálatosabb egy állam, amely a művészettel csak a pornográfia üldözése révén érintkezik!
fajulnak. Ilyen volt Haverda Mária felmentése Szegeden, a Zsi- 
 
linszky  fiuké Békéscsabán és Pesten
Az esküdtszék ma már igazságosabb, mint volt, mert kevesebb érzelmi elemet enged szóhoz. A politikai perekben a tárgyilagos ítélkezés mind gyakoribb lesz. Ez fáj a reformistáknak. És hogy erről a tárgyról eltereljék a figyelmet, de viszont érveket is keres- senek az esküdtszék ellen, hirtelen rájöttek, hogy túlsok az érzelmi ítélet – a közönséges deliktumok terén. Igaz, ott is kevesebb van, mint volt. De tekintve, hogy nagyobb a lárma körülöttük, többnek látszik. És ha még nagyobb lesz a lárma, előáll majd egy rossz-
. Ilyen volt az osztrák Hilsneré,
májú ember, aki úgy kergeti el a legyet az alvó pásztor orráról,
akit a vérvád oktalan meséje alap
mint az egyszeri medve, aki ezt egy sziklával eszközölt és összezúzta szegénynek a fejét ...
ján  a fanatizált
esküdtszék két- 
szer  is ártatlanul halálra ítélt. A bűnös ur meg az ártatlan zsidó, mind a kett
ő
vel szemben elfogultak voltak az esküdtek, az urnák
javára, a zsidónak terhére. De
t valóban ez az egészen kivéte-
les érzelmi ítélkezés az, amely úgy fáj a „reformisták”-nak? Hiszen
a Hilsner-eset egyedül áll és még arra is mindég van kegyelem!


