A Történelmi materializmus Drámája

From Karl Polanyi
Revision as of 22:27, 28 August 2020 by Santiago Pinault (talk | contribs)
(diff) ← Older revision | Latest revision (diff) | Newer revision → (diff)
Jump to navigation Jump to search


A gépelni kívánt magyar szöveget

Bernard Shaw nem marxista. Jevons értékelmélete az élevzet tanát rendszerbe rögziti, utilitárius kérdéstételére megfelel, míg a Marx-féle munka-absztrakció nem jelent számára semmit. Az osztályhare-elméletek nem érti.Ebben is az angol viszonyok neveltje: fabianizmus fölülről és unionizmus alulról jelzik forradalmiságának keretét. Szociálista, de a kontinens elméletet részben nem érti, részben megtagadja. De míg a doktrinát elutasítja, a kritikában annál inkább egyezik vele. Nem tagadja tehát a problemát, hanem a tényleges fejlődés anyagi szubsztrátumát fel nem ismervén, szükségkép utopista és az is a legsötétjiből, az individual-fantaszták közül való. Igy létre elmélete, a megváltó Superman (Übermensch) tana, akit azonban nem egy új erkölestől megtermékenyített társadalom (amire Nietzsche vágyott), hanem az összesség tudatos és célirányos szervezkedése a fajkiválasztás keresztülvitelére fog megszülni. Az ethikai kiválasztás által létrehozott Übermensch helyébe Superman élettanilag determinált termelését lépti programmul.

A gondolkodó Shawval foglakoznak M. Beer (Neue Zeit) és Ed. Bernstein (Sozialistische Monatshefte) cikkei. Mindkettő azonban olyan hibát követ el, amely Shaw drámáink megértésénél végzetessé válik: a drámairó és a gondolkodó …egységéből indulnak ki. Beer állítólag Shaw szinműveiből fejtette ki annak gondolatvilágát: de ez csak irodalmi látszat. Tényleg drámáiból már csak annyit érlett meg, amennyit, Shaw nézeteinek és elméleteinek szemüvegén át tekintve azokat, megláthatott. Ez azonban nem sok. Mert színműírói lényege és nagysága, hogy nem elméletet ad, nem rendszerez és nem épít, hanem kritizál. Boncol és leír. És épen azt akarjuk kimutatni, hogy intuitiv szempillantással olyan meglátásokat teremtett, amelyek saját gondolatainak teljes cáfolatát tartalmazzák. Az a sejtés, amellyel laza drámai alkotásait felépítette, különös módon élesebben látott, mint az öntudatos elemzés, amellyel rendszerét megalkotta.

Szépirodalmi működését teljesen a mai rend bírálata tölti ki. E tartalmi egység még a műfajt is tagadó ridegséggel tűnik ki minden írásából. Aforisztikus színműve csak több dramatikus paradoxon. De sem ez, sem az nála nem műfaj. Wilde, az új Merlin, azzal szórakoztatja a burzsoát, hogy szines és gazdag értékítéletek végnélküli és meglepő lehetőségeit sziporkáztatja előtte, de a döntő pillanatban idegesen összeszoruló zsebét suttyomban megnyugtatja a bűvész, aki oda súgja: „Nem láng ez, csak tüzijáték. Ez mind lehetetlenség: nem igaz!” Shaw aforizmája nem tüzes krizantém-eső, hanem „béka”, nyomában kénes bűz és a vigyorgó Mefisztofelesz hencegését halljuk: „Ime, mi minden képtelen és lehetetlen, és mégis igaz!” Mert a paradoxon Shaw művészetének nem stilusa, hanem tárgya.

Hogy ez miért van így, megmagyarázza azt Shaw drámája. Az is csak látszat. Mert nem dráma az, ami nem az egyén cselekvésre érett akaratát tárgyalja, amelyben a vezetést nem a „személyek” viszik, hanem az „idő” és „színtér”. Már pedig Shawnál az egyén nem kezdeményez, nem alakítja a viszonyokat, amelyekkel harera kelve győz vagy elbukik. Az „egyén” nála legtöbbnyire bugris, aki kényelmes nézetekkel (ideológia) kipárnázott kerevetén az életnek, annak nyugodalmát élvezni akarja és sohse bolygatja ő a „viszonyokat”, ha csak a „viszonyok” neki békét hagynak! De a viszonyok valamely bonyolulás következtében alkalmatlankodni kezdenek. Szokatlan és kényelmetlen aiakot öltenek: a „nézet” csak beáll a víg vagy szomorú tragédia: a viszonyok addig alakulnak, tolódnak, surlódnak, míg az a sokat szenvedett nézet, az üres hólyag, végre gyászosan megpukkad… Az egyetlen realitás tehát az a láthatatlan és tapinthatatlan világ, amely minket jármába hajt, míg az egyén akármilyen anyagias gondolatvilága rendesen a nézetek hamis fénytörésen át szűrődik és csak sekélyes idealizmus marad. Igy alkotta meg Shaw a passziv drámát. De amint a Marx-féle felfogás nem mechanisztikus, úgy ez sem végzetdráma. A life force (nála főleg az asszonyban élő biológiai tétlenségi erő) az egyéni lét fentartására vakon ösztökélő rúgó. De a társadalom jogi és javak mai forgalmának személytelensége, az akarat szociális kötöttség: ez az a mantinelle, amely láthatatlanul, de fizikai törvényszerűséggel hajítja vissza a beleütköző egyént. Ennek a passziv tekejátéknak a képét nyujtja Shaw az emberi cselekvés.

Az Özvegy ember házai (Widowers Houses) munkás-bérkaszárnya. Betegséggel és balesetekkel szenvedi meg proletár lakossága a háziúr magas jövedelmét. Ezért az özvegy ember leányának vőlegénye, aki ősnemesi család […]

Marx bebizonyitotta, hogy a mai rend mellett a részyénytársaság szükségképen rablóbanda. Shaw szerint ugyanazon kapitalista rend alakitó ereje nagyobb: uralma alatt jelenései ezt a paradoxont … […]

Ime, a társaság, amely a tökegyüjtésével … […]

Nem az egyes emberek cselekedetei teremtik az ellentétet, hanem a társadalmi … […]

Még egy példát. Az automobilozó milliomos egy … […]

A leány ügyességét és tetterejét folyvást próbára teszi gazdasági feladata. Nem lehet tchát … […]

Shaw tchát a pyrennaeusi jelenet meglátásával rácáfol antimarxista elméleteire, … […]

Ami e jelenetekben a dráma fejlődésének szempontjából fontos, az az akarati elem teljes hiánya. […]

Igen jellemző e nézet-drámára … […]

A gondviselésszerű férfiű (Man of Destiny) jól tudja, hogy csak azért tették meg az olasz hadjárat generálisának, … […]

Hogy a … […]

A passziv dráma megkivánja, hogy a szerző … […]

Text Informations

Reference: 1907a
Original Publication: “A Történelmi materializmus Drámája”, Huszadik Század, vol. 8, n°1, 1907, pp. 66-71
KPA: 01/01
Other Languages:

Lg Name
EN The Drama of Historical Materialism
DE
FR « Le drame du matérialisme historique »