A magyar hegemonia és a nemzetiségek

The Text

Könnyen támadhatna az a látszat, mintha a magyar radikálisok nemzetiségi politikája lényegében nem volna egyéb, mint a nemzetiségek mozgalmának új érvekkel, új elmélettel való támogatása: – a demokrácia érveivel és eszméjével. Ez a látszat azonban csal és az igazsággal teljesen ellenkező.

De hogy ez a látszat meg van, meggyőzően szól azoknak az érveléséből, akik így beszélnek: „Miért fáj nekünk jobban a tót, az oláh, a szerb és a rutén baja, mint a magunké? A magyar is magyar akar maradni, akár az uralkodó osztályhoz, akár az elnyomott vagy a mellőzött osztályokhoz tartozzék is. Az olyan nemzetiségi poli- tika, amely ezt elfelejtené, elhomályosítaná vagy letagadná, nem lehetne őszinte. Az olyan nemzetiségi politika, amely ezen eleven erőkről megfeledkezve, az általánosan emberi holt fogalmi anyagában keresne alapot törekvéseire, amely, mint egy új, egy szociológiai stoa, saját fájdalmáról megtudna feledkezni avégből, hogy zavartalanul osztozhassak a más fájdalmában, – sem tudományosan igaz, sem a gyakorlatban sikeres nem lehetne. Az olyan nemzetiségi politika tehát, aminő a magyar radikálisoké, amely saját nemzetiségének rovására a más nemzetiségűeket támogatja, valóságos fogalmi és érzelmi lehetetlenség, amelynek sohasem fog viszhangja támadni annál a magyarságnál, amelynek ezer éves államát az „Öngyilkosok Klubjá”-vá akarja átalakítani ...” Ez az aggodalom, amilyen őszinte, olyan alaptalan és a vád, amilyen jóhiszemű, annyira rossz helyre van intézve.

A demokrácia és a magyarság ügye Magyarországon egybeforrt. Egyedül a magyarság ebben az országban az, amely a demokratikus állam küszöbéhöz elért és az új, a modem Magyarországot csakis a magyarság erői fogják megvalósítani. A magyarság kormányzati hegemó- niája mögött rejtőző kulturális hegemónia hamisítatlan megnyilvánulása lesz ez a folyamat, azé a valódi „vezérleté”, amely nem mesterkedésen és erőszakon, hanem gazdasági tehetősségen és szellemi [70] tehetsêgen alapul. És a magyarság ezt, a számára egyedül lehetséges, demokratikus megoldást, amelyre szervezett ipari munkássága, szer- vezkedő polgársága és ébredő paraszt osztálya egyaránt utalják, mígfogja valósítani úgy, amint az a demokrácia lényegének egyedié felel megy vagyis magyar és nem magyar ajkúakra egyaránt, füg- getlenül a nemzetis égek tetszését ő l, vagy nem tetszését ő l és ha kell, – azoknak ellenére is.

És ez az ugró pont, Mert a magyarországi nemzetiségek még nem érkeztek el arra a gazdasági és kulturális fejlődési fokra, amely mellett a demokratikus megoldás önként kínálkozik és csak szólítani kell, hogy kimondja a megváltó igét. A magyar társadalmakban már megvan az életműködéseknek az a sokfélesége, amelyet már „tünetileg” gyógyítani nem lehet, és megvan ennek folytán az életműködéseknek az az egységessége is, amelyet hiába igyekszünk, ha megbetegszik, „helyileg” kezelni. Primitív társadalmak bajai paktumkenőcsökkel, kontingentálási dózisokkal, és kinevezési tapaszokkal enyhíthetők, de a fejlett magyar társadalmat már csak annak egész anyagcseréjét megújító és felfrissítő új életmódra való fordulás, már csak egész társadalmi szervezetét átalakító és azt minden működésének egységében felölelődemokratikus újjászületés gyógyíthatja meg. És hogy ez nem puszta elméleti konstrukció, hanem tapasztalás és valóság, a meglepetés erejével mutatja be épen a nemzetiségi kérdés legújabb fordulata. Tisza íme a magyar hegemóniát is hajlandó feláldozni, csakhogy a fejlődő magyar demokráciát letörje. A nemzetiségek pedig szívesen feláldozzák a magyar demokráciát, csakhogy a magyar hegemónia nyomása alól felszabaduljanak. Minden efféle paktum egy-egy federalisztikus embrió, amelyből csak a Bach korszak „szerb vajdaság és temesi bánságáénak és torz testvéralakulásainak megszületése várható. Tisza új Jelacsicsot keres Zágrábban és új Jankut Nagyszebenben, akiket mint egy új Windischgrätz, az új magyar szabadságharc ellen vezényelhessen. A magyar demokrácia pedig joggal ellenségeit látja azokban a nemzetiségekben, akik ellene a magyar abszolutizmussal szövetkeznek saját külön céljaik érdekében, A nemzetiségi kérdésnek Tisza-féle „megoldása” valóban a nemzetiségek törekvéseinek támogatása a magyar kultúra rovására. Ez a nemzetiségi politika nem a magyar hegemónián alapszik, hanem azon, hogy ebből a hegemóniából Tisza elalkuszik annyit, amennyit elalkudni épen kénytelen...

Ezzel szemben a radikálisok nemzetiségi politikája indítóokaiban és módszereiben egyaránt a magyar hegemónián alapul. De az igazi magyar hegemónián, a magyarság kulturális hegemóniáján. Hiszen ez az, amelyet a magyarságnak a nemzetiségekkel szemben fejlettebb ipara és kereskedelme, irodalma és tudománya, politikai intézményei és politikai eszményei képviselnek. Ez az, amely a nyugati demokrácia, eszméit felveti és az országos reform követelését kiviszi a közvéleménybe akkor, mikor nemzetiségeink közélete még szinte kizárólag felekezeti szervezkedésben és nyers nacionalizmusba éli ki magát. Ez a nemzetiségi politika valóban azon alapszik, hogy Magyar [71] országon a magyarság halad a társadalmi fejlődés élén, a leghaladottabb eszmék és megoldások a magyarság javának agyában és szívében élnek, és hogy a kultúra országútján, ő itt a vezérlő, ahogy a görögök mondották: hegemón.

Az erőszak hegemóniája helyébe a magyarság kulturális hegemóniáját csak a demokrácia hozhatja meg. Csak a látszat-hegemónia romjain fog emelkedni a magyarság valódi és megérdemelt hegemóniája. Az a politika pedig, amely ezt szolgálja, nem riad vissza sem a Tiszával szövetkező nemzetiségek árulásától, sem a bigottsággal szövetkezett terrorizmus dinamit-merényleteitől, de attól a sovén gágogástól sem, amit a fölényes kultúrpolitikánk által meghódított nemzetiségeknek hozzánk való csatlakozása idézne fel, – hanem ez a politika megy a maga útján, tántoríthatatlanul, a magyar demokrácia kivívása felé.

Text Informations

Reference:
Original Publication: “A magyar hegemonia és a nemzetiségek”, ''Szabadgondolat, 4.3, 1914, p. 69-71
KPA: 01/24 (3 p., copie de l’original)
English Translation: “Magyar Hegemony and the Nationalities”, in POLANYI 2016, p. 171-173