Ami  pedig  a  vádlott  javára  való tévedéseket  illeti,  amelyeket 
Az „esküdtszéki reformerek” túlnyomóan veszedelmes csalók. Me.rt kevesen vannak olyanok, akik az esküdtszéken esetleg eszközölhető detailmunkát tekintenék feladatuknak. De van egy csalhatatlan jel, amélylyel az agyongyógyító reformistákat a jószándéku orvosoktól meglehet különböztetni:
Justiz-Haupttreffereknek  nevezhetnénk,  azok,  bár  kétségtelenül  az igazságszolgáltatás  hátrányára  vannak,  elenyésznek  az  esküdtszék sajátlagos  előnyei  mellett  és  különben is  mindig  ritkábbak  lesznek.  Valamikor  az  egész  igazságszolgáltatást  lutrinak  tekintették, akár  mindjárt  istenítéletnek  nevezték,  akár  csak  inkvizíciónak,  vagy „kötött  bizonyításnak”.  Az  anyagi  igazság  győzelmét  nem  várta senki  a  bíróságtól  és  éppen  ezért  az  esküdtszék  verdiktjét  is  régebben  csak  afféle  „népítélet”-nek  tekintették.  Újabban  még  a  verdikttől is  megköveteljük,  hogy  szigorúan  a  bizonyítás  eredményére támaszkodjék,  mint  ahogy  Angliában  régtől  fogva  van.  Érzékenyebbek  lettünk  az  esküdtek  igazmondásának  az  igazsága  iránt  és  nem az  esküdtek  színvonalának  a  sülyedése,  hanem  kétségen  kívül  a közönség  tárgyilagosságának  és az anyagi  igazság  iránti  érzékének rohamos  megnövekedése  idézte  elő a  jelenlegi  visszásságokat.  Egy oknál  több,  hogy  az  esküdtszéktől  ne  tágítsunk.  Ritka  kivételekt
ől ugyanis,  mint  aminők  az  említett  tévítéletek,  eltekintve,  az esküdtszék  verdiktjei  teljesen  megfelelnek  jogérzésünknek  és  ezeket a  verdikteket  másképpen,  mint esküdtszék  által  ma  megkapni teljes  lehetetlenség.  Vagyis:  az  esetek  túlnyomó  többségben  a 
szakbíróság  bármily  humánus, bármily  szabad  jogalkalmazású, bármily  haladó  legyen  is  az, teljesen  képtelen arra, hogy me [214] felelő ítéleteket  hozzon.  A  szakbíró
ság  kezében  a  felháborító  és 
vérlázító  botrány  volna  a  szabály  és  a  megnyugtató  ítélet  a ritka  kivételé.  Hiszen  a  szakbíróság  ítéletei  így  is  gyakran  elkeseritő
en  igazságtalanok,  csakhogy 
senki  azon  meg  nem  botránkozik, 
mert hát – mit tegyen szegény . . .
Látszólag  az  fáj  a  „reformisták”-
nak,  hogy  a  b
ecsületéért  gyil- 
koló  férj,  a  jobb  id
ő
ket  látott  betör
ő,  az  elhagyott  úrilány  és  az 
esküdtszék  egyéb  Marlitt-kedvencei,  akik  még  most  is  titkos 
érzelmi  tartalékokból  húzzák  a  méltányosság  uzsorakamatait,  elte- 
relik  az  igazság  útjáról  az  ár
tatlan  esküdtet  és  érzelmeinek 
adják  el  a  lelkét.  „Több  objektivitást!”  –  ezt  látszik  követelni  a 
reformista  tábor  és  ezért  megy
  a  szakbírósághoz,  ahol  –  mint 
látni  fogjuk  –  biztos  benne,  hogy  kevesebbet  talál.  Mert  az  és- 
küdtek  –  és  ezt  megmutatták  a  politikai  perek  egész  sorozatá- 
ban  –  ma  kevésbé  nézik  az  érzelmeiket  és  jobban  az  igazságot, 
mint  régen.  Ez  a  valóság.  Az  fáj  a  reakciónak,  hogy  az  esküdtek 
kezdenek  felemelkedni  a  bírói 
hivatás  magaslatára  és  fel  tudnak 
az  ügyészi  tekintély  és  a  BéHá-hipnózis  hatása  alól  szabadulni 
egy  objektívebb  és  elfogulatlanabb  néz
ő
pont  javára.  Ma  már  fel- 
mentik  a  „Népszavát”,  bárha  minden  sora  fáj  is  a  polgári  fülek- 
nek,  ha  a  sajtószabadságot  kell  ezzel  megvédeni  és  egy  ízléstelen 
és  otromba  pornográfiát  is  felmente
nek  a  „szemérem  elleni  vétség” 
vádja  alól,  ha  ezzel  dokumentálhatják,  hogy  bármily  utálatos  is  a 
pornográfia,  még  utálatosabb  egy  állam,  amely  a  m
ű
vészettel  csak 
a pornográfia üldözése révén érintkezik!
Az  esküdtszék  ma  már  igazságosab
b,  mint  volt,  mert  kevesebb 
érzelmi  elemet  enged  szóhoz.  A 
politikai  perekben  a  tárgyilagos 
ítélkezés  mind  gyakoribb  lesz. 
Ez  fáj  a  reformistáknak. 
És  hogy 
err
ő
l  a  tárgyról  eltereljék  a  figyelmet,  de  viszont  érveket  is  keres- 
senek  az  esküdtszék  elle
n,  hirtelen  rájöttek, 
hogy  túlsok  az  érzelmi 
ítélet  –  a  közönséges  deliktumok  teré
n.  Igaz,  ott  is  kevesebb  van, 
mint  volt.  De  tekintve,  hogy  na
gyobb  a  lárma  körülöttük,  többnek 
látszik.  És  ha  még  nagyobb  lesz  a  lárma,  el
ő
áll  majd  egy  rossz- 
májú  ember,  aki  úgy  kergeti  el  a  legyet  az  alvó  pásztor  orráról, 
mint  az  egyszeri  medve,  aki  ezt  egy  sziklával  eszközölt  és  össze- 
zúzta szegénynek a fejét ...
Az „esküdtszéki reformerek” túlnyomóan veszedelmes csalók. Me.rt kevesen vannak olyanok, akik az esküdtszéken esetleg eszközölhető detailmunkát   tekintenék   feladatuknak.   De   van egy csalhatatlan jel, amélylyel az agyongyógyító reformistákat a jószándéku orvosoktól meglehet különböztetni:


Aki a közönséges bűncselekmények   terén   beszél   hatásköri megszorításokról vagy reformokról, azt hallgassuk meg nyugodtan, hátha tisztességes ember.
Aki a közönséges bűncselekmények terén beszél hatásköri megszorításokról vagy reformokról, azt hallgassuk meg nyugodtan, hátha tisztességes ember.  


De aki a politikai, elsősorban a nyomtatvány utján   elkövetett   cselekményeket akarja   rendszabályozni,   az ilyen „reformistát” nem szabad komolyan venni, hanem le kell leplezni!
De aki a politikai, elsősorban a nyomtatvány utján elkövetett cselekményeket akarja rendszabályozni, az ilyen „reformistát” nem szabad komolyan venni, hanem le kell leplezni!


== References ==
== References ==

Revision as of 05:13, 28 April 2017

[210] Az ősember – mint Feuerbach mondotta – Istent a saját képére teremtette. Ezért mutat fel az annyi atavisztikus mondát. p. k

[221] Minden út Rómába vezet, ha visszafelé megyünk rajta! p. k

The Text

Ausztriának csak egy főrendiháza van és így az „esküdtszék reformja” ott egyelőre papiroson marad. Nekünk sajnos két főrendiházunk is van és nem tudni, melyikre illik rá jókban az, hogy „urakháza”. Balogh Jenő mindenesetre helyes érzékkel az u. n. képviselőház elé terjesztette azt a javaslatát, amelylyel egy elvi jelentőségű esetben, mint aminő a nyomtatvány útján elkövetett királysértés vétsége, az esküdtszék alól ki akarja rántani a gyékényt. A bejelentett „sajtótörvény” is úgy látszik, be nem jelentett „esküdtszéki reform”-nak készül. Hát majd mire készül akkor a sanda mészáros, ha egyszer megtanul egyenesen nézni és bejelenti „az igazi esküdtszéki reformot”, amint azt a „P. LI.” és a „B. H.” nem szűnnek meg napirenden tartani . . . Ausztriában egyelőre csak a hivatásos urak, a főrendek mulatnak azzal, hogy a nép intézményeit ócsárolják és in effigie máglyára vessék.

Az „esküdtszék reformja” – tisztában vagyunk vele – azóta szükséges, amióta ez az intézmény kezd a gyakorlatban beválni. A polgárjogok biztosítékaképen jött létre és mindenki meg volt vele elégedve, amíg a polgári jogokat esetrőlesetre elárulta. De amióta a polgárjogokat néha valóban megvédelmezi, azóta halálra van ítélve. Amíg politikai perekben az esküdtszék csak úgy ítélt, akár az állam által fizetett és a kormány által előléptetett szakbíróság, addig az esküdtszéken semmi reformálni valót sem találtak. Amíg szocialista perekben az esküdtszék 12 esküdtje csak azért ült ott, hogy ellesse a 3 szakbíró szándékát és azt verdiktbe öntse, addig az „a néplélek szabad megnyilatkozása” volt. Amíg a „népbírák” csak arra voltak jók, hogy akkor is elítéljék a „lelketlen izgatót”, amikor a szakbíróságot esetleg jogi vagy elméleti aggályok feszélyezték, addig az esküdtszék „a polgárság élő lelkiismerete” volt. Amíg az esküdtpolgárok az államrend elleni támadást láttak az „Elvtársak!” megszólításban, lázadást a jogtűben és pokolgépet minden kavicsban, amelylyel egy ablakot bevertek, amíg a jámbor népbírákat akár a szavazónyájat vagy templomtölteléket fel lehetett használni mindenfajta misztifikációra, amelyet az uralkodóosztály Justicia istenasszony nevével elkövetni merészkedett, – addig az szabad polgárok szabad esküdtszéke volt, a tiszta erkölcs támasza, talpköve, mely ha megvesz, Róma ledől s rabigába görnyed!

Amíg tehát az esküdtszék felesleges volt, mert csak a szak- bíróság feladatát kendőzte népszerű álarccal, addig szükségesnek tartották. De amióta a „Népszavát” nem ítélik el úgy, mint ahogy azt az ügyész úr elő menetele éppen megkívánta volna és ráadásul még Kovács Gyulát is felmentették, kiderülvén tehát, hogy valóban milyen szükség van az esküdtszékre, hogy annak alkalmazkodási képessége és biztonsági szelepvolta minőnagy hasznokat hajthat válságos időkben a közéleti erkölcs és magasabb emberi értékek nézőpontjából, azóta az esküdtszék, amelyet hova- tovább egy fél évszázada ismertek, hirtelen „nem vált be”. Miért [212] „nem vált be” éppen akkor, amikor bevált, miért „volt szükség rá” addig, amíg semmi szükség sem volt rá és most, hogy végre valóban szükség van rá, miért derül ki éppen akkor, hogy voltaképen felesleges, sőt káros is?

Az esküdtszék ellenségei azonban nem hagyják magukat sarokba szorítani. Szerintük nem erről van szó, hanem az esküdtszék egyéb működéséről. Az esküdtszék t. i. nemcsak politikai perekben ítél, hanem közönséges bűncselekmények tárgyában is, és pedig éppen főbenjáró bűnök tárgyában. Igaz ugyan, hogy az esküdtszék jelentősége a politikai ítélkezéssel van elválhatatlanul egybeforrva, hogy ez a hatásköre tette azt a demokrácia büszke- ségévé, az alkotmányosság mentsvárává, a szabadság zálogává és miegyébbé, aminek azt több-keve sebb joggal, amíg engedelmes háziállat volt az uralkodóosztály elnevezte, de erről hirtelenül mindenki megfeledkezik.

Hirtelenül az esküdtszék nem egyéb, mint bíróság, akár a járásbíróság, vagy az elöljáróság mint elsőfokú iparhatóság. Hirtelenül csak arról van szó, hogy Vucsetics Mária 19 éves mindenest, aki miután kedvesére lúgot öntött és a többit szép rendesen felhaj- totta, de mégsem halt bele, utóbb pedig, amiután felmentették, de kenyeret nem adtak neki, ugyancsa k Vucsetics Máriának nevezett, de anyakönyvezetlen csecsem ő jét, még miel ő tt az egy órája ezen a világon lett volna, a test és lélek gyötrelmeitől megtörtén visszaengedte a másikba, hogy így az éhenhalástól megmentse sze- génykét, ismét felmentették. . . Hirtelenül csak arról van szó, hogy az esküdtszék talán túlsok ilyen Vucsetics Máriát enged át büntetlenül . . . Legjobb lesz tehát e ltörölni, hirtelenül így folytat- ják, mert akkor Vucsetics Mária a szakbíróság elé kerül és ott az ilyen nem történhetik meg. Mint látnivaló, hirtelenül kizárólag Vucsetics Máriáról beszél mindenki, akivel különben senki sem törődik és hiába magyarázzuk, hogy az esküdtszékről van szó, arról, amelyet a 48-iki forradalmak teremtettek avégett, hogy az uralko- dók törvényei és az uralkodók birái elől menedéket találhasson a nép saját választottjainak esküje mögött, az esküdtszékről, amelynek a forrásaihoz jár ifjúi erőt inni az igazság, ha eltikkadt a paragrafusok sivatagában és amelyre támaszkodva a jog lebírhatatlan őserőt sziv magába, mert a szülőanyját, a népet érzi a talpa alatt.

Hiába magyarázzuk azt is, hogy Vucsetics Máriával nincs is baj és hogy az ilyen ítélkezés még mindig jobb, mint a szakbíróságé, amely ilyenkor mindig rossz. így sem sikerül őket sarokba szorítani. Helyesebben sikerül, de éppen ebben a sarokban érzik jól magukat. Legfőbb vágyuk elhitetni a világgal, hogy valóban az esküdtbíróságnak a közönséges bűncselekményekkel szemben tanúsított magatartása teszi őket olyan hirtelen „reformistákká”. Legfőbb vágyuk, hogy észre ne vegyék azt a lázas figyelmet, amelylyel az esküdtszék minden politikai ítéletét követik és azt a petyhüdt közönyt, amelylyel a Vucsetics Máriák sorsát kísérik . . .Bármennyire nyilvánvaló minden figyelmes szemlélő számára, [213] hogy az „esküdtszéki reform” ki zárólag attól a bosszúérzést ő l van sugallva, amelyet a reakció a titokban szövetségeseihez számított esküdtszék árulása miatt táplál, nézzük meg mégis mi az igazság abból, amit ürügyként hoznak fel és amit legalább nyíltan han- goztatni mernek? Épp a f ő benjáró deliktumok (gyilkosság, emberölés, gyermek- ölés stb.) azok, amelyeknek a te rén az esküdtszék annyi meg- hatóan méltányos és felemel ő en igazságos ítéletet hozott és hoz még naponként, olyan ítéleteket, amin ő ket semmiféle szakbíróság, még ha angyalokból állana is, sem hozhatna meg. Igaz, az esküdt- szék gyakran felment, mert nin csen módjában kis büntetést ki- szabni, habár az volna a helyén. De sokkal gyakrabban kis bunte” léseket szab ki a szakbíróság, mert nincs módjában felmenteni, olyankor, amikor pedig csakis teljes felmentés volna a helyén. Ε részben tehát a különbség az, hogy kétség esetén a szakbíróság a vádlott terhére, az esküdtszék pedig a vádlott javára kénytelen korrigálni.

De vannak azért az esküdtszéki ítélkezésnek olyan megtévelyedései és érzelmi baklövései is, amelyek a mai érzékenyebb megítélés mellett néha valóságos igazságszolgáltatási botrányokká fajulnak. Ilyen volt Haverda Mária felmentése Szegeden, a Zsilinszky fiuké Békéscsabán és Pesten. Ilyen volt az osztrák Hilsneré, akit a vérvád oktalan meséje alapján a fanatizált esküdtszék kétszer is ártatlanul halálra ítélt. A bűnös ur meg az ártatlan zsidó, mind a kettő vel szemben elfogultak voltak az esküdtek, az urnák javára, a zsidónak terhére. De há t valóban ez az egészen kivéte- les érzelmi ítélkezés az, amely úgy fáj a „reformisták”-nak? Hiszen a Hilsner-eset egyedül áll és még arra is mindég van kegyelem!

Ami pedig a vádlott javára való tévedéseket illeti, amelyeket Justiz-Haupttreffereknek nevezhetnénk, azok, bár kétségtelenül az igazságszolgáltatás hátrányára vannak, elenyésznek az esküdtszék sajátlagos előnyei mellett és különben is mindig ritkábbak lesznek. Valamikor az egész igazságszolgáltatást lutrinak tekintették, akár mindjárt istenítéletnek nevezték, akár csak inkvizíciónak, vagy „kötött bizonyításnak”. Az anyagi igazság győzelmét nem várta senki a bíróságtól és éppen ezért az esküdtszék verdiktjét is régebben csak afféle „népítélet”-nek tekintették. Újabban még a verdikttől is megköveteljük, hogy szigorúan a bizonyítás eredményére támaszkodjék, mint ahogy Angliában régtől fogva van. Érzékenyebbek lettünk az esküdtek igazmondásának az igazsága iránt és nem az esküdtek színvonalának a sülyedése, hanem kétségen kívül a közönség tárgyilagosságának és az anyagi igazság iránti érzékének rohamos megnövekedése idézte elő a jelenlegi visszásságokat. Egy oknál több, hogy az esküdtszéktől ne tágítsunk. Ritka kivételektől ugyanis, mint aminők az említett tévítéletek, eltekintve, az esküdtszék verdiktjei teljesen megfelelnek jogérzésünknek és ezeket a verdikteket másképpen, mint esküdtszék által ma megkapni teljes lehetetlenség. Vagyis: az esetek túlnyomó többségben a szakbíróság bármily humánus, bármily szabad jogalkalmazású, bármily haladó legyen is az, teljesen képtelen arra, hogy me [214] felelő ítéleteket hozzon. A szakbíróság kezében a felháborító és vérlázító botrány volna a szabály és a megnyugtató ítélet a ritka kivételé. Hiszen a szakbíróság ítéletei így is gyakran elkeseritően igazságtalanok, csakhogy senki azon meg nem botránkozik, mert hát – mit tegyen szegény…

Látszólag az fáj a „reformisták”nak, hogy a becsületéért gyilkoló férj, a jobb időket látott betörő, az elhagyott úrilány és az esküdtszék egyéb Marlitt-kedvencei, akik még most is titkos érzelmi tartalékokból húzzák a méltányosság uzsorakamatait, elterelik az igazság útjáról az ártatlan esküdtet és érzelmeinek adják el a lelkét. „Több objektivitást!” – ezt látszik követelni a reformista tábor és ezért megy a szakbírósághoz, ahol – mint látni fogjuk – biztos benne, hogy kevesebbet talál. Mert az ésküdtek – és ezt megmutatták a politikai perek egész sorozatában – ma kevésbé nézik az érzelmeiket és jobban az igazságot, mint régen. Ez a valóság. Az fáj a reakciónak, hogy az esküdtek kezdenek felemelkedni a bírói hivatás magaslatára és fel tudnak az ügyészi tekintély és a BéHá-hipnózis hatása alól szabadulni egy objektívebb és elfogulatlanabb nézőpont javára. Ma már felmentik a „Népszavát”, bárha minden sora fáj is a polgári füleknek, ha a sajtószabadságot kell ezzel megvédeni és egy ízléstelen és otromba pornográfiát is felmentenek a „szemérem elleni vétség” vádja alól, ha ezzel dokumentálhatják, hogy bármily utálatos is a pornográfia, még utálatosabb egy állam, amely a művészettel csak a pornográfia üldözése révén érintkezik!

Az esküdtszék ma már igazságosabb, mint volt, mert kevesebb érzelmi elemet enged szóhoz. A politikai perekben a tárgyilagos ítélkezés mind gyakoribb lesz. Ez fáj a reformistáknak. És hogy erről a tárgyról eltereljék a figyelmet, de viszont érveket is keres- senek az esküdtszék ellen, hirtelen rájöttek, hogy túlsok az érzelmi ítélet – a közönséges deliktumok terén. Igaz, ott is kevesebb van, mint volt. De tekintve, hogy nagyobb a lárma körülöttük, többnek látszik. És ha még nagyobb lesz a lárma, előáll majd egy rossz- májú ember, aki úgy kergeti el a legyet az alvó pásztor orráról, mint az egyszeri medve, aki ezt egy sziklával eszközölt és összezúzta szegénynek a fejét ...

Az „esküdtszéki reformerek” túlnyomóan veszedelmes csalók. Me.rt kevesen vannak olyanok, akik az esküdtszéken esetleg eszközölhető detailmunkát tekintenék feladatuknak. De van egy csalhatatlan jel, amélylyel az agyongyógyító reformistákat a jószándéku orvosoktól meglehet különböztetni:

Aki a közönséges bűncselekmények terén beszél hatásköri megszorításokról vagy reformokról, azt hallgassuk meg nyugodtan, hátha tisztességes ember.

De aki a politikai, elsősorban a nyomtatvány utján elkövetett cselekményeket akarja rendszabályozni, az ilyen „reformistát” nem szabad komolyan venni, hanem le kell leplezni!

References

Reference:
Original Publication: “Az esküdtszéki reform”, Szabadgondolat, 3.7, September 1913, p. 211-214 (La réforme du jury)
KPA: 01/14 (4 p., copie de l’original); in line: http://mtdaportal.extra.hu/szabadgondolat/1913/1913_07.pdf